2012. április 26., csütörtök

Rakott cukkini palacsinta sajtmártással

A mai napom nem volt túl fényes, mivel délutánra bedurrant az egyik fogam így délután fél négykor a fogorvosomnál kötöttem ki, aki persze még épphogy dolgozott, így hatalmas szerencsém volt, hogy még a hosszú hétvége előtt fogadni tudott. Persze mivel húzni kellett, és ráadásul egy már letörött fogat, így megszenvedtem vele rendesen, ami ugye akkor nem is fájt, mert kaptam egy jó nagy adag érzéstelenítőt, de most, hogy múlik a hatása, hát, nem kívánom senkinek.
Szóval sóvárogva néztem a finomabbnál finomabb ételeket amiket készítettetek, és közben arra gondoltam, talán holnap már tudok enni valamicskét...:(



Nálunk még pár nappal ezelőtt készült ez a finomság, ami annyira jól sikerült, hogy a Párom, aki nem szereti a cukkinit, azt mondta, hogy nagyon finom volt...:)


Hozzávalók:
2 kisebb cukkini, 28 dkg liszt, 2 tojás, 6 dl víz, fél cs. sütőpor, só
egy doboz tejföl, 1 marék füstölt tarja, egy kinyomós sajt, 10 dkg trapista sajt

Elkészítés:
A cukkinit meghámozzuk és lereszeljük, majd a tojásból, a lisztből és a vízből palacsintatésztát keverünk, amihez hozzáadjuk a cukkinit, a sütőport és a sót.
A tésztából jó vastag palacsintákat sütünk. A kinyomós sajtot kikeverjük a tejföllel, majd belerakjuk a marék csíkokra vágott tarját.
Egy jénait kikenünk vajjal, majd belehelyezünk egy palacsintát. Majd megkenjük a szóssszal, és ismét jöhet egy palacsinta. Erre egy újabb réteg szósz, megint palacsinta, egészen addig amíg el nem fogy. A tetejére palacsinta kerüljön. Majd az utolsó palacsinta tetejét megszórjuk reszelt sajttal, tetőt rakunk az edényre, kb. 20 percre - amíg a sajt kissé megpirul - mehet be a sötőbe 200 fokon, alul-felül sütős üzemmódban.



Remélem elnyeri a tetszéseteket, és kipróbáljátok. Ha a cukkinit szeretitek nem fogtok csalódni...:)

2012. április 24., kedd

Citromos pitypangméz

A minap Évánál láttam meg ezt a finomságot, amiről korábban még sosem hallottam. A pitypangméz. Elsőre igazán furcsa volt, de aztán gondoltam miért ne tehetnék egy próbát...:) Így hát a tengapi fűnyírás előtt lázas pitypang szedésbe kezdtem, ami persze csak elsőre hangzik nagyon egyszerűen, mert ha van otthon egy kajla pár hetes kutya, akkor minden kerti tevékenység kihívássá válik...:) Így lett ez a pitypang szedéssel is, ami az általam tervezett tíz perc helyett, így egy órás hadművelet lett...:)

Évának ezer hála így utólag is, mégegyszer, mert azt hiszem holnap megyek a közeli focipályára és pitypangtalanítok...:) Igazán egyszerű recept, és mondhatom a végeredmény, fenséges.
Eddig mindig több ezer forintért vásároltam az általam nagy kedvenc citromos akácmézet, ami igaz nem tartalmaz - legalább is nem kellene, hogy tartalmazzon - cukrot, de hát a teába, süteményekbe szerintem kiválóan helyettesíti az általam készített pitypangméz.


Az elkészítési módom teljesen megegyezik Éva által leírtakkal. Szóval csak röviden összefoglalva:

Hozzávalók:
150 fej pitypang virág, 50 dkg kristálycukor, 1 citrom meghámozva, 8 dl víz.

Elkészítés:
A virágokat - a zöld rész nélkül - megmossuk, majd feltesszük 8 dl vízzel és 1 db meghámozott citrommal főni. Felforraljuk, majd gyöngyözve egy órán keresztül főzzük.
Ezt követően leszűrjük a virágot, és óvatosan kinyomkodjuk a még benne lévő folyadékot.
A folyadékot 5 dkg cukorral elkeverve tovább főzzük 30 percig, néha-néha megkeverve.
Ha elkészült még forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk, és egy éjszakára száraz dunsztba tesszük...:)


Aki teheti próbálja ki, mert tényleg gyorsan elkészül és megspóroljuk a méz árát...:)

Én ugyan nem tudom megerősíteni, de több hozzászóló azt "nyilatkozta", hogy hűtőben nagyon sokáig eláll.

