2011. november 30., szerda

Carbonara spagetti, ami nem zacskós

A főiskolás éveim alatt mindig tartottam magamnál a kollégiumban néhány zacskós port, amiből pillanatok alatt lehetett ebédet, vacsorát készíteni. Így visszagondolva nagy hiba volt, mert az iskola elvégzését követően hamar rájöttem, hogy a zacskós porokban azt sem tudom milyen összetevők vannak, és még drágább is, mintha friss alapanyagokból készítem el ugyanazt az ételt. 
Az egyik kedvencem a carbonara szósz volt, és el sem tudtam képzelni, hogy ezt az ételt por nélkül is pillanatok alatt össze lehet állítani. 

A hozzávalók mindösszesen: tészta, tejszín (el is maradhat), tojás (egyes helyeken csak a sárgája), bacon (vagy kolozsvári szalonna), petrezselyem, és ennyi!

Spagetti carbonara szósszal

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Csak azért, hogy ne mindig hús legyen...

Egy nagyon kedves barátnőmtől ismét egy nagyon praktikus tippet kaptam, ami szerintem nagyon sokak számára lehet hasznos. Nálunk sokszor előfordul, hogy a burgonyaprürét sikerül elsokalnom, ilyenkor másnap már igen nehezen veszem rá magam arra, hogy még egyszer megegyem. Kidobni sajnálom, de az még sosem jutott eszembe, hogy "újrahasznosítsam", és valami "egész más" köret készüljön ugyanazokból a hozzávalókból. 

A tipp a következő: Ha megmarad a krumplipüréd, tegyél hozzá egy kis lisztet és süsd ki kevés vajon forró teflonban. Egy evőkanálnyit tegyél a teflonba és lapíts el, majd ha az egyik oldala megsült forgasd meg. 

Nekem nagyon tetszett az ötlet, így amikor hazaértünk el is újságoltam itthon mindenkinek. És milyen jól tettem: a szüleimnél tegnap krumplipüré volt ebédre, és hát megmaradt egy része, úgy, hogy kaptak az alkalmon és gyorsan ki is próbálták. Édesanyám tett hozzá házi kolozsvári szalonnát és gombapörkölttel tálalta. Most az ő fényképét osztom meg. 

Sült burgonyapüré gombaprökölttel

Az biztos, hogy gyakran fogom alkalmazni, mert igazán finom és ötletes köret.

Remélem más is tudja hasznosítani...:)

2011. november 29., kedd

Sajtkrémes tarja

Tudom, tudom, már megint hús...de hát szeretjük. A mai kiszemelt a tarja volt, mivel már régen készítettem. 
Nálam ez a hús kicsit kakukktojás, mert a többinél nem sokat kell gondolkodnom, hogy milyen módon legyen elkészítve, de a tarja az más. Jóval hosszabb ideig tart kitalálni, hogy hogyan kerüljön az asztalra.

Fokhagymás, ínyenc, vagy borzas, mind-mind finom és van amelyik nem is olyan hagyományos, de mi lenne ha most még érdekesebb lenne. Legyen sajtkrémes...hát így készült a mai ebédünk.

A köret most a tegnapi ebédből megmaradt rizs volt, de el tudom képzelni tésztával, burgonyával és zöldségkörettel is...

Sajtkrémes tarja

Recept: (2 főre)

4 szelet csont nélküli tarja, 3 dl főzőtejszín, 1 tubus kinyomós sajt, bacon, fokhagymakrém, só, bors, 10 dkg sajt

A hússzeleteket kikloppfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk, és vékonyan megkenjük fokhagymakrémmel. 
Egy tepsi alját olajjal kikenjük, majd a húsokat egymás mellé rakjuk.

A sajtmártáshoz a tejszínt, a sajtkrémet, 1 kk. fokhagymakrémet, sót és borsot összekeverjük, és összemelegítjük, úgy, hogy a sajtkrém megolvadjon benne. 

A húsok tetejére bacon szalonnát teszünk, majd leöntjük a mártással. 

180 °C-ra előmelegített sütőben alufólia alatt kb. 45 percig sütjük, majd levesszük a fóliát, és a hússzeletekre sajtot reszelünk, visszarakjuk a sütőbe és 200 °C-on még 5 percig sütjük, hogy a sajt megolvadjon rajta. 

Ha megfelelő a sajtunk, rá is pirul...:-)

Jó étvágyat hozzá Mindenkinek!

