2012. július 31., kedd

Lasagne cukkinibe töltve

Múlt vasárnap reggel kimentünk a Párommal a piacra, egyrészt mert szerettem volna friss zöldségeket beszerezni, másrészt pedig már nagyon régen jutottunk ki a zsibire amit pedig nagyon szeretek, legalább is nézelődni...:) Ha szeret az ember alkudozni, akkor nagyon klassz dolgokhoz lehet hozzájutni. Mi sem jöttünk haza üres kézzel, így mire végigértünk a két nagy csarnokon, addigra már bőven ebédidő volt. Így a friss cukkiniből szerettem volna készíteni valamit amit eddig még nem, mivel nagyon szeretem, és Naspolyakonyhája hirdetett egy cukkinis játékot ami nekem nagyon tetszett, így neki is ajánlom ezt az ételt...:)


Hozzávalók:

1 nagy méretű cukkini, 15 dkg darált hús, 1 kis paradicsompüré, 1 paradicsom, 1 fej hagyma, 1 fej lilahagyma, oregano, bazsalikom, 2 dkg vaj, 1 ek. liszt, 2 dl tej, só, bors, szerecsendió, sajt


Elkészítés:

A cukkinit megtisztítjuk, majd kettévágjuk és kivájjuk a magos részt. A hagymákat apróra vágjuk kevés olajon megpirítjuk, majd mehet bele a paradicsom felkockázba, és a darált húst is hozzáadjuk. Fűszerezük a bazsalikommal, oregánóval és sóval, borssal, kevés édesítővel. A végén mehet bele a paradicsompüré is.

A besamelhez a vajat felolvasztjuk, majd mehet bele a liszt, és felöntjük tejjel, fűszerezzük szerecsendióval, kevés sóval, és borssal, majd forrásig kevergetjük.

A kivájt cukkinit megtöltjük először a paradicsomos, húsos szósszal, majd mehet rá a besamel, és a végén pedig reszelt sajtot teszünk rá.

180 fokos sütőben 30 percig sütjük, majd akinek van grillező fokozata, az 5 perc alatt süsse pirosra a sajtot a tetején...:)

Nézzetek be Naspolyakonyhájába is, mivel nagyon klassz recepteket találtok friss hozzávalókból készítve!

2012. július 29., vasárnap

Szilvalekváros és almás-fahéjas batyu

Az egész úgy kezdődött, hogy sós stanglit készültem sütni... Így utána jártam, körbenéztem a receptek között, aztán végül egy régi receptes füzetemben találtam egy klassz receptet. Mindent elő is készítettem hozzá, majd a végső mozzanatnak elmorzsoltam az élesztőt a tejben, ahogy kell, és egy kis cukrot akartam hozzá keverni a tejhez, ugyanis azt elfelejtettem...Na itt történt a baj...Kicsit meglódult a cukor, az egy kanál helyett kb. 5 került bele a tejbe. Hát gondoltam ebből már sós stangli nem lesz...Így gyorsan kitaláltam, hogy egy sima pizzatésztát miért ne lehetne édesen is megtölteni...


Hozzávalók:

60 dkg liszt, 3 dl tej, 5 dkg élesztő, 5 kanál cukor, 3 ek. olaj
Töltelékhez: sütés álló szilvalekvár, alma, fahéj, víz, édesítő


Elkészítés:

A lisztet egy tálba szitáljuk az élesztőt a cukros tejben felfuttatjuk. A felfuttatott élesztőt a liszthez adjuk, és elkeverjük benne. Majd az olajat is hozzáadjuk, és kidagasztjuk a tésztát. Hagyjuk, hogy kétszeresére keljen, majd 4 gombócra osztjuk, és a gombócokat is négy felé vágjuk. Kör alakúra nyújtjuk a tésztákat, majd az egyik felét vagy szilvalekvárral, vagy a fahéjas-almás töltelékkel megtöltjük. Az almákat megpucoljuk hozzá, felkockázzuk apróra, majd kevés édesítős, fahéjas vízben felfőzzük. Ha a levét elfőtte és megpuhult akkor mehet a tésztába.
A tészta töltetlen felét ráhajtjuk a másik oldalára majd a villa szélével körbenyomkdojuk, hogy ne jöjjön ki sütés közben a töltelék.
A batyukat porcukorral megszórva tálaljuk.