Hasznosítása:
teába, süteményekbe, megfázásra...stb...
Aki tud még, kérem ossza meg velem is, mert nagyon kiváncsi vagyok az ötletekre!


Aki kipróbálta már, attól is várom a reakciókat, és a tanácsokat!



Az elmaradt szendvicskrémek

A múltkori hidegtálak mellé készültek még szendvicskrémek is, amiket még nem tettem közzé, de most megteszem. Igazából az oka annak, hogy nem a többivel kerültek együtt ki a blogra, az az, hogy már jó pár szendvicskrém van fent a blogon, amit úgy gondoltam, hogy a mostani bejegyzésemben is megmutatok, így összegyűjtve.

1. Májas krém


Már többször készítettem ezt a krémet, mert eddig mindenkinek nagyon ízlett, és tényleg pofon egyszerű. Most, hogy volt itthon friss metélőhagyma, az is került bele, és hát mit ne mondjak, szerintem még finomabb lett mint eddig.

Hozzávalók: 1 40 dkg-os májkrém, 1 doboz tejföl, 1 marék metélőhagyma
Elkészítés: Mindösszesen annyi a dolgunk, hogy minden hozzávalót belerakunk a turmixba, majd összeturmixoljuk, és tálalhatunk is...:)

2. Tonhalkrém


Azzal kezdem, hogy nekem ő a kedvencem. Már annyi formában készítettem, hogy megszámolni sem tudom. Gyerekkorom óta nagy kedvencem, és amennyit készítek belőle annyit meg is bírok enni egy ültő helyemben...:)

Hozzávalók: 2 doboz tonhal, 1 tojás, 1 tubus sajtkrém, 1 ek. majonéz, 1 ek. mustár, 1 kupaknyi citromlé, só, bors
Elkészítés: A tonhalat leszűrjük a sajtkrémmel, az apróra vágott tojással kikeverjük, majd mehet bele a majonéz, mustár, citromlé, és ízlés szerint só, bors.

A korábbi tonhalkrémek:




3. Camembert krém


4. Mustáros-kolbászkrém



5. Tökmagolajos túrókrém


6. Vörösboros májpástétom lilahagymalekvár


7. Tojáskrém


Így sokkal változatosabban lehet elkészíteni a reggeli szendvicsünket a munkahelyünkre, iskolába, vagy a gyermekünknek is tudunk válogatni belőle tízóraira...:) Remélem tudtok belőle Ti is választani...:)







2012. április 22., vasárnap

Dinnye süti a blogkóstolóra

Megint az utolsó napon, de azért itt van...:) Sokat gondolkodtam, hogy milyen ételt, vagy süteményt válasszak Suncika oldaláról, mert annyi finomság van rajta. A blogkóstoló második fordulójában, aminek házigazdája Adél volt, nekem Suncika blogja jutott. Persze megint sikerült elnézegetnem az időt, így csak az utolsó pillanatban született meg a mű, de nem volt hiába való, mert nagyon finom lett.

Ajánlom, hogy nézzetek körül nála, mert tényleg rengeteg finomságot fogtok magatoknak találni!

Az én választottam a dinnye süti volt:


A receptet követtem, annyi különbséggel, hogy kicsit más mennyiségekkel készült, és az eredeti receptben szereplő víz helyett szilvalekvár került bele...:) Ja, és én a piros részbe beleraktam a tortadarát, és nem utólag került bele...:)

Hozzávalók:
50 dkg darált keksz
25 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 rumaroma
1-2 evőkanál szilvalekvár
1 piros ételfesték
1 zöld ételfesték
tortadara
Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd ketté osztjuk.
Az egyik felébe a piros ételfestéket és tortadarát keverünk és 6 gombócot formázunk belőle. A másik felébe a zöld ételfestéket keverjük bele, és ebből 6 gombócot gyártunk. A zöld gombócokat kilapogatjuk, rátesszük a piros gombócokat majd ráhajtjuk a zöldet. Lehetőleg egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Kínáláskor előbb ketté vágjuk, majd felszeleteljük...:)
 
 
Köszönöm a játékot, és nagyon várom az összefoglalót...:)

2012. április 20., péntek

Hidegtál egy hétvégi összejövetelhez

Ma mentem utoljára dolgozni, most egy jó ideig szabadságon leszek, ami persze nem olyan sima szabadság ami csak pihenéssel és feltöltődéssel telik...:) Hanem olyan igazán tanulós, szorgos napok következnek...:) Így talán kicsit azért több időm lesz a konyhában is, de hát majd meglátjuk...:)