2011. november 28., hétfő

A gyümölcsök ha találkoznak

Ma töltöm az első napomat itthon. Megkezdődött a "hosszú szabadságom", és persze a félévi vizsgákra történő felkészülés. Így most kicsit rá is érek meg nem is. Úgy döntöttem, hogy ma valami nagyon finom meglepetés ebédet fogok készíteni, kicsit ünnepit, de olyat amihez tutira minden hozzávaló van itthon, és nem kell átmennem a boltba. 
Sokat nem kellett gondolkodnom, mert van egy kedvenc ételem, amit mi minden karácsonykor elkészítünk, persze kicsit másként mint most.
Rajongunk a gyümölcs-hús párosításáért, így ebben az ételben is van gyümölcs bőven.

Aszalt szilvával és camembert sajttal töltött rántott karaj
ribizlis almával és barackos rizzsel

Recept: (2 főre)

Húshoz: 4 szelet karaj, fél karika camembert sajt, 6 szem aszalt szilva, só, bors
                tojás, liszt, zsemlemorzsa, szezámmag

Almákhoz: 2 nagyobb alma, 4 ek. ribizli lekvár, víz, édesítő

Rizshez: 1 cs. zacskós rizs, barack konzerv

Az almákhoz egy edénybe vizet engedünk, és édesítőt teszünk bele. Az almákat meghámozzuk és félbevágjuk, a magházat kikaparjuk és az édesítős vízbe tesszük, és kb. 15 percig fedő alatt főzzük. Majd 1-1 ek. lekvárral megtöltjük tálalás előtt.

A húsokat kikloppfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd apróra vágott sajttal és aszalt szilvával megtöltjük a szeleteket. Ahogyan egy korábbi bejegyzésemnél is írtam, a húsokat felgöngyöljük, majd óvatosan bepanírozzuk őket. Bő, forró olajban 10 perc alatt készre sütjük.

A barackos rizshez annyi teendőnk van, hogy a rizst kifőzzük - én egy hagymát dobok a rizs vízébe, hogy jobb íze legyen - és hozzáadjuk az apróra vágott barackokat.

Kb. 40 perc alatt mindennel elkészülünk.



Látványos, ízletes és nagyon különleges ételt kapunk. Karácsonyra is ajánlom annak aki nem megszokott ételt szeretne készíteni.

Jó étvágyat hozzá!

2011. november 27., vasárnap

Tejszínes palacsinta karamellizált almával

A helyzet az, hogy nagyon kerülöm az IGAZI palacsinta elkészítését, bár az okát még magam sem tudom. Mondjuk az biztos, hogy nem a tészta lekeverésében kell keresni az okokat...
Ezért próbálok kísérletezgetni és minél több félét kipróbálni - olyat amit nem kell dobálni...:-)
Ismét egy újabb nagyon finom variációt gondoltam ki, amit gyorsan el is készítettem.
Szerintem nagyon finom lett és biztosan ez is felkerül a kedvencek közé.

Tejszínes palacsinta karamellizált almával

Recept:

25 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 citromhéja, 2,5 dl tejszín, 1 tojás
2 alma, 5 ek. cukor, 2 dkg vaj

A palacsintatészta hozzávalóit összekeverjük. A palacsintasütőbe egy kanál olajat teszünk és egy kanállal belemerünk a tésztából, és kisütjük. 
Elég sűrű lesz a tésztánk, ezért a sütőben el kell lapítani, hogy könnyebben átsüljenek.


A karamellizált almákhoz egy teflonban a vajat felolvasztjuk. Beledobáljuk a hámozatlanul felvágott almákat, megszórjuk a cukorral, és 2 ek. vízet öntünk hozzá. Amikor a cukor elkezd karamellizálódni, akkor félrehúzzuk a lángról.


Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!

