2012. február 29., szerda

Meglepetés réteskosárkák

Ezt a receptet még Valentin napra szerettem volna elkészíteni, de akkor ugye még nem volt üzemkész állapotban a sütőm, ezért csúszott kicsit hátrébb az elkészítendő ételek listáján...:)
A recept egyébként ha jól emlékszem a Nők lapjában jelent meg, és Vrábel Krisztina (Dolce Vita blog szerzője) osztotta meg Velünk, akinek nagyon hálás vagyok érte, mert valami fenséges...:)
A Párom nem rajong az ilyen jellegű tésztákért, de azt mondta, hogy ez nagyon finom lett, és csináljak máskor is belőle...:)


Recept: 

Hozzávalók: 
4 réteslap (eredetiben 5), 25 dkg túró, 1 dl főzőtejszín, 1 tojás, só, bors, 2 fej lilahagyma (az eredeti receptben van bazsalikom is), olvasztott vaj

Elkészítés: 
A réteslapokat egyforma négyzetekre vágjuk, majd egy kosárkához 3 négyzetet használunk fel. Az első t megkenjük olvasztott vajjal, majd erre jön még egy lap, azt is megkenjük, és jöhet a harmadik is, amit szintén megkenünk vékonyan. Az összessel így járunk el, nekem 12 lett belőle, és én a kisebb alakú muffinsütőben készítettem. Ha a nagy méretű muffinsütőnk van, akkor több réteslapot használjunk.

A töltelékhez a lilahagymát egy ek. olívaolajon megpirítjuk, a többi hozzávalót krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a hagymát is, és betöltjük vele a kosárkákat.


180 fokra előmelegített sütőben alul-felül sütős üzemmódban 20 perc alatt készre sütjük. Megvárjuk míg kihülnek, óvatosan kivesszük a formából és egy pohár finom teával kínáljuk...:)


Legközelebb fogok beletenni egy kevés kockázott baconszalonnát, mert ehhez az ízvilághoz szerintem tökéletesen illene. Próbáljátok ki, nem fogtok benne csalódni...:)

Én reggelire fogyasztottam, szóval még egy ötlet a tartalmas reggelire, és másnap is ugyanolyan finom!

Díjat kaptam

Ezt a díjat Flórától kaptam, akinek nagyon szépen köszönöm. Már majdnem mindenki megkapta, és én már sokszor írtam, hogy nagyon szeretek ilyen díjakat kapni, mert jól esik a blogtársaktól, hogy gondolnak rám is, egy-egy ilyen díj kapcsán, de én most sem szeretném továbbadni, pontosabban mindenkinek adnám, aki olvassa a blogomat, és azoknak akiket én olvasok...:)



A díj szabályai:

1. Linkeld be annak a blogját, akitől a díjat kaptad.
2. Tedd ki a díjat a blogra.
3. Jelölj meg 5 kétszáznál kevesebb követővel rendelkező bloggert, akinek a díjat tovább szeretnéd adni.
4. Írj egy hozzászólást az 5 díjazottnak, amelyben értesíted őket a díjról.

2012. február 28., kedd

Vörösboros vadpörkölt dödöllével

Sokat gondolkodtam hétvégén, hogy mit is készítsek vasárnapi ebéd gyanánt, így körbe kellett néznem, hogy mi található a mélyhűtőben...:)
Amikor megláttam a gyönyörű vörös húsokat, egyből tudtam, hogy vadpörköltet fogok főzni, mert azt nagyon szeretjük, és már régen volt...:) Persze ismételten jól körbenéztem a szükséges hozzávalók között, mivel mire kiolvadt a hús és nekiálltam felkockázni a hagymát rájöttem, hogy se borókabogyó, se áfonyalekvár nincsen itthon...:)
Még szerencse, hogy egy nagyon kedves ismerősünktől - Judittól - kaptunk egy üveg házi kökénylekvárt nem olyan régen, így teljesen helyettesíteni tudta a hiányzó hozzávalókat...:)



