2013. december 30., hétfő

Töpörtyűs-kolbászos pogácsa

Szilveszterre készült pár finomság, köztük ez a pogácsa is :)

Szerintem érdemes kipróbálni...

Hozzávalók: 

15 dkg darált mandula, 7 dkg szezámmag, 5 ek. nyílgyökérliszt/ vagy 7 dkg darált mandula még, 2 ek. olvasztott sertészsír, 5 dkg töpörtyű, 5 dkg kolbász, 1 tk. só, 1 mk. pirospaprika, 3 pici tojás


Elkészítés:

A hozzávalókat egy edénybe rakjuk, és botmixerrel egyneművé dolgozzuk, majd összegyúrjuk, és egy sütőpapíros tepsibe diónyi gombócokat helyezünk a masszából. A tetejüket szezámmaggal szórjuk meg.
180 fokon légkeveréses programon - vagy 190 fok alul-felül sütés - 20 perc alatt készre sütjük. 




2013. december 27., péntek

Moszkauer - paleo

Szempillantás alatt múltak el karácsony napjai, és mindjárt itt a szilveszter, én meg le vagyok maradva a receptekkel. Mondjuk ezekben a napokban igazán nagy volt a sürgés forgás, jöttünk-mentünk, és Szenteste a családunkat pedig mi láttuk vendégül, így most igyekszem pótolni az elmaradásom, és a szilveszteri ételekkel és nasikkal is ideérni. 

Az egyik kedvenc édességemet mindenképpen szerettem volna paleo változatban elkészíteni, így ezt szeretném Nektek bemutatni.

Kevés alapanyag, gyors elkészítés, és az eredmény magáért beszél, egy finom, a szádban szinte elolvadó diós édesség. A moszkauer.

Hozzávalók:

20 dkg finomra darált dió, 20 dkg eritrit, 2 dl cocomas, 5 dkg nyílgyökérliszt (helyettesíthető kb. 8 dkg dióval)
A talpakhoz magas kakaótartalmú étcsokoládé (Az étcsokoládé kompromisszum, így mértékkel fogyasszuk!)



Elkészítés:

Az étcsokin kívül a hozzávalókat egy tűzálló edénybe töltjük, és lassú tűzön összemelegítjük, majd várunk vele, hogy a dió magába szívja a nedvességet, és kis halmokat helyezünk egy sütőpapíros tepsire, majd 180 fokon 10 perc alatt kisütjük őket.
Óvatosan kell bánni velük, meg kell várni, hogy kihűljenek, utána eltávolítjuk őket a sütőpapírról - én szilikonosat használok, így biztosan le jönnek róla a kis korongok - majd kb. fél órát pihentetjük őket és olvasztott étcsokoládéba mártjuk a talpaikat.

2013. december 23., hétfő

Mézes-csokis mandulakekszek

Az idén a hagyományos mézeskalács mellett készültek paleo mézeskalácsok, vagyis inkább mézes-csokis kekszek :)

Nagyon finomak lettek, és érdemes ezt a változatot is elkészíteni. Ha már holnapig nem is, a két ünnep között még elkészülhet.
Végre készültek fényképek így hozok még moszkauer, almás-pudingos szelet, kókuszkocka, és kókuszos linzer recepteket is holnapig.


Hozzávalók:

25 dkg darált blansírozott mandula, 4 dkg méz, 1 tojás, 2 tk. mézeskalácsfűszer, 1 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé

Elkészítés:

A hozzávalókat egy edényben jól összedolgozzuk, majd fél órát hűtőben pihentetjük. Ezt követően Szilikonos sütőpapíron kinyújtjuk, és tetszőleges formákat szúrunk ki belőlük, majd 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük őket. 
Rácson pihentetjük, majd ha kihűltek egyik felüket olvasztott csokiba mártjuk.

2013. december 13., péntek

Disznóöléses káposzta

Káposzta. Az étel amit gyerekkoromban nem hiszem, hogy nagyon meg tudtak velem etetni a szüleim. Aztán ahogy kezdtem felnőni, kezdtem egyre több ízt megszeretni. Ez most ott tart, hogy legyen a káposztának bármilyen fajtája, készüljön belőle szinte bármilyen étel, nekem jöhet. 