Pastrami

Visszatértem. A hétvégén bejártuk a párommal Budapestet, és környékét, és újabb csodás élményekkel lettünk gazdagabbak. A látogatatás apropója az évfordulónk volt, a célja pedig a kikapcsolódás. Pénteken tényleg csak a pihenés és a wellness kapott szerepet, viszont a tegnapi nap nagyon tartalmasra sikerült, amit persze egyikünk sem bánt meg. Végre eljutottunk a Terror Házába, és megnéztük a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállítását "a Múmiák testközelben" címmel.
Persze egy kis gasztroprogramot is belecsempésztem a napunkba. Mivel Paprika tv függő vagyok, és már régi vágyam volt, hogy eljussak a Pastramiba, így az ebédünket ott fogyasztottuk el. Hát valami hihetetlen ízélmény volt számunkra, és nagyon kellemes volt a fogadtatás, a vendéglátás és az egész miliő ami az éttermet körülveszi.
A pincérek már a bejáratnál kedves mosollyal fogadtak, és sugárzik az arcukról, hogy nem esik nehezükre az emberek szívélyes fogadtatása. Egyből hellyel kínáltak minket, hozták az étlapot, mi pedig nem sokat hezitáltunk.  Úgy döntöttünk ha már itt vagyunk akkor 25 dkg-os Pastrami burgert fogunk kérni. Élő egyenesben követhettük végig az ételünk elkészítését. Nagyon jó volt, hogy mindent láttunk abból, ahogyan a konyhában sürögtek-forogtak a szakácsok. Első körben az italunkat szolgálták fel, gyömbéres limonádét kértünk, ami menta levéllel volt felszolgálva. Nagyon izgalmas ízélmény volt, és az ételünkhöz igazán pompás választás volt. 
Amikor a pincér kihozta az általunk kiválasztott ételt, kicsit meglepődtem. Nem igazán számítottam többre mint egy burger, a benne lévő hozzávalókkal. A burgerhez viszont kaptunk burgonyachipset és salátát is.
Amikor az étlapot böngésztük, még úgy gondoltam, hogy biztosan fogunk enni valami különleges desszertet is, azonban mikor az utolsó falatokat fogyasztottam a burgerből már kicsit meginogtam. Nagyon laktató, és szerintem nagyon ötletes fogás. A chips kimondottan tetszett hozzá, azt hiszem én is alkalmazni fogom ezt a megoldást.
Szóval visszatérve a desszertre...nagyon régóta izgatja a fantáziámat, hogy milyen is az a creme brulée. Így hát akármennyire is jól voltunk lakva, azért egy adagot kikértünk belőle. Nem bántuk meg. A forró karamell, a vanília és a hideg krémes belső kombinációja nagyon ízletes volt.
Komolyan elgondolkodtunk azon, hogy kérünk belőle még egyet, de hát még ugye ránk várt a fél Budapest.

Összegezve a hangulat engem nagyon megfogott, az étel és az ital kiváló volt, és biztosan visszafogunk még térni. Az árakról annyit, hogy nem igazán tudom a budapesti árakat, de szerintem még Szombathelyhez képest is korrekt árak vannak. A burger 2.400 Ft-ba került, a limonádé (4dl) 650 Ft-ba, míg a creme brulée 700 Ft-ba. Kettőnknek így 6.800 Ft-ot fizettünk, és nagyon is jól laktunk.

Az étlap egyébként nem túl hosszú, de így is bőven tudunk válogatni róla, mert mindegyik étel különleges. Sokféle finom bor közül válogathatunk és az üditőitalok sem a megszokott hanem friss limonádék és szörpök közül lehet választani.

Pastrami Burger

Creme brulée

Pastrami 

A konyha

Szóval bátran ajánlom mindenkinek aki arra jár, hogy térjen be és kóstolja meg az étterem különlegességét a Pastrami Burgert, vagy Pastrami szendvicset.

Az étterem Budapesten, Óbudán található, asztalt lehet előre foglalni, és egyébként az interneten pedig itt találjátok meg: http://www.pastrami.hu/

2011. november 25., péntek

Rakott krumpli másként

Itt egy újabb nagy kedvenc, amit végtelen számú variációban elkészítettem már. Hagymával, brokkolival, kukoricával, virslivel, túróval, sajtosan, és még sorolhatnám. 
Azért szeretem a rakott krumplit, mert ha van otthon krumpli a kamrában, és még két három felhasználható dolog a hűtőben, tökéletes ebéd lesz belőle.
Most a hagyományos verziót vettem alapul, húsos kolbásszal és tojással. Ezen kívül a kedvenc hozzávalómat is belecsempésztem, a lilahagymát.

 Rakott krumpli másként

Recept: 


50 dkg burgonya, 4 tojás, 1 szál húsos kolbász, 15 dkg kockázott bacon, 3 fej lilahagyma, 1 kis doboz tejföl, 15 dkg sajt, só, bors

A tojásokat és a felszeletelt burgonyát megfőzzük. A kockázott baconokat, a lilahagymát és a húsos kolbászt összepirítjuk. 
Egy tepsibe kevés olajat öntünk, majd egy réteg burgonyát lerakunk, sózzuk, borsozzuk, majd rá rakunk egy réteg tojást, amire a kolbászos keverék fele kerül. Aztán rákerül a tejföl egy része - keveset rakjunk rá, mivel ha sokat rakunk rá, akkor túl szafos lesz és nem megsül, hanem inkább megfő a rakott krumpli.
Aztán megismételjük a rétegelést, és a végén tejföl és reszelt sajt kerül a tetejére. 