Recept:

Pörkölthöz: 50 dkg vadhús - nálunk szarvascomb, 2 fej kisebb vöröshagyma, 1 kk. pirospaprika, 1 kis doboz paradicsompüré, kb. 4 dl száraz vörösbor, 10 ek. kökénylekvár - vagy áfonya, ha van, só, bors (és ha van otthon, vadfűszer és borókabogyó - hozzáteszem, nem hiányzott belőle egyik sem)

Dödölléhez: burgonya, liszt, víz, só, hagyma, zsír - nálam olaj




Elkészítés:

A hagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a húst, és sózzuk, borsozzuk. Mehet rá a paradicsompüré, majd annyi bor, hogy ellepje a húst, és kb. 4 ek. lekvár. Kb. két órán keresztül lassú tűzön pároljuk fedő alatt, hogy finom omlós legyen a hús a pörköltben. 
A bort és a lekvárt közben folyamatosan pótoljuk, hogy elég erőteljes, édeskés íze legyen.

Amíg fő nekiállunk a dödöllének. Én két főre kb. 6 szem nagy burgonyából készítettem, de itt pontos adatokat nem fogok tudni megadni, mert ezt csak érzéssel lehet...:)
A burgonyát megmossuk, lehámozzuk, majd felkockázzuk, és feltesszük sós vízben főni. Amikor megpuhul, akkor leöntünk róla annyi vizet, hogy annyi maradjon rajta, hogy kb. a burgonya feléig érjen. Majd lassú tűzön elkezdjük hozzáadagolni a lisztet, és burgonyatörővel elkezdjük összetörni a krumplit. Addig adagoljuk hozzá a lisztet, amíg már szinte nem is bírjuk tovább keverni...:) Ekkor már jó lesz...:)

Előveszünk egy nagy teflont, vagy akinek van hot pan otthon, mint nekem, könnyebben megússza, mert sokkal könnyebb nagy adagot készíteni benne...:)
Én olajon - de persze biztosan jobb zsíron, csak én azt nem szeretem - megirítottam két fej hagymá, majd beleszaggadtam a krumplis masszát, és hasonló módon mint a császármorzsánál, fakanállal elkezdtem összetörni. Akkor jó, amikor már megfelelően megpirult.


Tálaláskor kínálhatunk hozzá még lekvárt, vagy gyöngyhagymát, én például nagyon szeretem vele...:)

2012. február 27., hétfő

Amikor az otthoni jobb mint a bolti: grissini reggelire

A napokban Babettnél láttam meg a nagy kedvencemet, amelyet a munkahelyi büfében oly sokszor vettem meg reggelire, mert olyan finom...:) Persze ugye mint általában minden sokkal olcsóbb az otthoni verziója és ebben az esetben az íze talán még jobb is mint a bolti verziónak.
Már régen hoztam reggelire valót, de most újra itt van, otthon tényleg rövid idő alatt elkészíthető, és akár a gyerekeknek is csomagolhatunk belőle a tízórais táskába, imádni fogják.


Egy pohár forró tejes kávéval tökéletes, tartalmas reggeli...:)
Persze vendégvárónak sem utolsó, és nekem két lap (Aldis) leveles tésztából - egy csomagban 6 lap van - összesen 14 db lett, így egy csomagból jó pár darab lesz...


Recept:
Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta, 1 tömlős sajt, 15 dkg sajt
Nálam kimaradt, de nem árt neki: szezámmag, tojás a kenéshez

Elkészítés:
A leveles tésztát kinyújtjuk, egy forma méretű téglalapokra vágjuk, majd a képen látható módon bevágjuk az egyik felét, a másikat pedig megtöltjük a sajtkrémmel és rárakjuk a reszelt sajtot. Összehajtjuk, a széleket jól összenyomjuk, hogy ne folyjon ki, majd tojással megkenjük és szezámmaggal megszórjuk a tetejüket- nálam persze kimaradt, mert elfelejtettem...:).