Hozzávalók:

1 kg savanyú káposzta, 1/2 kg lapocka, 1/2 kg dagadó, 2 dl natúr paradicsomlé, 8 szem egész bors, só, 2 babérlevél, 1 fej hagyma, 1 tk. pirospaprika, 2 ek. zsír
Nem paleo változatban: ízlés szerint a rántáshoz 1 ek. zsír, 1 ek. liszt, kevés víz

Elkészítés:

A hagymát felkockázzuk, és 2 ek. zsíron megpirítjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát és feloldjuk a zsírban. Mehetnek hozzá a felkockázott húsok, és az egyszer átmosott savanyú káposzta. Jól összeforgatjuk, majd hozzáöntjük a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a babérleveleket, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje - azért legyen leve a káposztánknak a végén.
Lefedjük és alacsony lángon legalább két órán keresztül főzzük, hogy a hús omlós, és nagyon puha legyen.

Nem paleo változatban: Ha megfőtt a káposztánk, akkor a zsírt felolvasztjuk, majd hozzádjuk a lisztet és világos barnára pirítjuk. Felöntjük egy kevés vízzel, hogy ne legyen csomós, és a káposztához öntjük. Egyszer felforraljuk, majd tálalhatjuk :)





2013. december 10., kedd

Narancsos-mákos óriás muffin kókuszos csokiöntettel

Szombaton igen jól idnult a napom, kopogott a futár reggel az ablakon - még éppen ébredezőben volt a család - ahogy felhúztam a redőnyt az ablakon láttam, hogy gyönyörűen havazik odakint. Az meg, hogy a futár is hozott nekem egy csomagot, külön öröm volt :D

A csomagban lévő szilikon formát azonnal szerettem volna felavatni, ezért le is raktam a konyhában az asztalra. Ilyenkor mindig rájövök, hogy már nagyon-nagyon óvatosnak kell lenni, hogy az ember mit hová pakol. Az én drága lányom már eléri az asztalt, és egyik nap arra léptem be a konyhába, hogy a gyerek a porcelán tányérral a kezében ül a földön :D
Hát azért egy pillanatra megrémültem. Na tegnap a szilikon formámat is magához rendelte, és a szekrényből megszerzett konyhai kötényemben ült a földön a formával. Nagyon édes volt. Remélem, hogy későbiekben is megőrzi a lelkesedését a konyhai teendők iránt.


A süti pedig hirtelen ötlettől vezérelve készült.
Imádom a mák-narancs párosítást, és szerencsére mindkettő volt itthon :D

Hozzávalók:

-muffinhoz: 10 dkg mákliszt, 8 dkg őrölt (hántolt) mandula, 3 tojás, 1 ek. kókuszzsír, 2 ek. olívaolaj, 4 ek. eritrit, 1 narancs leve és héja, 1 tk. szódabikarbóna, 1 tk. mézessütemény fűszerkeverék
-csokiöntethez: 2 ek. kókuszkrém, 2 ek. kakaó, kevés foly. stevia


Elkészítés:

 A hozzávalókat jól összedolgozzuk, majd olívaolajjal kikent muffin vagy más szilikon formába adagoljuk a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük. Az öntethez a kakaót és a kókuszkrémet kikeverjük, ízlés szerint édesítjük a folyékony steviával, majd az elkészült muffinokra adagoljuk. 



A Paleország weboldalon rengeteg finom, egészséges karácsonyi süteménnyel, és főétellel is találkozhattok, és ha van kedvetek játszani akkor feltétlenül látogassátok meg az oldalt, ugyanis több kategóriában nagyon értékes nyereményekért versenyezhettek. 


 A formákat a www.paleorszag.hun is megrendelhetitek a Piactéren. 

2013. december 8., vasárnap

Mézes-narancsos sült csirkecomb sült batátával

Ezt az ételt szintén egy játékra készítettem, méghozzá Juditkánál ma záródó blogjátékra. 
Sokat gondolkodtam, hogy mégis melyik ételt, süteményt, desszertet válasszam, mert kedvemre való az volt bőven. Egy dolgot szerettem volna mindenképpen figyelembe venni, hogy ne nagyon kelljen a paleo miatt változtatni rajta, szerettem volna ténylegesen követni a receptet. 