2012. július 25., szerda

Túrós-joghurtos gyümölcskehely

Még a nagy melegekben készült ez a finom gyors, sütés nélküli sütemnény, amikor nem igazán volt kedvem a sütőt bekapcsolni...:)

Szerintem a nyáron így a legjobb...gyümölcsösen, túrósan, joghurtosan...:)


Hozzávalók:
1 marok meggy, 2 nektarin, 2 alma, fahéj, méz
, citromlé, túró, joghurt


Elkészítés:

A gyümölcsöket előkészítjük, majd mézet adunk hozzá, és citromlevet. A pohár aljára egy adag gyümölcsöt rakunk, majd a túrót és a joghurtot összekeverjük, kevés édesítővel ízesítjük. A gyümölcsökre mehet egy adag joghurtos túró, és a tetejére ismét gyümölcs.


Nem egy bonyolult desszert, de nyáron szerintem mennyei...:)

2012. július 23., hétfő

Padlizsánkrém

Tegnap elkészült életem első padlizsánkréme...:)
Eddig úgy voltam a padlizsánnal is kb. mint a lecsóval, hát mit is mondjak nem igazán barátkoztunk össze...de aztán úgy gondoltam teszek egy próbát. Kitaláltam ha saját magam készítem el, és nem másét kóstolgatom, hanem tényleg teljesen a saját szám íze szerint alakítom, akkor nem lehet rossz, és tényleg így lett...:)

Szóval tegnap megünnepeltük a családban az elmaradt névnapokat és szülinapokat, és úgy döntöttem, mivel szendvicses este volt, hogy a torta mellé viszek egy adag padlizsánkrémet is. Azt hiszem midnenkinek ízlett...:)

A tortát is hozom holnap, de most jöjjön a padlizsánkrém, ahogy "nekem bejött" recept:


Hozzávalók:
1 nagyobb méretű padlizsán, 1 fej lilahagyma, 1 ek. mustár, 1 dl olaj, 1 tojássárgája, 1 kk. szőlőcukor, 1 mk. só, 1 mk. citromlé


Elkészítés:

A padlizsánt egy alufóliával kibélelt tepsibe rakjuk és 250 fokos sütőben meggrillezzük kb. 35-40 perc alatt. Amikor elkészül kivesszük a sütőből, és amíg kihűl megpirítjuk jól az apróra vágott lilahagymát, majd megcsináljuk a házi majonézünket. A citromlé és az olaj kivételével jó habosra keverjük a hozzávalókat, majd mehet bele apránként az olaj, és a végén a citormlé is.
Ha kihűlt a padlizsánunk lehúzzuk a héját, majd a belsejét botmixerrel pürésítjük. Aztán mehet hozzá a pirított hagyma, és a majonéz is, amivel krémesre mixeljük.
Finom ropogós pirítoskenyérre kenve tálaljuk...:)

Nálunk ez a mennyiség a fenti szufléformába fért bele. Legközelebb biztos minimum kétszer ekkora adagot készítek...:)

2012. július 22., vasárnap

Túrós-gyümölcsös pite

Már pénteken kinéztem magamnak Gabinál egy nagyon-nagyon ígéretesnek tűnő süteményt, amelynek az elkészítése tegnapig váratott magára...:)
A késlekedés ellensúlyozásának érdekében gyorsan kétszer is megsütöttem egymás után, mert valami eszméletlen finom lett...:)

Azt hiszem, hogy a héten még párszor el fog készülni, de legközelebb már legalább dupla adaggal indítva, mert tényleg mennyei. Puha, túrós, citromos, lágy, édes, csak hát tényleg egy nagy baj van vele....kb. 5 percig tart egy adag, kettőnknek...:)
Tegnap ráadásul vendégek is voltak, így még eddig sem bírta ki...:)

Szóval köszönet Gabinak a jó ötletért...:)