Köszönöm Babett az ötletet, azt hiszem nálunk is gyakori vendég lesz...:)

2012. február 26., vasárnap

Joghurtos "ropi"

A sok édesség után itt volt az ideje, valami gyors és finom nassolni valónak ami végre nem édes, hanem sós...:-)
Az origo oldalán van egy fórum, ahol sok ötletes finomsággal találkoztam már, erre a receptre is ott akadt a család - Sacima osztotta meg.
Joghurtos ropi néven fut, és nagyon sok helyen láttam már a neten, amit nem csodálok, mert tényleg gyorsan elkészíthető, csak egy baj van vele, hogy ahogyan megsütöttem, szinte el is fogyott...Pedig szóltak, hogy kevés lesz, de hát majd legközelebb...:)


A ropi a kép alapján talán érthető, hogy miért került idézőjelbe...:) A fele adag után elfogyott a türelmem, és kinyújtottam a tésztát és háromszögekre vágva sütöttem meg....:) Az ízéből semmit nem vesztett az tuti.

Recept:

Hozzávalók:
20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1,5 dl joghurt, 1 ek. szezámmag, 1 ek. lenmag, 2 kk. só



Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, és lisztes felületen kinyújtjuk a tésztát - vagy akinek van türelme, hengerré formázza, és felszeli kb. egyforma darabokra. Megszórjuk a magokkal, majd még egyszer végig megyünk rajta a sodrófával. (A hengereknél tojással kentem meg a tetejüket, és így szórtam meg a szezámaggal.)
180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-15 percig sütjük - attól függően milyen vastagra nyújtottuk ki a tésztát. 


Ha váratlan vendégek érkeznek, akkor is tökéletes nasi, mert még fél óra sem kell a tésztagyúrástól az asztalra kerülésig. 
Mindenkinek bátran ajánlom, mert tényleg függőséget okoz...:)


2012. február 24., péntek

Az utolsó utáni pillanat és a liszt nélküli csupacsoki torta esete...:)

Hát egy újabb nap, egy újabb csokis édesség, nem is akármilyen.
A cím kissé értelmezésre szorul, de elég gyorsan meg tudom magyarázni...:-) Már jó pár hete indított 4 Gyerek egy nagyon klassz játékot, amelynek a lényegét elolvashatjátok 4 Gyerek oldalán, de annyit itt is elmondanék, hogy blogokat sorsolt egymásnak és mindenkinek a másik blogjáról kellett valami finomságot választani és elkészíteni.
Nekem Reni blogja jutott, és el is kezdtem nála körbenézni, és nagyon sok torta receptre leltem, így elég egyértelmű volt, hogy azok közül fogok választani...:) Már igazából elég régen kinéztem a kiválasztottamat, de valahogy mégis az utolsó pillanatra maradt a sütés...:) De elkészült, és mondhatom nagyon finom lett!





Remélem még nem unjátok a csokis édességeket, de nekem a gyengém, és ebben a receptben igazából az tetszett meg, hogy nem kell bele liszt. 

Majdnem paleo is, csak Flóra ajándékából is csempésztem bele egy keveset, így kicsit csaltam, de hát ki kellett próbálnom...:-)

Az eredeti recepthez képest minimális változtatásokat tettem, a fent írtak miatt...:)


Recept:


Az eredeti Reni elmondása alapján Nigellától van, de én erre nem kerestem rá, így azt írom le, amit Reninél láttam, az általam tett módosításokkal, és lehetséges paleos megoldásokkal. Ha valamit nem jól írok, kérlek jelezzétek nekem.


Hozzávalók:

25 dkg étcsokoládé, 12,5 dkg növényi margarin (vagy esetleg kókuszzsír???), 6 tojás, 13 dkg xilit

Nálam került bele 1 ek. málna aroma (paleos megoldásnál málnalé), szóráshoz rózsaporcukor (paleo: xilit)




Elkészítés:

A csokoládét felolvasztjuk gőz felett, és félretesszük, hogy kissé kihüljön. 