Ezért végül nem a sok finom édesség közül választottam, hanem egy nagyon meggyőző, karácsonyi hangulatú és ízvilágú csirkecombot :D 



Hozzávalók: 

4 db csirkecomb
1 fej fokhagyma
2 narancs leve
3 ek. méz
só, bors
nálam került még bele: 1 csipet cayenne bors mindegyik combra, és 1 kevés koriander



Elkészítés:

A combokat fűszerezzük, majd egy hőálló tálba fektetjük őket. 1-2 tk. zsírt teszünk melléjük, meglocsoljuk a narancsok levével, mellé rakjuk a fokhagyma gerezdeket, majd 1 órát állni hagyjuk. Mehet be a 200 fokra előmelegített sütőbe, alufólia alatt 1 órát sütjük, majd levesszük és meglocsoljuk a szafttal a combokat, és szép pirosra sütjük őket.

A köret nálam batáta volt, amit ugyanabban a szaftban pirítottam meg a sütőben, amiben a combok sültek. 


Az eredeti receptet gyönyörű képekkel itt találjátok meg: Mézes-narancsos csirkecomb

2013. december 6., péntek

Kapucíner szelet - Blogkóstoló

A mostani blogkóstoló fordulóban Janka nekem Dina blogját sorsolta, aminek nagyon-nagyon örültem :D
Dina nagy kedvencem, az írásait is nagyon szeretem, így élvezettel olvasatam újra a régebbi posztjait is.

Egyébként viszont nagy bajban voltam, mert Dina annyi finomságot készít, hogy nehéz volt a választásom. Azt tudtam, hogy marcipános lesz, és olyan amit úgy el tudok készíteni, hogy minimális változtatást kell eszközölnöm rajta, ahhoz, hogy én is ehessem. 

Több "versenyző" volt a talonban, de aztán a mai blogbejegyzése megadta a végső lökést a döntésemre vonatkozóan. Gyerekkori nagy kedvencemet - szerintem ezzel nem vagyok egyedül - készítette el egy rafinált csavarral. Ez pedig a kapucíner szelet. 


Hozzávalók:

100 gr őrölt, héj nélküli mandula, 80 gr por eritrit, 20 gr kókusztejpor, 10 gr nescafe, kevés víz, 10 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

Elkészítés:

A mandulát az eritrittel és pár csepp vízzel masszává gyúrjuk, majd kettéválasztjuk. Az egyik feléhez hozzá gyúrjuk a tejport, a másikhoz pedig a kávét. Szilikon sütőlapon kinyújtuk mindkét masszát, és egymásra helyezzük őket. A sütőlap segítségével feltekerjük, majd betesszük a hűtőbe pihenni, hogy jobban lehessen majd szeletelni. Kivesszük, és kb. 1 cm-es darabokat vágunk le belőle, majd a csokit felolvasszuk és beleforgatjuk a tallérokat. Én kókuszchipssel díszítettem.

Dináé azért lényegesen szebb lett, lehet kicsit türelmetlen voltam, de hát annyira megörültem, hogy mindenképpen most és azonnal neki kellett állnom...:) Ízre tényleg hajaz a régi kapucíner szeletre még így eritrittel és kókusztejporral is - ja és a kókuszt nem lehet rajta érezni. 

Rakjatok bele sokkal kevesebb kávét, ha instant verziót használtok. vagy tegyetek bele helyette egykorty lefőzött presszót, úgy nem lesz töményen kávés

Dina eredeti receptjét itt megtaláljátok: Kapucíner szelet

Nézzetek körbe Dinánál, igazi finomságokat fogtok találni :D




2013. december 4., szerda

Paleo pizza 2.