Hozzávalók:
3 tojás, 5. ek túró, 5 ek. szőlőcukor, 4 ek. liszt, 1/2 cs. sütőpor, 4. ek. olaj, 1 marék meggy, 1 alma, 1 citrom reszelt héja


Elkészítés:
A tojásokat kikeverjük a cukorral és a túróval, majd hozzáadagoljuk az olajat, és végül mehet bele a sütőporos liszt is. Az almát meghámozzuk, és apróra vágjuk, a meggyet kimagozzuk és lecsepegtetjük. A reszelt citromhéjat a tésztához keverjük. Elveszünk egy pite formát amit kivajazunk, kilisztezünk és beleöntjük a masszát. A gyümölcsöket elrendezzükk a tetején, majd 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.


A recepten csak arányaiban változtattam, de csak azért mert imádom ha jó sok túró van egy sütiben...:)

Gabinak még egyszer nagy köszönet jár, azt hiszem gyakori vendég lesz nálunk az asztalon ez a finomság...

2012. július 21., szombat

Receptverseny

Holnap újra receptekkel jövök, viszont most szeretnék egy kéréssel fordulni felétek.
Elindultam egy receptversenyen a Femina honlapján. Egy számomra nagyon kedves receptemet osztottam meg, és szavazni lehet rá, így esélyem lesz a nyerésre...:)
Az alábbi linken lehet szavazni, és lájkolni is ér, mert az is számít...:)


A recept és a képek alatt lehet ajánlani a facebookra, és lehet szavazni is...:)

Mindenkinek nagyon megköszönném, ha szavaznátok. Egy nap egyszer lehet szavazni, ajánlani a facebookon, sőt azt is be lehet jelölni, ha esetleg már elkészítetted a receptemet.

A recept amivel indulok egyébként itt megtalálható:





2012. július 18., szerda

Túrós csusza lecsóval - saját házi tésztával

Ami azt illeti egészen tavaly augusztus utolsó hétvégéjéig hallani sem akartam a lecsóról. Rágondoltam és rosszul voltam tőle. Nem tudom miért alakult ez így, de egyszerűen nem voltam hajlandó még csak megkóstolni sem. Aztán jött a minden évben szokásos nyárzáró lecsóparti a barátainknál, és úgy gondoltam teszek egy próbát. Hát...azt hiszem megszerettem...:) Vagyis most már tudom...:)
Egy-két héttel ezelőtt még túrós csuszával is kipróbáltam a fentiekhez hasonlóan egy jól sikerült buli keretében...:) Na tegnap ezen felbuzdúlva a Párom nagy örömére elkészítettem magam is.

Persze elsőkörön nem volt tervben a saját tészta gyártás, mondván időigényes. Na de aztán mégiscsak úgy döntöttem, hogy miért ne. Na ennek elsősorban az oka viszont nem a nagy buzgalom volt, hanem, hogy már kétszer mentem át a boltba, és mivel falun lakunk, az az egyetlen bolt a közelben és kicsit kezdtem magam hülyén érezni...Amikor pedig megláttam a boltból másodszor is hazatérve, hogy nincs otthon tészta úgy döntöttem, hogy megcsinálom inkább saját magam...:)


Hozzávalók: (4 főre)

Tésztához:30 dkg liszt, 3 tojás, só (+ 30 dkg túró, 3 dl tejföl, 20 dkg kolozsvári szalonna)
Lecsóhoz: 8 db paradicsom, 4 db paprika, 15 dkg kolozsvári szalonna, 2 fej hagyma, 1 tk. pirospaprika, só


Elkészítés:

A tésztához a lisztet egy tálba szitáljuk, kis fészket képzünk a közepén, majd egy tk. sót adunk hozzá. A kezünkkel gombóccá formáljuk, majd lisztes gyúródeszkán még rásegítünk. Kettévesszük a tésztát és elkezdjük kinyújtani nagyon vékonyra. Majd késsel kockákra vágjuk, és úgyanezt "eljátszuk" a másik adag tésztával is. Sós lobogó oljos vízben 6-8 perc alatt kifőzzük.
A tésztát egy hőálló tálba merjük, majd mehet rá a már előre megpirított szalonna, a túró és a tejföl is. Majd 200 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük. 
A lecsóhoz a hagymát apróra kockázzuk, a paprikát csíkokra vágjuk, a paradicsomot pedig felvágjuk kisebb darabokra. A hagymát az apróra vágott szalonnával jól megpirítjuk, mehet hozzá a kevés pirospaprika, majd a zöldségek és az 1 tk. só. Lefedve 20 perc alatt készre pároljuk.