A tojásfehérjéket 1 dkg xilittel felverjük. A tojássárgákat kikeverjük a vajjal, a maradék 3 dkg xilittel, és a málnaaromával. 

A csokoládét hozzákeverjük a tojásos masszához, majd mehet bele a fehérje is.
Egy kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt teszünk, majd beleöntjük a masszánkat és 180 fokra előmelegített sütőben - ha lehet légkeveréses üzemmódban - 30 percig sütjük. 
Tálaláskor én rózsaporcukorral szórtam meg. 


Nekem egy szerintem kicsi volt a formám, mert nagyon megnőtt, és kirepedezett a teteje, de szerintem nagyon guszta lett...:)




Itt is köszönöm a fantasztikus játékot 4 Gyereknek, örülök, hogy még több gasztroblogot sikerült megismernem, és nagyon jó érzés ennyi jó emberrel találkozni, így virtuálisan...:)



U.i: A málna íze igazán izgalmas a csokitortában, és a rózsaporcukor is nagyon bejött...:)


2012. február 23., csütörtök

Csupa-csokis brownie

A fiúknál a munkahelyen, nagy tetszést arattak a Zila kockák, akárcsak a kolléganőm brownie-ja - na ezt hogyan kellene helyesen írni - így a párom itthon kérte, hogy készítsek én is valami hasonlót...:) Így tegnap délután telefont ragadtam és felhívtam a kolléganőmet és elkértem a receptet, ami alapján ő sütötte.

Majdnem teljesen követtem is a receptet, persze kisebb változtatásokat végeztem rajta, de csak amiatt, mert persze ismét nem minden volt itthon hozzá, vagy nem annyi amennyi kellett volna, vagy éppen valamiből többet olvastam el a papíromon, mint ami le volt írva, vagy kifelejtettem belőle...:) De azt kell mondjam, nagyon finom lett...:)



Egy kedves ismerősömnek pedig ígéretet tettem arra, hogy a születésnapjára kap valami finom sütit tőlem. A kérés annyi volt, hogy ne legyen cukros, mivel még diétázik...:) Amikor ma felhívtam telefonon, hogy hová vihetem neki a sütit, azt hitte viccelek, és, hogy én nem is komolyan gondoltam, hogy sütök neki valamit...:) A vélemény: Lilla, ez egyszerűen fantasztikus...




Recept: 



Én csak féladagot sütöttem, ebből egy kisebb tepsinyi lett, de szerintem nyugodtan alkalmazzatok dupla mennyiségeket, mert pikk-pakk elfogy...:)



1 bögre: 2,5 dl
1 pohár: 2 dl


Tésztához: 
2 tojás, 1 bögre liszt (nálam 2 dl lett...), fél bögre víz (1,5 dl lett...), 5 ek. kakaópor, 1/2 bögre xilit (vagy barna nádcukor az eredeti szerint), 1/2 pohár joghurt (kicsit több mint egy dl lett), 1 ek. szódabikarbóna, 10 dkg vaj, 15 dkg étcsokoládé, 1 citrom reszelt héja


Mázhoz: 

1 cs. vaníliás cukor, 1 dl joghurt, 7,5 dkg xilit, 7,5 dkg vaj, 5 ek. kakaópor


Az eredeti recept szerint elég sok alapanyag más arányok szerint kerülne bele...:) De higgyétek el, nagyon hamar lefogyott, szóval rossz nem lehetett..:)




Elkészítés:



A tésztához a kakaót, a vajat és a vizet összeolvasztjuk egy edényben. Amíg kissé visszahül a liszthez hozzáakeverjük a szódabikarbónát, majd a cukrot és a reszelt citromhéját is. A lisztes keverékhez hozzáadjuk a már kissé kihűlt kakaós masszát, jól elkeverjük, majd mehet bele a joghurt és a két tojás is. A legvégén pedig az apróra vágott étcsokoládé darabkák.