Végre meghoztam a múlt hétvégi ételek összefoglalóját, amiben van olyan  amit korábban már elkészítettem. Azoknak a receptjeit, elkészítését megtaláljátok az alábbi posztokban, vagy további ötleteket is találhattok bennük:

http://megfozlek.blogspot.com/2011/11/vendegvaro-falatok.html

http://megfozlek.blogspot.com/2012/01/hidegtal-2.html

http://megfozlek.blogspot.com/2012/01/gyors-tonhalsalata.html


A hidegtálon van töltött tojás, aminek a receptjét a legfelső posztban olvashatjátok, van sonkatekercs, csirkesaláta, hamis franciasalára, mellette pedig tonhalkrém, májas krém, kukorica saláta.


Sonkatekercs:

Most megint kicsit más töltelékkel készült mint eddig.
A sonkába túró, sajtkrém, majonéz és metélőhagyma keveréke került.


Csirkemell saláta:

Csirkemellet, savanyú uborkát, almát és tojás vágunk fel, amit majonézből, tejföből, mustárból kevés citromléből, sóból, borsból és édesítőből készült öntetbe keverjük.


Hamis franciasaláta:

Az öntet ugyanaz mint az előző salátánál, szinte mindig ezt használom, mert nagyon szeretem. Ami belekerül az pedig alma kockára vágva, és zöldborsó...:)
Répa nincs benne, mert a Párom így szereti, én meg ugye sehogy...:)

Kukorica saláta:

Az öntet ugyanaz mint eddig, ami belekerült az pedig csak kukorica. Ilyen egyszerű, de hát azért finom...:)

A szendvicskrémek pedig jönnek a holnapi bejegyzésben...:)


 

2012. április 19., csütörtök

Az első töltött káposzta...:)

Ahogy már tegnap írtam, ma az ebédünk töltött káposzta volt, amit most készítettem életemben először. Azt gondolom így elsőre nem is lett olyan rossz, sőt....:)
Igazából történt egy kis hiba, amit nem is biztos, hogy hibának neveznék...nem volt otthon káposztalevél, szóval a gombócok most nem lettek csomagolva, talán majd legközelebb...:)

A húsvéti megmaradt tarja újabb hasznosítása is egyben...:) Azt hiszem holnap kombinálom a tegnapival, és sajtmártásos-cukkinis-tarjás rakott palacsintát készítek...:)

A frissen készült töltött káposztát annyira megkívántam tegnap este a Párommal együtt, hogy nem bírtuk ki, hogy ne kóstoljuk meg még melegen este...:-) Hát volt is forgolódás az éjszaka, de nem bánom....:)


Hozzávalók:
80 dkg savanyú káposzta, 1 marék kockára vágott füstőlt főtt tarja, 1 nagy fej hagyma, 1 tk. pirospaprika, só, bors, 25 dkg darált hús, fél cs. rizs, 1 tojás, 1 kis doboz tejföl

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát a tarjával jól összepirítjuk egy ek. olajon és egy kanál fokhagymakrémet keverünk hozzá, majd egy kanállal félreteszünk belőle. Amíg a gombócokat elkészítjük, lehuzzúk a tűzről. A félre tett hagymás keverékünkből a darált húsból, a rizsből és a tojásból gombócokat gyúrunk - persze, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és befejezzük a kaposztánkat. A hagymára és a tarjára egy tk. pirospaprikát rakunk, jól elkeverjük, majd mehet bele a káposzta. Jól összeforgatjuk, majd sózzuk, borsozzuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy épphogy ellepje a káposztánkat.
A gombócokat a káposzta tetejére helyezzük, majd lefedjük, és lassú tűzön kb. 40 perc alatt készre főzzük.
Ha megfőttek a gombócok, leszedjük őket, és a kis doboz tejfölünket belekeverjük a káposztánkba.
Mehetnek vissza gombócok, és már tálalásra kész állapotban is vagyunk...:)



A tálaláskor még egy jó kanál tejföllel nyakon öntjük, és akinek így nem elég, friss házi kenyeret szelünk hozzá, és jó gyorsan bekanalazzuk...:)

Mára mindenkinek ezzel kívánok jó éjszakát és szép álmokat...:) Holnap pedig hozom végre a hidegtálat...:)

2012. április 18., szerda

Cukkini fasírt

Még adós vagyok a hétvégi menüvel, de ígérem ami késik nem múlik, de a hetem megint elég kalandos, mivel ugye pénteken megyek utoljára dolgozni, aztán két és fél hónapot a tanulásnak szentelek...:)
Így eléggé elfáradok mire hazaérek, mert igyekszem mindent befejezni amit csak lehet.