2012. július 17., kedd

Ricottatorta málnazselével - sütés nélkül

Tegnap este felhasználtam végre a hűtőben lévő ricottát. Először Gizinél láttam egy nagyon tuti receptet, de arra még nem volt energiám, mert az elmúlt napokban nagyon sokat tettünk-vettünk a ház körül, így csak valami nagyon egyszerűre gondoltam. Így született meg ez a recept, amit mindenkinek szívből ajánlok, mert eszméletlenül lágy, édes, málnás, egyszerűen mennyei...:)

Szóval jöjjenek a képek és a recept...:)


Hozzávalók:

25 dkg ricotta, 4 dl habtejszín, 1 cs. zselatin (nem fix), 1 dl tej, 10 dkg szőlőcukor, 1 citrom leve és reszelt héja
Zseléhez: 2 zselatin lap, 2 marok málna, 1 dl víz


Elkészítés:

A ricottát a felvert habtejszínnel elkeverjük, és hozzáadjuk a citromlevet és a reszelt héját. A tejben felfőzzük a zselatint és ezt is hozzáadjuk a masszához, majd egy kapcsos tortaformába öntjük - nálam 20 centis volt a forma - és berakjuk a hűtőbe amíg megdermed.
A zseléhez a málnát pürésítjük, majd egy szűrőn átpaszírozzuk. Felöntjük a vízzel, felrakjuk a tűzre és ha felmelegedett, az előre kb. 5 percre hideg vízbe áztatott zselatinlapokat is elkeverjük benne.
Ha a ricottás rész megdermedt, ráöntjük a torta tetejére.



2012. július 16., hétfő

Vasi dödölle tejfölösen

Igazán nagy kedvenceim közé tartozik a mai étel, mert rendkívül sok felhasználási lehetőség rejtőzik benne, és egyszerűen mert finom. Sokan sokféle módon készítik, de nálunk családi hagyományként az alábbi recept öröklődik.

Én is készítettem már jó néhány alkalommal, mindig kicsit másként, de pirított hagymás zsírral - bár én a zsírt nem szeretem, ez az étel, tényleg úgy az igazi - szerintem mindent visz.

Tegnap készült hozzá nyúlpaprikás, de nekem a legjobban magában tejföllel meglocsolva ízlik. Úgy igazán kijön a finom édeskés, füstös íz amit a pirított hagyma ad neki.


Hozzávalók:

1 kg piros burgonya, liszt, víz, sertészsír, 4 fej hagyma, tejföl



Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk, majd feltesszük  sós vízben főni. Amikor megpuhultak a krumplik annyi vizet leöntünk róla, hogy kb. a burgonya feléig érjen a víz a lábasban. A tűzön hagyjuk, és így kezdjük el hozzáadagolni a lisztet - egyesek szerint kizárólag rétesliszttel az igazi - egészen addig amíg már szinte nem is bírjuk törni a burgonyanyomónkkal. Ha idáig eljutottunk, félretesszük az edényünket, és egy nagy teflonban - vagy akinek van hot panje, nyugodtan használja - zsíron jól megpirítjuk a felkockázott vöröshagymákat. Erre megy rá a massza, amit jól elegyengetünk és két fakanál segítségével elkezdjük jól szét törni a masszát. Ha már kellően aranybarnára pirult akkor tálalhatunk is...:)

Már korábban készült egy poszt a dödöllémről hasonló módon készítettem akkor is, csak akkor olajjal készült, és kevesebb hagymával. Szerintem minél több a hagyma annál finomabb ételt kapunk.