Egy tepsibe sütőpapírt helyezünk, és arra öntjük a tésztát, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük (ha van légkeveréses program, akkor azzal készítjük). 



Amíg sül, a máz hozzávalóit összekeverjük és egy lábosban összeolvasztjuk, majd még melegen a sütink tetejére borítjuk. Majd ha már nem meleg a tepsi hűtőbe helyezzük, hogy kissé megszilárduljon rajta a máz - nem lesz kemény máz.



A kolléganőmnek itt is köszi a receptet, azt hiszem gyakori vendég lesz nálunk ez a süti...:)

2012. február 22., szerda

Fahéjas-rumos körtével töltött leveles tészta és ajándék....:)

A sütő újabb próbákat állt ki, jelentem sikeresen...:) Azt hiszem lesz bőven dolga, mert már nagyon sok idő kiesett a sütésből, így nagyon elvonási tüneteim voltak már, így most szép lassan - vagy nem is olyan lassan végigsütöm az összes felírt receptemet, kitalált ötleteimet...:)
Tegnap készült benne lasagne, ma pedig brownies és a címben szereplő finomság.

Még pár héttel ezelőtt Flóra fertőzött meg a leveles tészta töltött változatának elkészítésével, azóta szinte minden héten kiötlöttem valami finomságot, ami leveles tésztával készült. Eddig a csomagolt lasagnet mutattam meg, de most itt volt az ideje az édes verzió megálmodásának is...:)


Szerintem tökéletes reggeli, desszert, akár vacsora lehet belőle...:)

Recept:

Ilyen egyszerűen készült, nálunk összesen 8 kis batyu lett belőle, ehhez írok mennyiségeket.

4 lap leveles tészta (Aldis)
3 db körte
2 ek. édesítőszer
1 edk. citromlé
1 ek. fahéj
1 ek rum



A körtét apró kockákra vágjuk, majd megfűszerezzük és minimális vízben feltesszük főzni amíg meg nem puhul a körte.

A leveles tészta lapokat kinyújtjuk, majd ketté vágjuk mindet és a tölteléket nyolc részre osztva a lapok egyik felére adagoljuk. Majd a lap másik felét ráhajtjuk, lenyomogatjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe szorosan egymás mellé helyezzük őket, majd 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

Tipp: Forrón jéghideg vanília fagylalttal verhetetlen..:)



MÁS: 


Megérkezett az ajándékom Flórától! Annyira örültem neki, mert már azt hittem elkeverték nekem a postán, de nem...:) A postai értesítő belekeveredett a reklámújságok közé, így majdnem egy hét elteltével a véletlen folytán került elő...:)


Szuper kis csomag, már ki is találtam, hogyan fogom felhasználni a rózsaporcukrot a csoki lencsét és a málnaaromát. Az biztos, hogy a könyből elsőként egy fekete-erdő tortát fogok elkészíteni, mert mióta kinyitottam a könyvet jár az agyam rajta...:)




Még egyszer köszönöm az ajándékot, és a klassz játékot!

2012. február 21., kedd

A sütő felavatása 1. :-)

És csoda történt, kb. két hét várakozást követően, tegnap sikerült bekötni végre a gázt, és így az új tűzhelyünk is beüzemelésre került. Már előre két hétre fel van írva, hogy mi mindent fogok sütni az új szerzeményünkben...:)

Már nagyon vártam, és hát nem is kellett benne csalódnom! Szuper!
Mivel tegnap megint nagyon sokáig készülődtünk, takarítottunk és még ezer más dolgot csináltunk, így elsőként nem desszertet hanem főételt sütöttem benne...:)


Minden szilvás lett: A hús, a köret, a kísérő...:)

Aszaltszilvával, camembert sajttal és lilahagymával töltött karaj hozzá illő körettel és szilvalekvárral:

Hozzávalók:

Húshoz: 6 szelet karaj, só, bors, 6 szem aszalt szilva, fél karika camembert sajt, 1 fej lilahagyma, 1 dl főzőtejszín, 1 kk. liszt
Körethez: fél karika camembert sajt, 6 szem aszalt szilva, 2 zacskó rizs
Tálaláshoz: szilvalekvár




A húshoz felvágjuk a belevalókat - hagymát pici kockákra, a sajtot és a szuilvát apróra vágjuk - és elosztjuk hat részre, majd a kiklopfolt húsokra helyezzük őket, és felgöngyöljük a szeleteket. Egy hőálló edényt ecsettel kikenünk egy kevés olajjal, majd felsorakoztatjuk benne a húsokat. A főzőtejszínt kikeverjük a liszttel és meglocsoljuk vele a húsokat. 
180 fokon 40 percig lefedve sütjük, majd további tíz percig fedő nélkül továbbsütjük.


A rizst kifőzzük, majd a szilvát és a sajtot apróra vágjuk és hozzákeverjük a rizshez. 


Tálalás során még szilvalekvárt is adhatunk hozzá...:)


Ma is készül benne valami finomság, mert azt hiszem most függő leszek a sütőtől...:)


2012. február 19., vasárnap

Mákos-joghurtos kockák - Zila formában

Ismét eljött az idő, újabb teszt alá vetettük a Zila formánkat, ezúttal ismét a kocka alakú volt soron. Nem kellett sokáig keresgélnem a recept után, mert szinte elsőre rátaláltam a tökéletes receptre itt. Nem kell hozzá sütő - ez nem teljesen igaz, de majd később kitérek rá - egyszerű, és igazán különleges.
Én kétféle tölteléket készítettem hozzá, mert aki esetleg nem rajong a citrom ízéért, annak ott van a csokis, amit szerintem majdnem mindenki szeret...:) Legalább is a kettő közül tutira mindenki tud választani...:)


A csalás annyi, hogy piskóta alapon állnak a kockák, amihez, ugye sütő kell...:) Szerintem nélküle is tökéletes lenne, de mivel ma a szüleimhez mentünk ebédre, ezért így kölcsönsütőt tudtam használni hozzá...:)

A forma használata sem kritérium, bárki elkészítheti, megmutatom, én hogyan csináltam meg forma nélkül is:


A panna cotta azért készült, mert az eredeti mennyiség kissé sok lett a formához, és ugye azt nem szerettem volna, hogy kárba vesszen...:) 
A fő indoka pedig az volt, hogy a kockák holnapra készültek a kollégáimnak, és le kellett tesztelni, hogyan sikerült...:)

Tesztelve: Eszméletlen finom!




Recept: 



A hozzávalóknál már azokat a mennyiségeket írom le, amely nekem elegendő volt a formához. Aki panna cottának, vagy esetleg tortaformában készíti el, nyugodtan használja ezeket a mennyiségeket, biztos nem fog megmaradni...:)


Piskótához: 2 tojás, 2 ek. liszt, 2 ek. xilit, 1 kk. sütőpor
Mákos-joghurtos kockákhoz: 40 dkg joghurt, 2,5 dl tejszín, 2,5 dkg zselatin, 1 dl víz, 3 dkg mák, 10 dkg xilit, 2 citrom héja

Lemon curdhoz: 1 tojás, 1 citrom leve és 6 dkg xilit, 2,5 dkg vaj
Csokoládé ganachehoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl tejszín




Elkészítés:


A piskótához a fehérjéket habbá verjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, majd a xilitet, és végül a sütőporral elkevert lisztet. Ha van formánk akkor a fém keretében sütjük meg a piskótát, ha nincs akkor kapcsos torta formát használjunk.