Ma ebédre rántott cukkinit ettem, amit igazából a tavalyi év óta eszek meg. Előtte nálam ez az étel tabu volt, el volt raktározva a rossz, nem szeretjük polcra...:) Tavaly nyáron viszont rájöttem, hogy a friss zsenge cukkininél nincs is finomabb étel, azóta elég gyakran kerül az asztalra, bár jobbára inkább csak én kedvelem...:)
Az ebéd után eldöntöttem, hogy este is cukkini lesz, csak kicsit más köntösben...:)
Már többször készítettem cukkini rösztit, vagy cukkini fasírtot, de szerintem ez a mai lett eddig a nyerő. Töltött káposztát főztem, és hasznosítottam a húsvétról megmaradt és lefagyasztott tarja egy részét. A töltött káposzta alapja annyira ízlett, hogy egy keveset félretettem belőle, és elhatároztam, hogy most ez fog belekerülni a mai cukkinis vacsorámba. Nagyon jó döntés volt, mert nekem így még jobban ízlett, mint ahogyan korábban többször készítettem már.


Hozzávalók:
1 fél reszelt kisebb méretű cukkini, kevés liszt, 1 tojás, 1 fél fej hagyma, egy kevés füstölt tarja, só, bors, 1 kk. fokhagymakrém

Elkészítés:
A felkockázott tarját az apróra vágott hagymával összepirítjuk, majd a cukkinihez, a tojáshoz forgatjuk, és sózzuk, borsozzuk. A fokhagymakrémet is hozzákeverjük a masszához, majd annyi lisztet öntünk hozzá, amennyit felvesz. Nálam ez kb. másfél ek. volt.
Egy kanál segítségével a palacsintasütő serpenyőjébe kis halmokat rakunk, majd mindkét oldalát egy-két perc alatt megsütjük.
Metélőhagymás tejföllel tálaljuk...:)


A töltött káposztámért nagyon izgulok, mert most készül először...:) Remélem minden jól megy, és akkor holnap hozom a receptjét is...:)

Szép estét mindenkinek!

2012. április 16., hétfő

Díjat kaptam

Még múlt héten kaptam ezt a díjat Katától, de csak most volt időm, hogy kirakjam ide a blogra. Nagyon szépen köszönöm neki, hogy gondolt rám, jól eső érzés.
A díjat én továbbadni nem szeretném, már úgy is körbejárt amennyire én láttam, de 7 dolgot megpróbálok írni magamról, amit eddig még nem tudtatok, vagy legalább is, így nem osztottam meg Veletek.

1. Az egyik kedvenc sorozatom a Dexter - és nem a laboratóriumos kisfiú...:) - az új jövevény is innen kapta a nevét...:)
2. Imádok társasjátékozni, a három kedvencem a Cluedo - munkahelyi ártalom...:) - Taboo, és az Activity.
3. A kedvenc sportom most már a zumba, amit igyekszem legalább heti egyszer gyakorolni...:)
4. Egyik kedvenc idézetem: "Nem az a jó, ha mindenki szeret. Az a jó, ha a rosszak utálnak, és a jók szeretnek."
5. Azt gondolom, hogy bár nehéz elfogadni sokszor, de minden okkal történik, és az ami megtörtént, annak meg is kellett történnie. 
6. A legkedvesebb film amit mostanában láttam először, pedig már nem "mai gyerek": Az esőember.
7. Összefoglalva pedig: Szerelem mindörökké, vidámság, jó kedv, család, jó emberek társasága, sütés, főzés, tanulás élethosszig, zumba...:)

2012. április 15., vasárnap

Kinder Bueno

Tegnap vendégeink voltak, és elég sok mindennel készültünk a Párommal, így már nem volt időm feltölteni a kéepeket a vendégek megérkezése előtt, így majd szépen lassan minden felkerül ide a blogra...:)
A délután egyébként nagyon jól sikerült, remélem a vendégek is így gondolják...:)

A desszert kinder bueno volt, amit egyébként egy játékra is neveznék. Ugyanis ma van a határideje, Nyamm játékának, aminél a feladat az volt, hogy végig kellett gondolni, hogy kinek mi az első igazi büszkesége az ételek terén. Nagyon nem kellett gondolkodnom, mert Flóránál megláttam a kinder bueno receptjét, és annyira megkívántam, hogy gyorsan előkerestem a régi receptemet, hogy elkészítsem. Korábban voltak már próbálkozásaim, és szerintem annak ellenére, hogy költségigényes, és elég sokáig tart míg fogyasztható állapotba kerül, nekem ő a NAGY kedvenc. Amikor először elolvastam a receptet, kissé megijedtem tőle, de aztán rájöttem, hogy nagyon egyszerű elkészíteni, csak idő kell hozzá...:)
Szóval elég sokáig nem tudtam honnan származik a recept, amit én kinyomtatva kaptam meg, de aztán megtaláltam Andinál az én receptforrásomat. Azóat kissé változtattam rajta, de a lényeg persze megmaradt. Szóval akkor jöjjön először a mostani fotó és a recept:


Tipikusan a ronda, de nagyon finom sütemények közé sorolnám. Nekem még normálisan lefényképezni sosem sikerült, talán ez lett róla most is a legjobb fotó...:) Attól viszont, hogy nem túl fotogén, tényleg érdemes kipróbálni, mert eszméletlenül finom.

Hozzávalók:
Tésztához: 6 tojásfehérje, 6 ek. cukor, 1 ek. olaj, 2 ek. liszt, 1 ek. zsemlemorzsa, 1 cs. sütőpor
Krémhez: 6 tojássárgája, 25 dkg cukor, 1/2 l tej, 1 cs. vaníliás puding, 3 ek. liszt, 3 ek. kakaópor, 3 dkg vaj
Kell még: 1 cs. háztartási keksz, mogyorókrém, kevés tej, 2 dl tejszín

Elkészítés:
A tésztához a fehérjét felverjük a cukorral, majd óvatosan belekeverjük a sütőporral elkevert lisztet, a zsemlemorzsát és az olajat. Egy kivajazott tepsibe öntjük a masszát - én 32x24-es tepsti használtam - és 180 fokra előmelegített  sütőben 15 percig sütjük.
Ha megsült kivesszük, és még melegen megkenjük mogyorókrémmel. Majd elkészítjük a krémet.
A sárgáját, a cukorral a tejjel, a pudinggal és a liszttel lassú tűzön főzzük amíg krémmé nem sűrüsödik. Levesszük a tűzről majd a vajat is belekeverjük, és a krém felével megkenjük a tésztánkat. A másik felébe pedig belekeverünk 3 ek. kakaót.
A krémre a tejbe kissé megáztatott kekszet rakunk, majd erre jöhet a kakaós krém. Ha kissé kihült a krémünk akkor pedig 2 dl tejszínt felverünk és a csokis massza tetejét ezzel vonjuk be.
Legalább két-három órára hűtőbe rakjuk, hogy megpuhuljon a keksz, és összeérjenek az ízek.

És akkor jöjjön egy régebbi kép is...:)

2012. április 13., péntek

Aszaltszilvás nyúlragu

Vége lett a hosszú hétvégének, de ma ismét péntek, szóval estétől újra pihenéssel telnek majd a napok. Úgy rohan az idő, hogy észre sem vesszük...Nemrég lett vége a vizsgaidőszakomnak, de pár hét, és újra itt van a következő...:) Hát mit ne mondjak szép kis hónapok elé nézek az biztos. Nekem így már csak egy hét van hátra a munkából, utána ismét átveszi a helyét a tanulás, egész sokáig.

Lehet, hogy furcsa de én már kicsit várom is, hogy megkezdődjön, annak ellenére, hogy tudom most sem lesz egy leányálom ez a két hónap.

A napokban kissé kevesebb időt tudtam a blogra fordítani, mivel elég fáradtam értem haza esténként, így már nem igazán volt kedvem bekapcsolni sem a számítógépet. Persze azért főzni most is főztem, sőt holnap vendégek jönnek, úgy, hogy már azon gondolkodom, hogy mit készítsek nekik. A menüt amit kitalálok - valószínű hidegtálas verzió lesz - vasárnap meg is osztom veletek, de addig is ismét egy kis nyúlhusi...:) Nálam nagy kedvenc.


Hozzávalók:
1/2 kg nyúlhús, 10 dkg aszaltszilva, 4 dl vörösbor, só, bors, 1 vöröshagyma, 4 ek. szilvalekvár
2 cs. rizs



Elkészítés:
A vöröhagymát megpucoljuk, felkockázzuk apróra, és egy ek. olajon megpirítjuk. A húst apróra kockázzuk, hozzáadjuk a hagymához, majd fehéredésig sütjük. Egy kk. sót adunk hozzá, jól megborsozzuk, majd felöntjük a vörösborral, és egy órát fedő alatt pároljuk. Az idő elteltével mehet hozzá a lekvár, és még egy kevés bor, ha túlságosan besűrüsödik. Majd mehet bele a feldarabolt aszaltszilva, és 10 percig tovább pároljuk fedő alatt. Ha elkészült, párolt rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat hozzá Mindenkinek...:)