2012. július 15., vasárnap

Túrótorta Zila formában gyümölcsszósszal - sütés nélkül

Pénteken a barátainkhoz mentünk vendégségbe, és szerettem volna valami finomsággal én is készülni, ezért kitaláltuk a Párommal, hogy a Zila formát fogjuk használni a süti elkészítéséhez. Egyszer-kétszer már befürödtem azokkal a receptekkel, amiket a neten találtam a formához, ezért most úgy döntöttem, hogy egy régi, nagyon bevált receptemet veszem elő, amit még pár évvel ezelőtt egy volt kolléganőmtől kaptam, és már nagyon-nagyon sokszor készítettem, így biztos nem okoz csalódást most sem. Persze a mennyiségekkel bajban voltam, de aztán úgy döntöttem, hogy az eredeti alapján dolgozok, és csak a folyadék mennyiségét növelem meg benne...:)

Bár ma nincs az a nagy meleg, és azt hiszem nagyon enyhén fogalmaztam - itt ugyanis szakad az eső, és kb. 12 fok van - de a nyárra való tekintettel sütés nélküli édesség, így ha újra jön a 30 fok akkor is nyugodtan neki állhatunk...:)

Először jöjjön a Zila formás verzió, aztán majd holnap megosztom Veletek az eredeti receptet is, mert ebből mindenképpen ismételni kell...:)


Sajnos szeletben nem készült kép, mivel vendégségbe vittük, ott pedig már a jó hangulat, és beszélgetés közben meg is feledkeztünk a fényképezésről...:)

Hozzávalók:
50 dkg túró, 1/2 rama, 2 vaníliás cukor, 15 dkg szőlőcukor, 3 tojás, 6 dl tej, 2 cs. zselatin
gyümölcspüré: eper, sárgabarack, folyékony édesítőszer


Elkészítés:
A ramat felolvasszuk, majd hozzkeverjük a vaníliás cukrot, a szőlőcukrot, a tojássárgákat, végül pedig az áttört túrót - használhatunk krémtúrót is, nekünk most nem volt itthon - majd eközben a tojásfehérjéket felverjük. A tejet a zselatinnal felforraljuk és csomómentesre keverjük. Ha kihűlt akkor hozzákeverjük a túrós masszához, majd jöhet bele a felvert tojásfehérje.
A formát kiolajozzuk, majd mehet bele a massza. Nekem pont tele lett...:) Egy éjszakára a hűtőbe tesszük, majd másnap a gyümölcsöket pürésítjük, és ízlés szerinti édesítőszer mennyiséget adunk hozzá, és a lyukakba betöltjük a pürét.

Mindenkinek nagyon kellemes vasárnap délutánt kívánok!



2012. július 13., péntek

Egyszerű sárgabarack lekvár csak a képek kedvéért...:)

Tegnap kaptunk egy hatalmas adag sárgabarackot, amiből ma lekvár készült. Igazából nem egy nagy ördöngősség a lekvár főzés, főleg, hogy nem került bele semmi különleges hozzávaló, mert mi így szeretjük a lekvárokat...:)

5 kg megtisztított kimagozott barackból főztem az idén, és szerintem bőven ki fog tartani a jövő nyárig...:) Persze mellette bőven jutott a pocakba is, és még pürét is készítettem a mai meglepetés túrótortához...:) - ismét Zilaformában készült, holnap hozom a receptet és a képeket is...:).



Hozzávalók:

5 kg sárgabarack megtisztítva és kimagozva, 1,5 kg cukor, 2 cs. 2:1 quittin


Elkészítés:

A kimagozott és megtisztított barackot apróra kockázzuk és a zselésítővel összefőzzük, majd hozzáadagoljuk a cukrot is, és forrásig kevergetés mellett főzzük. Majd ha felforrt 5 percig még hagyjuk, utána elzárjuk - ha esetleg hab keletkezik, azt leszedjük - és üvegekbe merjük őket. Az üvegeket lezárjuk, majd 5 percre fejtetőre állítjuk őket, majd visszafordíjtuk és amíg kihül száraz dunsztban hagyjuk.