A joghurtos réteghez a zselatint 1 dl langyos vízben elkeverjük, felmelegítjük, majd félrerakjuk. A tejszínt habbá verjük, majd a többi hozzávalóval összekeverjük és a végén belekeverjük a kihült zselatint is. A formánkat szilikonecsettel kiolajozzuk - ha van formaleválasztónk, akkor azt használjuk - egy tálcára helyezzük, majd beleöntjük a masszát és párszor jól odaütögetjük a pulthoz, hogy ne legyenek hólyagok, lyukak a kész formánknál.
Kb. két órára hűtőbe rakjuk, amíg megdermed.


A lemon curdhoz egy lábasban vizet melegítünk, és fölé helyezünk egy fém edényt, amiben kikeverjük a tojásokat a xilittel és a citromlével. Addig keverjük amíg feloldódik benne a xilit, majd hozzákeverjük a vajat is, és besűrítjük.


A csokoládé ganachehoz a csokoládét és a tejszínt összeolvasztjuk.


Ha megdermed a joghurtos masszánk, ráhelyezzük a tetejére a piskótát, majd leválasztjuk róla a formát. A kockákat betöltjük és citromszeletekkel díszítjük...:)


A panna cottánál a piskótát megspóroljuk, és bármelyik öntetet választjuk, jó döntés, mert mindkettő illik hozzá...:)



A lemon curd egyébként egy igen jó találmány, már nagyon sok blogon olvastam, éppen itt volt az ideje, hogy én is kipróbáljam.



Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni benne!

2012. február 16., csütörtök

Fehércsokoládés panna cotta narancsszósszal

Egy újabb panna cotta a repertoárba...:) Pár napja vettem narancsot, mivel talán az idén még nem is ettem. A párom nem szereti, ezért a hálós narancs mennyisége kissé soknak tűnt. Szerencsére megleltem a tökéletes felhasználási módját, így tutira nem vész kárba egy darab sem...:) Az ötlet Petrától származik, bár meglehetősen átdolgozva, kissé leegyszerűsítve, persze csak azért, mert este már meglehetősen fáradt voltam, ez a hetünk ismét lótás-futás volt.


Recept: 

4 dl tejszín, 3 ek. krémtúró, 10 dkg fehércsokoládé, 5 lapzselatin, 2 cs. vaníliás cukor
2 dl narancslé, édesítőszer

A tejszínt a krémtúrót és a vaníliás cukrot egy edényben összeforraljuk, majd az apróra tördelt fehércsokoládét is beleadagoljuk, és addig kevergetjük, amíg fel nem olvad benne.
A lapzselatinokat közben 5 percre hideg vízbe áztatjuk, majd ha a csoki is felolvadt belekeverjük, és feloldjuk a krémünkben.

Egyszerűsítés: Én karamelles narancsszósz helyett simán kifacsartam a narancsokat, majd kevés édesítőt adtam hozzá, és ezzel locsoltam meg az elkészült panna cottát.





A krémet ha kihűlt poharakba adagoljuk, és legalább fél napra hűtőbe rakjuk. Majd tálaláskor meglocsoljuk a narancslével.


2012. február 15., szerda

Gyors zöldséges csirkemell vacsorára

Szeretem a gyorsan elkészülő húsételeket, amelyek tartalmasak és mégsem terhelik meg a pocakunkat éjszakára. Hát ez a recept pont így sikerült. Én nem igazán szeretem a ságrarépát, sőt igazán meg sem ettem elég sokáig...:) Most viszont rákattantam, mert így ropogósra sütve, kicsit édesen és csípősen, egyszerűen finom...:)

Azt hiszem, hogy egy ideig hanyagolom a burgonyát és a rizst, és megpróbálkozom minél több zöldséget megkedvelni.


Az ázsiai ételek nagy rajongója vagyok, és sokszor próbálok belecsempészni olyan fűszert az ételekbe, amitől egyszerre lesz édes-sós-savanyú és főleg csípős...:) 

Recept:

2 nagyobb szelet csirkemell, 4 zsenge kisebb méretű sárgarépa, 20 dkg brokkoli, 2 ek. szezámolaj
Páchoz: 2 ek. édes chiliszósz, 2 ek. szójaszósz, 1 ek. halolaj, 2 ek. kínai fűszerkeverék, 3 ek. méz



A csirkemellet felkockázzuk, majd a pác hozzávalóival összekeverjük, és a szezámolajon megpirítjuk. Amikor a hús kifehéredett, mehetnek bele a zöldségek, és pár perc alatt ropogósra sütjük őket. 



