2013. december 8., vasárnap

Mézes-narancsos sült csirkecomb sült batátával

Ezt az ételt szintén egy játékra készítettem, méghozzá Juditkánál ma záródó blogjátékra. 
Sokat gondolkodtam, hogy mégis melyik ételt, süteményt, desszertet válasszam, mert kedvemre való az volt bőven. Egy dolgot szerettem volna mindenképpen figyelembe venni, hogy ne nagyon kelljen a paleo miatt változtatni rajta, szerettem volna ténylegesen követni a receptet. 

Ezért végül nem a sok finom édesség közül választottam, hanem egy nagyon meggyőző, karácsonyi hangulatú és ízvilágú csirkecombot :D 



Hozzávalók: 

4 db csirkecomb
1 fej fokhagyma
2 narancs leve
3 ek. méz
só, bors
nálam került még bele: 1 csipet cayenne bors mindegyik combra, és 1 kevés koriander



Elkészítés:

A combokat fűszerezzük, majd egy hőálló tálba fektetjük őket. 1-2 tk. zsírt teszünk melléjük, meglocsoljuk a narancsok levével, mellé rakjuk a fokhagyma gerezdeket, majd 1 órát állni hagyjuk. Mehet be a 200 fokra előmelegített sütőbe, alufólia alatt 1 órát sütjük, majd levesszük és meglocsoljuk a szafttal a combokat, és szép pirosra sütjük őket.

A köret nálam batáta volt, amit ugyanabban a szaftban pirítottam meg a sütőben, amiben a combok sültek. 


Az eredeti receptet gyönyörű képekkel itt találjátok meg: Mézes-narancsos csirkecomb

3 megjegyzés:

  1. Csodás és különleges választás, de Tőled nem is vártam mást! ;-)))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy játszottál velem :)
    Nagyon guszta és a batátával még finomabb lehet.

    VálaszTörlés
  3. Milyen szépre sütötted a combokat! Batátát még nem ettem, érdekes narancs színe van.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...