2012. július 12., csütörtök

Gyümölcsös tejbedara torta ribizli szósszal

Tegnap valami nagyon gyorsan elkészülő, és mutatós finomságot szerettem volna készíteni a Páromnak meglepetésnek, és egy kedves barátnőmnek, aki meglátogatott. Így elkezdtem körbenézni a kedvenc főzős blogjaimon, és végül Ottisnál találtam rá, egy valóban nagyon egyszerű édességre, ami igazán kedvemre való volt. Így esett a választás a tejbedara tortára, ami Ottisnál áfonyával készült, nálam vizsont csak nektarin és ribizli volt itthon, így feltétként ezek a gyümölcsök kerültek rá.


Hozzávalók:
8 dkg búzadara, 5 dl tej, 5 dkg cukor, 2 dkg vaj, 2 tojás, vaníliás cukor, 2 nektarin, két marék ribizli

Elkészítés:
A búzadarát a tejjel és a cukorral sűrűre főzzük, majd ha már igazi tejbedara állaga van, levesszük a tűzről, elkeverjük benne a vajat, majd a tojássárgákat, és a végén óvatosan az előre a vaníliás cukorral felvert tojásfehérjéket is.

Egy 20 cm átmérőjű tortaformát kivajazunk, megszórunk zsemlemorzsával, majd beleöntjük a tejbedarát, és megszórjuk ízlés szerint a gyümölcsökkel, úgy, hogy a ribizliből csak keveset rakunk rá. A többi ribizlit cukorral ízesítjük és a kész torta szeletekhez fogjuk kínálni.

200 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alattg készre sütjük, majd óvatosan eltávolítjuk a tortakarikát, és tálalhatunk is...:)




A torta állaga kiváló, mert egyáltalán nem lesz száraz, és mivel igen kevés cukor és búzadara van benne, szerintem egészségesnek is mondható. Kevés energiát igényel, pillanatok alatt összeállítható, de ha valaki vendégségbe készíti, legalább dupla adaggal kezdjen...:)


2012. július 10., kedd

Betekert karaj minden jóval töltve gyümölcsszósszal tálalva

Akár egy éttermi étlapról is származhatna ez a név, de nem...:) Imádom a mindenféle töltött húsokat, így gyakran készítjük, és mindig valami újat igyekszünk kitalálni. Most valami igazán nyárias töltelék került a karajba, nektarin, alma és mozzarella sajt. A Párommal mindketten rajongunk a gyümölcs-hús párosításért, főleg ilyen formában. Sőt elég gyakori kísérője egy-egy ilyen ételnek a gyümölcsszósz, lekvár, vagy kompót.

Most a töltelékből készült egy sűrű kompót, ami szerintem nagyon illett a husihoz. Persze sokan lesznek akiknek ez így már túl sok, de szerintem egy próbát megér...:)


Hozzávalók:
6 szelet karaj, 6 szelet baconszalonna, 3 alma, 2 nektarin, szegfűszeg, fahéj, édesítőszer, citromlé, 1/2 mozzarella sajt, 2 cs. rizs




Elkészítés:
A húsokat kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. A gyümölcsöket apróra vágjuk - a sajtot is - és 1 maréknyit félreteszünk belőle - valamint a sajtot - a töltelékhez a többit kevés vízzel feltesszük a tűzre, és fahéjjal, szegfűszeggel, édesítőszerrel és citromlével ízesítjük. Addig főzzük, míg sűrű nem lesz, és a yümölcs teljesen meg nem puhul.
A maradék gyümölccsel megtöltjük a húsokat, és feltekerjük szorosan, majd mindegyiket egy szelet baconbe csavarjuk.
Kiolajozott tűzálló edényben 200 fokon 30 percig sütjük alufólia alatt, majd 15 percig tovább sütjük fólia nélkül kb. 230 fokon.




Na, kinek mi a véleménye? Megennétek holnap ebédre???