Amilyen rövid a leírása olyan rövid az elkészítési ideje is...:)



Próbáljátok ki! 

2012. február 14., kedd

Valentin nap kettecskén - túrós-gránátalmás pohárkrém

Sokatokhoz hasonlóan mi sem ünnepeljük a Valentin napot. Vagyis pontosítanék: nem vásárlunk egymásnak ajándékokat, vagy ilyesmi, hanem inkább kettesben készítünk valami finomságot, vagy elmegyünk valamerre egyet, moziba, vagy sétálni...
Ma a költözködés miatt nagyon sok tennivalónk volt még a házikóban, így estére már meglehetősen elfáradtunk, így jól esett egy finom vacsora és egy gyors desszert...:)


Még sosem vásároltunk gránátalmát, de már annyi helyen láttam, hogy ki kellett próbálnom. Mivel nem igazán van időm és energiám és tűzhelyem...:) a sütéshez-főzéshez, ezért valami nagyon gyors, egyszerű desszertet szerettem volna. Hát sikerült...:)


Túrós-gránátalmás pohárkrém:

1 db gránátalma, 4 ek. krémtúró, 1 dl habtejszín, 6 db babapiskóta, 10 dkg étcsokoládé, 2 ek. feketekávé, édesítőszer

A babapiskótát összetörjük, és megolvasztott étcsokoládéval, valamint a kávéval összekeverjük. Kevés folyékony édesítőt adunk hozzá, hogy édesebb legyen, majd egy pohár aljára helyezünk belőle. Ha két adag készül, akkor a felét osztjuk ketté. 
A tejszínhabot felverjük, a krémtúróval összekeverjük, majd negyed-negy adagot nyomunk hazsákból a babapiskótára.
Ismét babapiskótás réteg következik, majd megint a túró, és a tetejére a gránátalma magokból halmozunk.

Egyszerű, gyors, finom...:)

Mindenkinek nagyon szép estét kívánok!

2012. február 13., hétfő

Reggeli ismét: majorannás sült nyúlmáj hagymásan

Már nem volt egy ideje ismét reggelis bejegyzés, pedig még mindig tartom, hogy reggelire eszek valami tartalmasat, hogy jobban induljon a napom. Elég sok kép készült már a legutóbbi poszt óta, mégis úgy döntöttem, hogy ma még egy nyulas receptet hozok, ami hétvégi reggelinek tökéletes. A nyúlmáj sokkal finomabb és egészségesebb mint bármelyik másik állaté. Mindenkinek ajánlom, ha teheti próbálja ki, nem fog csalódni benne.


Egyszerű fűszerezés, körettel akár vacsorára, vagy ebédre is tökéletes! Nálunk mindig gyorsan elfogy, ha kapunk egy kis nyulat...:)


Recept: 

2 db nyúlmáj, 1 ek. majoranna, kevés bors, 2 fej salottahagyma

A hagymát 1 ek. olívaolajon megpirítjuk, majd a beledobjuk a májakat a teflonba és elkezdjük sütni, a felső oldalát borssal és majorannával fűszerezzük, majd átfordítjuk és megfűszerezzük a másik oldalát is.
Ha esetleg valakinek hiányzik róla a só, akkor tegye rá a sót, ha elkészült az étel!



Még a héten lehet, hogy készítek levest, és a husi többi részéből pedig valami finomságot...:) A nyúlnak tényleg igazán ízletes húsa van, és számtalan módon el lehet készíteni. Azt hiszem megint kipróbálok valami újdonságot...:)

Persze hozom majd a többi ötletet is, addig még gyűjtögetek...:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...