Szeretem a pizzát, nagyon. Ezért is örülök, hogy végre találtam egy olyan tészta receptet, ami legalább hasonlít az igazira :)
Sajtot nem eszek, paradicsomot csak a saját nyáron eltett jól beérett paradicsomunkból eltett szószt használom, havonta egyszer-egyszer bolognai szószhoz, vagy így pizzára.
Aki eszik, nyugodtan tegyen rá valamilyen kemény sajtot, monjuk cheddart, aki nem az próbálja ki úgy, ahogy én ettem :)

Hozzávalók:

Tésztához:20 dkg őrölt blansírozott mandula, 10 dkg nyílgyökérliszt, 3 tojás, 1 mk. só, 1 mk. szódabikarbóna
Szószhoz: házi paradicsompüré, adalékmentes pizzafűszerkeverék (nálam: kakukkfű, oregano, bazsalikom, rozmaring)
Feltéthez: 1 fej lilahagyma, pár szelet adalékmentes kolbász, 1 ek. kókuszkrém (nálam cocomas), 1 tojássárgája , 1 gerezd fokhagyma


Elkészítés:

A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd gáztepsibe öntjük, és 200 fokon 10 perc aaltt megsütük. A szószt rákenjük a tésztára, majd megszórjuk a fűszerkeverékkel, mehet rá a hagyma és a kolbász, majd a sajt helyett a kókuszkrémet kikeverjük a tojássárgájával és a zúzott fokhagymával, és ezzel meglocsoljuk a pizzánkat. Mehet vissza a sütőbe további 5-8 perc alatt megsül rajta a tojásos-krémes keverék, és fogyaszthatjuk is. 


Akinek valamilyen autoimmun eredetű betegsége van, lehetőleg kerülje a sajtot, és a paradicsomot is. 

Ez az adag legalább két főre elegendő mennyiség. Nekem még mára is jut belőle ebédre :)

Tészta recept: Panita kedvencei




2013. december 3., kedd

Narancsos mandulakeksz

Egy újabb karácsonyi hangulatú keksz, ami tuti, hogy nemsokára újra elkészül, hogy a kekszes dobozkában várja az ünnepet :)


Hozzávalók:

200 gr mandula, 30 gr dió, 100 gr apróra vágott aszalt barack, 50 gr nyílgyökérliszt, 30 gr kakaó, 1 kisebb narancs leve, és héja, 1 mk. szódabikarbóna, 1 mk. fahéj, 1 mk. kardamom, 50 gr olvasztott kókuszzsír

Elkészítés:

Mindent az aprítógépbe helyezünk, és jól összedolgozzuk. Nem baj, ha kicsit darabos marad benne a dió, vagy a mandula, attól még finomabb lesz. Kanálnyi adagokat rakunk a gáztepsire - sütőpapíron - majd 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.

Tipp: Egy nagy bögre vaníliás zöld teával mennyei reggeli, vagy vacsora lehet belőle :)

Alap recept: Mézes finomságok



2013. november 30., szombat

Kókuszos "túró"golyók

Igen jól látjátok ismét nem hagyományos tehéntúrót használtam, hanem a legnagyobb kedvencemet, amire a paleoban találtam rá. Totu - azaz tojásfehérjéből készült túró. Higgyétek el, nem fogjátok megmondani róla, hogy nem hagyományos túró van benne. 

Már arra is rájöttem, hogy mit kezdjek a megmaradt tojássárgákkal. Ezt teszem a reggeli kávémba...Na nem kell mindjárt megijedni, nem rossz dolog ez, sőt... Holnap megmutatom, hogyan is készül ez az izgalmas kávé :D

Ez a recept nagyon gyors, ha bolti totut használsz hozzá, és természetesen hagyományos túróból is tökéletesen működik, de aki nem fogyaszt tejterméket, annak ez a verzió szuper alternatíva lehet.

Hozzávalók:

20 dkg házi totu, 8 dkg eritrit, 1 rúd vanília magjai, 1 citrom leve, 15 dkg kókuszreszelék (+ kb. 5 dkg a forgatáshoz)


Elkészítés:

A totut az alábbi recept alapján elkészítjük: http://megfozlek.blogspot.hu/2013/10/totu-paleo-turo.html
Majd a reszeléken kívül a több hozzávalót hozzáadjuk, és botmixerrel simára turmixoljuk.
A kókuszreszeléket is hozzáadjuk, majd hagyjuk állni egy rövid ideig, végül kis golyókat formálunk belőle, és a megmaradt kókuszba beleforgatjuk.