2012. július 9., hétfő

Meggyes-citromos panna cotta

Már annyira régen készítettem panna cottát, hogy szinte meg is feledkeztem róla. Pedig ilyen időben pont egy ilyen gyorsan elkészülő, hideg finomságra vágyik szerintem a többségünk...:)
Készült már jó pár verzió, amiket itt a blogon is megtaláltok a panna cotta címkék alatt, de szerintem a mostani verzió a legnyáriasabb az összes közül.

Már a kórházi hetek előtt szerettem volna elkészíteni, de hát így csak a hétvége előtt adódott rá lehetőségem. Még boltba sem kellett mennem, mert minden volt itthon...:) Aki több főre készíti annak annyit mondanék, hogy ez két kb. 2 dl-es pohárra elegendő mennyiség.


Hozzávalók:
házi meggylekvár, 2 dl tejszín, 2 dl tej, 2 lap zselatin, 1 citrom leve, kevés édesítőszer

Elkészítés:
Az előkészített poharakba 2-3 ek lekvárt teszünk, vagy ha nincsen akkor kevés fahéjjal ízesített meggyet. A tejszínt és a tejet feltesszük főni, és ez idő alatt 2 lap zselatint hideg vízbe áztatunk. 5 perc múlva kivesszük a vízből a zselatint, kinyomkodjuk, majd hozzá keverjük a tejszínhez. Ha elolvadt benne a zselatin levesszük a tűzről, majd édesítővel és a citromlével ízesítjük. Ha kissé kihült a meggylekvárra kanalazzuk, és a hűtőbe helyezzük kb. fél napra.
Fogyasztás előtt egy-egy kanálnyi lekvárt teszünk a tetejére...:)


Tényleg egy igazán hűsítő nyári desszert, mindenkinek javaslom a kipróbálását, tutira nem fog csalódni....:)




2012. július 7., szombat

Csőben sült nyári gnocchi

Végre ismét főztem, bár az idő azért nem túlságosan kedvezett a konyhai hadműveletnek, de aztán a a végeredmény elfogyasztását követően már nem bánom, hogy begyújtottam a sütőt...:)

Nálunk csütörtökön este hatalmas vihar volt jégesővel együtt, kb. három órán keresztül esett, és bíztunk benne, hogy lehül a levegő, de hát nem, sőt...inkább csak melegebb lett...:)
Bár pár fokot lehűlhetne a levegő, de nem panaszkodom, mert ha rossz idő lenne, azt sem viselném jól...:)

Na de jöjjön egy igazán nyárias ízvilágú finomság:


Hozzávalók:
1 csomag gnocchi - ha nincs ilyen meleg, akkor házi készítésű - fél fej brokkoli, 1 nagyobb paradicsom, 1 fej lilahagyma, 5 dkg kolozsvári szalonna, 2 dl tejszín, fél doboz Medve mesterfogás, fél cs. mozzarella sajt




Elkészítés:
A gnocchit kifőzzük, leszürjük. A lilahagymát és a kolozsvári szalonnát megpirítjuk a szalonna levében, majd hozzáöntjük a tejszínt és a krémsajtot, és sűrűre főzzük. A brokkolit megfőzzük, apróra szétszedjük.
Egy tűzálló tálba beleöntjük a kifőzött gnocchit, megszórjuk a brokkolival, leöntjük a mártással, majd a felkarikázott paradicsomot a tetejére helyezzük, és rávágjuk a mozzarellát is.
200 fokos sütőben 20 percig sütjük, és ha van grill funkció a sütőn, további 5 perc alatt rápirítjuk a sajtot.



Érdemes elkészíteni még ilyen melegben is, próbáljátok ki!