2012. április 9., hétfő

Online Vacsoracsata és az én menüm

A tv-ben mindig is szerettem nézni a Vacsoracsata fordulóit hétről-hétre, és sokszor merítettem belőle ötleteket, meg persze sokszor megmosolyogtatott, hogy egyesek mennyire távol állnak a konyha rejtelmeitől...:)
A Kutya és konyha blog szerzője találta ki ezt a nagyon ötletes játékot, amelynek tavaly már volt egy fordulója, amiban én nem vettem még részt, mivel még csak a blogírás gondolatával barátkoztam akkoriban...:) Az ötlet viszont felkeltette az érdeklődésemet, így elolvastam a második forduló játékszabályát, és úgy döntöttem, nevezek. Már csak azért is, mert így megint egy halom új receptet fogunk megismerni a játék során, és hát, mert mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen ez a játék.

Szóval a feladat a következő volt:

"Az Online Vacsoracsata 2. fordulójának ÚJÍTÁSA az lenne, hogy a "vendégeknek" kínált étel mellé készüljön egy babaétel is, kizárólag azoknak az alapanyagoknak a felhasználásával, amikből a vacsora készült. Ez lehet gyümölcs, krumpli, hús, sütőtök, sárgarépa... bármi, amit a babáknak kínálunk, az ő gyomrukra leegyszerűsítve és számukra fogyaszthatóan elkészítve."

Az általam kínált étel a következő: Rakott tarja, és burgonyás-almapüré:


Ami első olvasatra igen könnyűnek tűnt, kicsit végiggondolva nehézséget okozott nekem. Mivel még nincsen gyermekünk, ezért nem igazán vagyok jártas a bébiételek világában. Igazából, az nem volt meghatározva a játékszabályban, hogy mekkora babának való ételt kell készíteni, de amit én készítettem, szerintem már nagyon pici kortól is megehetik, és talán még a gyerekek nagy része kedveli is ezt a bébipapit...:)

Először jöjjön a felnőtt vendégek étele:

Rakott tarja

Hozzávalók:
10 szelet tarja, 1,5 kg burgonya, 5 fej hagyma, 3 db alma, só, bors, liszt, pirospaprika, 1 doboz tejföl, 5 ek. mustár

Elkészítés:
A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, felszeleteljük karikára. A hagymát és az almát szintén megpucoljuk, és felkarikázzuk. Egy tepsi aljába kevés olajat öntünk, majd belepakoljuk a burgonyát és megsózzuk. Mehetnek rá az almakarikák, majd a hagymakarikákat lisztbe forgatjuk, és az almákra pakoljuk. A tarjákat sozzuk, borsozzuk, kevés pirospaprikával megkenjük, majd beleforgatjuk lisztbe és a hagymára rakjuk őket. A A húsok tetejére mustárral kikevert tejfölt kenünk, és alufóliát teszünk a tepsire. Majd 180 fokra előmelegített sütőben 1 órát sütjük, majd alufólia nélkül további 15 percet.


A babétel, mint mondtam kisebb fejtörést okozott, de aztán abban maradtam magammal, hogy a burgonyás-almapürét még én is szerettem, pedig én aztán válogatós voltam rendesen, sőt mondhatnám szinte egy bébipapit sem voltam hajlandó megenni...:)

A babáknak való fogás így:

Burgonyás-almapüré:

Hozzávalók:
1 db nagyobb édes alma, 1 db nagyobb burgonya, kevés víz

Elkészítés:
Az almát meghámozzuk, és apróra vágjuk. Ugyanígy járunk el a burgonyával is, majd a kockázás után az almával együtt annyi vízzel, hogy ellepje, feltesszük főni. Ha megfőtt leszűrjük, majd az almával, és villával jól összetörjük, vagy botmixerrel is pürésíthetjük.


Remélem, hogy a Ti tetszéseteket is elnyeri ez az étel, mert nekünk nagyon ízlett, még a bébipapi verzió is...:)

Ha tetszett, akkor kérlek szavazzatok rám a héten a Kutya és konyha blogban, az alábbiak szerint:

"Hétfőtől péntek éjfélig tehetitek közzé a recepteket, erről értesítsetek itt a blogon, igyekezni fogok én is megírni egy bejegyzésben. Ott, annál a bejegyzésnél lehet majd szavazni péntek éjfélig! Az eredményeket szombaton teszem közzé és vasárnap húzom a következő hét játékosait.
A szavazás név "bemondásával" történik. Minden játékosra 1x lehet szavazni (az 5 játékos közül csak 1-re!) és szavazhat bárki, aki blogot ír és legalább egy blogra feliratkozott és a profiljában ez látható, kivéve a játékos saját magára. Az 5 játékos közül csak 1-re adjátok le a voksot!
A névtelenül leadott szavazatokat nem veszem figyelembe! Amelyik játékos receptje tetszik, annak a nevét írjátok le a hozzászólásban, meg is indokolhatjátok döntéseteket."