Ez az egyszerű finomság biztosan rajta lesz a karácsonyi menüsoron :D


Forrás: Tücsök Bogár


2013. november 24., vasárnap

Mákos-"túrós" szelet meggyöntettel

Karácsonyra kísérletezgetek, de azért még nem mindig karácsonyi köntösben.
Ez a süti - tortaformában készítettem - szerintem nagyon szuper ötlet volt, mert így fel tudtam használni a totuból kimaradt tojássárgáját. 

Laktóz,- és gluténmentes. 


Hozzávalók:

Alaphoz: 6 tojássárgája, 2 ek. olívaolaj, 2 ek. eritrit, 2 ek. méz, 10 dkg darált dió, 10 dkg mákliszt

Totus réteghez: 20 dkg házi totu, 2 dl kókuszkrém, 6 lap zselatin, 2 ek. eritrit, 1 nagy citrom leve, 1/2 dl víz

Meggyöntet: 2 nagy marék meggy, 2 lap zselatin, kevés víz, 1 ek. eritrit, 1 mk. citromlé



Elkészítés: 

Az alap hozzávalóit kikeverjük, majd egy 20 cm-es tortaforma aljára kanalazzuk, és lelapítjuk benne (nem folyós lesz az állaga). 160 fokon 10 percig sütjük. 

A totus réteghez a totut elkészítjük a fenti link alapján - használhattok hozzá boltit is - majd a zselatint a vízben megpuhítjuk, és a tűzhelyen felmelegítjük addig amíg teljesen feloldódik. Majd minden hozzávalóval együtt, botmixerrel összdolgozzuk az egészet és a tortaalapra öntjük.

A meggyöntethez a meggyet minimális vízzel feltesszük a tűzre, majd édesítjük, citromlevet adunk hozzá, és amikor felmelegedett hozzáadjuk az előre beáztatott zselatinlapokat. Ha felolvadt benne a zselatin, levesszük a tűzről. Hűtőben kihűtjük.

Hűtőbe rakjuk dermedésig. Tálaláskor meggyöntetet kínálunk hozzá :)







2013. november 22., péntek

Karácsony illatú mandulakekszek

A reggeli kókusztejes kávém mellé volt kísérő ez a karácsony illatot árasztó mennyei keksz.

 Mandula alapú, fahéjjal, kardamommal és gyömbérrel fűszerezett keksz.




Hozzávalók (kb. 15 kisebb db-hoz):

100 gr darált mandula, 1 ek. méz, 1 kk. szódabikarbóna, 3 ek. kakaó, 1 tojás, 1/2 mk. fahéj, 1/2 mk. kardamaom, 1/2 mk. gyömbér, kb. 1/2 dl kókuszolaj


Elkészítés:

 A hozzávalókat a kókuszolaj kivételével összedolgozzuk, és az olajból annyit öntünk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk. Diónyi adagokat veszünk a kezünkbe, és golyót forálunk belőlük. Majd egy sütőpapíros tepsire rakjuk a golyókat és kézzel lelapítjuk őket. Durvára tört mandulával megszórjuk és 180 fokon 10 perc alatt kisütjük őket.

2013. november 20., szerda

Sült kókuszgombóc csokiöntettel

Egy tartalmas leves mellé tökéletes második fogás. Sokszor előfordul, hogy főzök valami finom levest - főként a gyerek kedvéért, mert imádja - mellé viszont már csak valami egyszerű, gyorsan elkészülő ételt szoktam tálalni. Ez a kókuszgombóc nagyon tuti. Kevés alapanyag kell hozzá, viszont garantált sikert fogtok elérni a kókusz szerető gyermekeknél, féjeknél,feleségeknél,stb. :)

Hozzávalók:

gombócokhoz: tojás, kókusztej, kókuszreszelék, fahéj, kardamom
csokiöntethez: 2 ek. kakaó, víz, 30 gr kókuszzsír/ghee, 30 gr xilit


Elkészítés:

Nem írok pontos mennyiségeket, de kb. 1 tojáshoz 8-10 dkg kókuszreszeléket és 2 cl kókusztejet kell számolni. A lényeg, hogy a hozzávalókat összegyúrjuk, és olyan állagúnak kell lennie, hogy kanállal gombócokat tudjunk formázni a masszából. Majd forró kókuszsírban kisütjük őket.