2012. július 5., csütörtök

Sacher torta kis csalással...:)

A tegnapi bejegyzésben említettem, hogy a 3. körről lecsúsztam a Blogkóstoló játékában, ami többször tutira nem fog előfordulni, mert rendes "kislány" leszek és már az első napon ki fogom választani, hogy mit is fogok elkészíteni...:)

A 3. körben egyébként Anikó blogját kaptam, aki a családjáról mesél a blogjában, és közben megosztja a finomabbnál finomabb ételeket, amiket elkészített. Én elsőre kettő édességet választottam a buktát és a Sacher tortát, azonban a buktára eddig nem került sor. Mivel Anikó nem ír hozzá receptet, így e-mailen keresztül vettük fel egymással a kapcsolatot és kértem el tőle a recepteket. Nem változtattam semmit a tészta receptjén, tökéletes lett azokkal a mennyiségekkel amit megadott, de sajnos a tetejére már nem maradt egy deka csokim sem, ezért itt csaltam, és a jól bevált Horváth Ilona szakácskönyv csokimáz receptjét alkalmaztam...:)




Hozzávalók:
10 dkg csokoládé, 15 dkg vaj, 4 tojás, 15 dkg cukor, 15 dkg liszt, fél cs. sütőpor, baracklekvár
Csokimázhoz csoki, vagy kevés víz, 3 dkg vaj, 5 ek. kakaó, 2 ek. cukor

Elkészítés:
A tésztához a csokit gőz felett megolvasztjuk a vajjal együtt, majd amíg kihül a tojásokat a cukorral összekeverjük. A kissé kihűlt vajas csokit a tojásos masszához keverjük, majd legvégül a sütőporral elkevert lisztet is hozzáadjuk. 180 fokon alul-felül sütős üzemmódban 30 percig sütjük.

20 cm-es kapcsos tortaformában, amit előtte kivajazunk és kilisztezünk.

Ha kihült a tészta, akkor kettévágjuk, majd jól megkenjük házi baracklekvárral, és összeillesztjük a két lapot. A tetejére vagy olvasztott csoki kerül, vagy a kakaót és a cukrot kevés vízzel kikeverjük, majd feltesszük a tűzre, és amikor már felforrt belekeverjük a vajat, és addig keverjük, míg el nem olvad benne. Levesszük a tűzről és azonnal a torta tetejére öntjük. (Én az oldalát is bekentem.)


Anikónak köszönet a receptért, és remélem, hogy kedvet kaptok Ti is az elkészítéséhez...:)

2012. július 4., szerda

A legfinomabb meggyes piskóta

Ismét visszatértem egy hét kihagyás után, ami hát ismét nem önszántamból történt. Az oka mindösszesen annyi volt, hogy a múltkori kórház nem volt elegendő...:) Amikor már azt hittem minden rendben újra be kellett vinnie a Páromnak és ismét bent fogtak. A szerencse annyi az egészben, hogy végre kiderült, hogy mi okozta a bajt, és az első nagy ijedtség után kissé megnyugodtam, hogy azért kisebb a baj mint gondoltuk. Ma végre kiengedtek, és most már tényleg jó ideig nem is szeretnék kórházban lenni, mert borzasztó a kaja....:)
Végre itthon, és nagyon jó érzés, hogy ma végre a saját ágyamban pihenhettem, és itthon tölthettem a délutánt a Párommal...:)

Szóval még múlt héten a bekerülés előtt jó pár étel kimaradt a megosztásból, most igyekszem pótolni ezeket. A kórházi napok miatt lemaradtam a Blogkóstolós játék 3. fordulójáról is, amit nagyon bánok, de persze a kiválasztott sütit elkészítettem, és holnap végre valahára fel is fog kerülni a recept képekkel és beszámolóval együtt.

Először azonban egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő finomságot hoztam, amit szerintem még ebben a nagy melegben is meg lehet sütni, mert a tészta összekeverése öt perc, utána csak várni kell amíg megsül...:)


Hozzávalók:
20 dkg liszt, 20 dkg cukor, 4 tojás, 4 ek. víz, 2 vaníliás cukor, 1/2 cs. sütőpor, 2 marék meggy
 
 
 
Elkészítés:
A piskótához a tojás sárgákat kikeverjük a vízzel és a cukorral.   A fehérjéket felverjük egy csipet sóval, majd felesben a liszttel felváltva a cukros tojáshoz adagoljuk. Majd a kimagozott, lecsöpögtetett meggyel megszórjuk.
180 fokos sütőben, légkeveréses üzemmódban 30 perc alatt készre sütjük.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...