A játékszabály pedig az alábbi linken található:

Köszönöm a lehetőséget erre a jó kis játékra, és nagyon várom, hogy a játékostársaim milyen ételeket készítettek!







2012. április 7., szombat

Élménybeszámoló és húsvéti ajánló

Először is szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon kellemes hétvégét kívánni, és remélem, hogy nálatok is legalább olyan jól telik majd el ez a pár nap, mint ahogyan nálunk. Mára meg volt a munka, innentől csak a pihenés....:)

Dexter már egész megszokta a környezetet, szóval eléggé kezdi feltalálni magát. Bár még az egyedüllétet annyira nem szereti, de már kevesebbet sír éjszakánként is. Az első éjszaka nagyon vicces volt, mert bezártuk a fészerbe, direkt az ajtó elé pakoltunk még két téglát is, hogy ne tudja kinyitni, mert féltünk, hogy nehogy valahol kiszökjön a kertből. Egészen hajnali fél kettőig nyugalom volt, majd égtelen vonyításba kezdett. Kicsit fucsáltam, hogy túl közelről jön a hang, mivel a ház és a fészer között azért van pár méter. Így kimentem a nappaliba, és láttam, hogy a mozgásérzékelő lámpa fel van kapcsolva. Kinyitottam a bejárati ajtót, hát mit láttam, a Dexter ott ült az ajtó előtt...:)
A kis drága kimászott az ablakon keresztül...:) Hát, nem leleményes?
Persze itt az éjszaka nem ért véget, ugyanis visszavittük a helyére, és becsuktuk az ablakot, meg elvettük a kerti széket az ablak elől, hogy ne tudjon felmászni az ablakhoz.
Eltelt egy óra, ismét vonyítás, ismét világító lámpa, Dexter ismét kint...:) Addig-addig ügyeskedett, míg ki nem nyitotta az ablakot...:)
Így egy megoldás maradt, egy deszkát raktunk fel az ablakra, hogy ne tudjon meglógni a kis rosszcsont.
Azóta minden este alszik mint a bunda, csak reggelente ébred meg, olyan fél hat körül. Lassan azt hiszem az ajtót sem fogjuk becsukni, mert minden óvintézkedést megtettünk, hogy Dexter ne tudjon elmenni. Reméljük, hogy nem is szeretne elmenni tőlünk, de hát azért még kölyök, sok helyen kifér...:)

Elaludt játék közben...:)

A mai étel amit hoztam, ismét egy töltött hús, mert ugyebár rajongunk érte...:)

Sajttal töltött tarja héjában sült burgonyával, tejfölös mártogatóssal:

Hozzávalók:
4 szelet tarja, 10 dkg trappista sajt, só, bors, 4 db nagyobb méretű burgonya, tejföl, metélőhagyma



Elkészítés:
A húsokat kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, megtöltjük őket egyenként fél marok sajttal, majd szorosan feltekerjük, és egy kiolajozott sütésálló edénybe szorosan egymás mellé pakoljuk őket.
A burgonyákat jól megmossuk, majd megtöröljük, és egy tepsibe helyezzük őket.
A húsokat letakarjuk fóliával, és mehet be a sütőbe mind két tepsink. Kb. 1 órán keresztül sütjük, majd a húsról levesszük a fóliát, és további 10 percig sütjük már fólia nélkül.
A burgonyát ha elkészült felvágjuk, egy-egy ek. tejfölt teszünk mindegyik belsejébe és friss metélőhagymát vágunk rá.


Elég kevés hozzávaló elegendő hozzá, és igazán tartalmas étel, szóval próbáljátok ki!

Még egyszer nagyon kellemes hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak...:)

2012. április 4., szerda

Dexter első napja...:)

Ma csak nagyon röviden, mert hát nem kell mondanom a tegnap éjszaka nagyon fárasztó volt az új jövevény miatt...de nem bánom...:) Egy Tünemény!
Az már teljesen biztos, hogy egy talpra esett, igen okos kutyusunk lesz.