A csokiöntethez a kakaót kevés vízzel kikeverjük, majd egy edényben a gázon elkezdjük a xilittel összefőzni. Amikor felolvadt benne a xilit, levesszük a tűzről és a kókuszzsírt/gheet is felolvasztjuk benne.

A tálaláskor a gombócokat leöntjük az öntettel, és már ehetjük is.

2013. november 18., hétfő

Barackos kókuszkocka

Ezt a sütit már nagyon sokadszorra készítettem el, de még egyszer sem sikerült lefényképeznem...
Most készült kép, ami sajnos nem lett az igazi, de amilyen finom ez a süti, még párszor biztos lesz alkalmam újra fotózni, és később frissíteni a képet. 

Mivel az ígéret szép szó, és ha betartják úgy jó, most hozom a sütit és ajánlom a hétvégi vendégeimnek :D


Hozzávalók:

150 gr kókuszreszelék, 50 gr darált mandula, 30 gr duvára tört dió, 100 gr aszalt barack, 50 gr mazsola, 2 cl házi barack pálinka, 5 tojás, 1 kk. foly.édesítő, 100 g étcsokoládé

Elkészítés:

Az aszalt barackot apróra vágjuk és a többi hozzávalóval - kivéve a csokoládét - alaposan összekeverjük. 20 perc alatt 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Majd a csokoládét megolvasztjuk és rákenjük a sütemény tetejére.

Ihlet:  Dalla cucina, per te



2013. november 13., szerda

Sütőtökös brownie

Brutál csokis, és nagyon finom :)


Hozzávalók:

15 dkg darált mandula, 5 dkg darált dió, 1 dl kókuszzsír, 4 tojás, 1 tábla étcsoki, 5 ek. kakaó, 8 dkg eritrit
Sütőtökös részhez: 15 dkg sütőtökpüré (sült tökből), 1 tojás, 1 mk. fahéj, 1 mk. kardamom, 1 rúd vanília magjai 


Elkészítés:

A brownie alaphoz az étcsokit felolvasztjuk, és minden más hozzávalóval alaposan kikeverjük. Majd tepsibe helyezzük (kb. 20x20 cm-es). A sütőtökpüréhez hozzákeverjük a fűszereket és ráöntjük a tésztára és jól belekeverjük villával. 
180 fokon max 20 perc alatt készre sütjük. A hűtőben hagyjuk, hogy megszilárduljon a felső réteg is, majd elfogyasztjuk :)


Sütőtökös részhez ihlet: Hozzávalók: egy csipet szeretet blog





2013. november 10., vasárnap

Sült kakascombok pikánsan, téli almakompóttal

Márton napra liba helyett: Megint kakas :)
Nagyon finom húsa van, és rengeteg elkészítési módja lehet, de nekem a legkedvesebb része a combja, méghozzá sütve. Finom, omlós, szaftos :)


Hozzávalók:

Húshoz:2-2 kakas alsó,- és felsőcomb, 1 tk. pirospaprika, 1 tk. só, kevés cayenne bors,  frissen őrölt bors, 3 ek. víz, 1 nagy ek. kakaszsír/sertészsír (sütőzacskó)
Almakompóthoz: 10 közepes édes keményebb alma, 1 tk. fahéj, 1 mk. kardamom, 1 tk. szegfűszeg, 1 ek. foly. édesítőszer (steviás), 1 nagyobb citrom leve



Elkészítés:

A húsokat a zacskóba rakjuk, beleöntjük a fűszereket és jól beledorzsöljük velük a húsokat. Belekanalazzuk a vizet és a zsírt, majd összekötjük a zacskót, egy-két helyen megszúrkáljuk, és mehet be egy tepsibe, majd 180 fokon 1 órán keresztül sütjük. Végül kibontjuk a zacskót, és 200 fokra feltekerjük a sütőt, és tovább sütjük pirulásig - kb. 10 perc.