Holnap majd kicist hosszabban mesélek róla, addig csak egy-két kép:





2012. április 3., kedd

Nyúlpaprikás nokedlivel

Ma lett egy kutyánk...Dexter...:)
Most hoztuk haza a kis Drágánkat, egy igazi tünemény. Ma még nehezen tudtuk fényképezni, de majd holnap már talán tudok normális képet is hozni róla...:)

Amilyen jó idő volt pénteken és szombaton, vasárnapra annyira elromlott, már írtam, hogy itt egész nap fújt a szél, és érzetre volt vagy öt fok. Ma reggel még -2 fok volt amikor elindultunk dolgozni, de délutánra már úgy tűzött a nap, hogy szerintem volt 20 fok is...Ami jó, csak már így is maradhatna!

Vasárnap a már nagyon régen vágyott nyúlpaprikást készítettünk méghozzá nokedlivel. Elég nagy adag lett, de hát sokáig nem tartott...:)


A nárcisz saját...:) Az első ami kinyílt a kertünkben...:) Reméljük Dexter - ő az új kutyus - nem fogja elsőkörben lerendezni az összes növényt a kertben...:)

Hozzávalók:
Nokedlihez: 50 dkg liszt, 2 tojás, 3 dl víz, kevés só
Paprikáshoz: 51 dkg nyúlhús, 1 nagy fej hagyma, 2 kk. pirospaprika, 2 kk. só, 2 dl tejföl, bors, víz

Elkészítés:
A nokedlihez a hozzávalókat összedolgozzuk, majd nokedli szaggatóval - én tupperwaret használok, nagyon bevált - forró sós vízbe szaggatjuk. Amikor feljön a víz tetejére akkor van kész. A kész nokedlit szűrővel kiszedjük, leölbítjük, és addig szaggatjuk, amíg van a tésztánkból. Az a legjobb ha közvetelenül a kifőzés eltt keverjük le a tésztát, akkor biztos lágy tésztát kapunk.


A paprikást ugyanúgy készítjük mint a prököltet. A hagymát felkockázzuk, megpirítjuk egy kevés olajon, utána hozzáadjuk a paprikát. Majd a húst is, és kifehéredésig összesütjük, sózzuk, borsozzuk. Ezt követően felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húst. Legalább egy óráig lassú tűzön főzzük. Ha közben sok vízet veszít öntsük fel. Ha letelt az idő a tejfölt kikeverjük a liszttel, majd a pörkölt levéből merünk ki hozzá, összekeverjük, és visszaöntjük a pörkölthöz. Összeforraljuk, és kész is...:)

Remélem Nektek is elnyeri a tetszéseteket...:)

2012. április 1., vasárnap

Kávékrém torta

Már megint vasárnap, ismét eltelt egy hét, és holnap megint munkanap van. Tegnap szerencsénk volt az idővel, mert kegyes volt hozzánk, így a kertben tölthettük az időnk nagy részét, nem úgy mint ma...Borzasztó szél fúj erre, hideg van...Remélem, hogy holnap tényleg visszatér a jó idő ahogyan azt jósolják, mert már nagyon nem szeretem a hideget!

Már múlt héten láttam Piroskánál a mokkatortát, és eszembe jutott, hogy én mennyire szerettem ezeket a kávékrémes tortákat gyerekkoromban. Így vettem az ő receptjét, egy kicsit módosítva elkészítettem a saját verziómat. Nagyon finom lett, így köszönöm neki a receptet!


Hozzávalók:
Piskótához: 6 tojás, 6 ek. liszt, 6 ek. xilit, 1 cs. sütőpor
Krémhez: 3 ek. xilit, 2 tojás, 1,5 dl kávé, 8 dkg étcsokoládé, 15 dkg vaj, 12 dkg por alapú édesítőszer

Elkészítés:
A piskótát a szokásos módon készítjük, a tojássárgákat a xilittel kikeverjük, a fehérjét egy csipet sóval habbá verjük, majd a liszttel - amiben a sütőport elkeverjük - felváltva a sárgákhoz adjuk.
Egy 20 centis tortafomát kivajazunk, kilisztezünk, és 180 fokon - lehetőleg légkeveréses üzemmódban - 30 perc alatt megsütjük.

A krémhez a vajat kikeverjük a por alapú édesítővel a többi hozzávalót lassú tűz fölött sűrűre főzzük, majd ha kissé visszahült hozzáadjuk a vajas masszához.

A piskótát kettévágjuk, majd megkenjük a krémmel a közepét, rátesszük a másik fele piskótát, és a tetejét és az oldalát megkenjük a krémmel.

Mindenkinek ezzel a tortával kívánok nagyon kellemes vasárnap délutánt!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...