Az almakompóthoz, az almákat megpucoljuk, negyedeljük, majd vízzel és a fűszerekkel addig főzzük, amíg félpuha nem lesz. (Én kb. forrásig szoktam)

Tipp: A keletkezett szószhoz én adtam egy ek. mézet, és sűrűre főztem a gázon, ezzel locsoltam meg a combokat tálaláskor.

A Párom természetesen kapott hozzá sült burgonyát. (Megpucoljuk, uborkagyalun legyaluljuk, majd forró zsírban ropogósra sütjük.)

2013. november 8., péntek

Brokkolifőzelék almás-sárgarépás fasírttal

Ez a recept az egyik nagy kedvencem. Ha választani kellene melyik zöldségért rajongok igazán akkor biztos nem gondolkodnék sokáig, hanem rávágnám, hogy természetesen a brokkoli. Ez a feltét pedig igazán különleges, és nagyon jól illik a főzelékhez.



Hozzávalók:

Főzelékhez: 7 dl húsalaplé és kb. 1-2 dl víz (épphogy ellepje a brokkolit) vagy 1 liter víz - a víz esetében 1 tk. sónixot használnék -, 500 gr brokkoli rózsáira szedve, kevés só, és bors

Feltéthez: 250 gr darált sertéshús, 3 tojás, 1 tk. útifűmaghéj, 1 közepes sárgarépa, 1 kisebb édeskés alma, 1/4 vöröshagyma, 1 mk. só, kevés bors 


Elkészítés:

A főzelékhez a rózsáira szedett brokkolit feltesszük a fűszerekkel és a vízzel és addig főzzük, amíg meg nem puhul. Majd botmixerrel az egészet pürésítjük.

A fasírthoz a darált húst, a tojásokat és az útifűmaghéjat egy edénybe rakjuk, majd hozzáreszeljük a hagymát és a répát, az almát pedig apró kockákra vágva hozzáadjuk a masszához. Kikeverjük, majd pogácsákat formázunk, és felforrósított kókuszzsíron megsütjük őket.

Próbáljátok ki, mert szerintem ez egy roppant gyors, és finom fogás lehet a rohanó hétköznapokra :)

2013. november 7., csütörtök

Piros turmix

Egy igazán egyszerű, energiát adó reggeli turmixot hoztam mára. Az alapanyagok egytől-egyig egészségesek, finomak.
Rengeteg C vitamint tartalmaz, így az elkövetkezendő hónapok alapitala lesz nálunk.




Hozzávalók:

1 kisebb cékla, 1 nagy marék szeder, 4 alma, víz (vagy almalé)



Elkészítés:


A céklát megfőzzük, az almát megpucoljuk, magozzuk. Majd mehet minden a turmixgépbe és felöntjük a végén annyi vízzel amennyire hígan szeretnénk inni.

 
Tipp:Ha nagy adagot készítünk, akkor nyugodtan üvegbe tölthetjük, és egész nap vihetjük magunkkal akár munkába is.



2013. november 3., vasárnap

Sült csirkemell az ősz színeivel

Mivel kettős üzemmódú konyhát viszek (paleo, és nem paleo) :), ezért néha napján az igazán nagyon jól sikerült, és/vagy a könnyen paleosítható ételeket is meg fogom osztani Veletek.

Ezt az ebédet a Párom készítette el, és nagyon-nagyon finomra sikerült. Itt is köszönet a finomságért :)

Igazán jó kis ötlet a sütőtököt így elkészíteni, mert én aki egyébként a paleo előtt nem rajongott érte, most bármikor megtudnám így enni :)

Hozzávalók:

1 kisebb méretű sütőtök, 2-3 szem burgonya, 4 db téli körte, 4 szelet csirkemell, só, bors, kevés zsír


Elkészítés:

A burgonyát és a sütőtököt megpucoljuk, és felkockázzuk, majd külön-külön edényben zsírban megsütjük egészen addig amíg nem karamellizálódnak. A végén sózzuk, borsozzuk őket. A csirkemellet sózzuk, borsozzuk és kevés zsíron megpirítjuk. A tálaláskor a körtét apróra vágjuk, és már fogyaszthatjuk is. 




Paleo változat: Hagyd el a sült burgonyát, vagy készítsd el helyette édesburgonyával. (Én kihagytam a krumplit, és így is tökéletesen jól laktam vele.)



2013. október 26., szombat

Sült csirkecombok mustárszószos brokkolis tésztával


Tésztás ételeket általában csak akkor fogyasztom - kb. 2-3 hetente - amikor már nagyon kívánok valami szószos ételt, amihez igen jól passzol, egy-egy paleolit tésztaféle. 
Ebben az esetben sült csirkecombok mellé készült, és szerintem ízben nagyon jól passzoltak egymás mellé.
Javaslom próbáljátok ki :)




Hozzávalók (2 főre):


Húshoz: 2-2 alsó és felső csirkecomb, 1 ek. pirospaprika, 1 mk. himalája só, kevés frissen őrölt bors (sütőzacskó), 1 ek. sertészsí,r 1/2 dl víz
Tésztához: 100 gr paleo tészta (nálam lenmagos szélesmetélt), 200 gr brokkoli, 1 tk. dijoni mustár, 1 ek. cocomas




Elkészítés:

A húst belerakjuk a sütőzacskóba, és a fűszereket alaposan beledörzsöljük húsokba. Beelöntjük a vizet, és a zsírt is hozzáadjuk. Lezárjuk a zacskót, egy-két helyen megbökködjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük. Amikor letelik az idő, a zacskót felvágjuk, és további 15 percre visszarakjuk a húsokat, hogy megpiruljanak. 

A tésztát forró vízben kb. 10 perc alatt kifőzzük, a brokkolit megfőzzük, leszűrjük, és kis darabokra tépkedjük. 
A megsült húsokat kiszedjük, majd a szafthoz hozzáadjuk a mustárt és a cocomast. A tésztát összeforgatjuk a brokkolival, és a szósszal, majd tányérokba szedjük, és a pirosra sült csirkecombbokkal tálaljuk.


Jó étvágyat hozzá!

2013. október 23., szerda

Totu - paleo túró

Anitának köszönet az ihletért. Végre rászántam magam és elkészítettem, és tényleg egyszerű, és senki nem mondja meg, hogy nem igazi :) 

A legfontosabb, hogy most már a túró sem hiányzik, és ez aztán tényleg igazi tömény fehérje forrás. Akár édesen, akár sósan el lehet készíteni, lehet bátran ízesíteni akár a túrót. 


Hozzávalók:

10 tojásfehérje, 1 liter víz, 1 citrom leve


Elkészítés:

A citromot a vízzel felforraljuk a gázon, majd ha forr beleöntjük a fehérjéket, és megvárjuk míg kicsapódik - összeáll, ez kb. 3 perc volt nekem - majd egy gézt- esetemben textil pelenkát - egy szűrőre teszünk és ebbe szűrjük le a fehérjét. Amikor a nedvesség távozik, a géz/textil tetejét összefogjuk, fellógatjuk, mintha igazi túrót készítenénk, és jól kinyomjuk a benne maradó folyadékot. 

Nekem szép nagy tojásaim voltak, ebből a mennyiségből 25 dkg totum lett. Hamis túrós kocka készült, de sajnos kép nem lett róla, majd a héten bepótolom, ígérem :)

Forrás: Panita kedvencei


TIPP: Most már annyi változtatással készül, hogy legalább egy deci citromlé kerül bele, így lesz igazán túró íze a totunak, és várok kb. 5-10 percet amíg teljesen összeáll a fehérje, hogy igazán jó állagot kapjunk a végén. A lecsöpögtetés is legyen tökéletes, legyen minél szárazabb a túró. A végén pedig a kapott gömbött villával jól össze kell törni, és így még a kinézete is olyan lesz mint a hagyományos tehéntúróé ;)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...