180 °C-ra előmelegített sütőben 40 percig sütjük fólia alatt, majd levesszük róla és a sajtot 10 perc alatt megpirítjuk.

Tényleg ezer féle módon el lehet készíteni, és ígérem, hogy hozok még különlegesebb variációkat is. 

Lehet kísérletezni...:)

2011. november 24., csütörtök

Tejszínes-mustáros karaj brokkoli körettel

Ami zöld általában nem eszem meg, de a brokkoli ez alól kivétel, akár minden nap tudnék enni. Ennek az ételnek a története annyi, hogy egyik nap csak annyit tudtam, hogy karajt szeretnék csinálni, de nem akarom kirántani, és egyszerűen nem jött az ihlet, fogalmam sem volt, hogy mit készítsek belőle. Majd telefonos segítségkérés után megvilágosodtam. Tényleg, legyen tejszínes-mustáros karaj. 
Azóta második számú kedvencé nőtte ki magát nálunk a lasagne után. Mindig ez készül ha gyors és finom ebédet szeretnénk készíteni. 

Tejszínes-mustáros karaj brokkoli körettel

Recept: (2 főre)

4 szelet csont nélküli rövid karaj, liszt, pirospaprika, 2 dl tejszín, 4 ek. mustár, só, bors

Az elkészítése tényleg pofon egyszerű. A húsokat kikloppfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd pirospaprikás lisztbe forgatjuk. Egy ek. olajon megpirítjuk a húsokat, majd felöntjük 1,5 dl vízzel. Kb. 20 percig fedő alatt pároljuk, ha közben elfőne a víz, pótoljuk. 
Utána levesszük a tetőt, és hozzáöntünk 2 dl tejszínt, valamint belekeverünk 4 ek. mustárt.

Pár perc alatt besűrűsödik és már kész is. 

A köret nálunk most csak brokkoli volt, és a szóssszal öntöttük le, de készítettem már burgonyapürével, rösztivel vagy főtt krumplival.

Jó étvágyat!


2011. november 23., szerda

Karácsonyi muffinok

A mai süti az egyik új kedvencünk. Már több alkalommal megsütöttük, de mindig egy kicsit módosítunk rajta. 
A fűszerek tökéletes kombinációja található meg ebben a finomságban, fahéj, gyömbér, vanília. Olyan igazi "karácsony" illat terjengett a konyhában a sütés közben. 
A töltelék ezer féle lehet, de nekem a kedvencem a szilvalekvár, tényleg igazi téli hangulatú süteményünk lesz tőle.  

Mézeskalács szívek, karácsonyfa díszek, adventi koszorú, forralt bor, és leginkább a család közelsége, nekem ezt jelenti a december.   Nagyon ünnepi hangulatba kerültünk, már alig várom, hogy karácsony legyen.

 Karácsonyi muffin

Mint a kis havas házikók


 Várnak a sorsukra.... 

Recept:

31,5 dkg liszt, 22,5 dkg cukor, 1 cs. sütőpor, 3 tojás, 360 ml tej, 9 ek olvasztott vaj, 2 cs. vaníliás cukor, 1 ek. rumaroma, 1 kk. fahéj, 1kk. gyömbér, 1 kk. mézeskalácsfűszerkeverék, 1 citrom héja.
Szilvalekvár a töltéshez.

A nedves és a száraz hozzávalókat is összekeverjük külön-külön, majd összeöntjük a kettőt és jól kikeverjük. 
A muffin tepsi mélyedéseit kivajazzuk - semmiképpen se rakjunk bele papírt, mert nem fog kijönni belőle a muffin - és negyedig megtöltjük a masszával.
Ezt követően mindegyikbe egy-egy kiskanál szilvalekvárt rakunk, majd a mélyedéseket teljesen megtöltjük.

180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük. 

Én mini muffin tepsit használtam, így 38 db minimuffin lett belőle. 

A tölteléket bátran variálhatjuk, csokoládéval vagy aszalt szilvával is nagyon finom lesz a végeredmény.

Ez a süti teljesen biztos, hogy szerepel majd nálunk a karácsonyi menüben. Próbáljátok ki!


2011. november 22., kedd

Húsmentes retro menü

Ma egy igazi retro menüt fogok Veletek megosztani, amit nagyon gyorsan össze lehet dobni. Nagyon szeretjük a húst, de néha ránk és szerintem mindenkire ráfér ha egy-két napot kihagyunk. 

Tegnap este végiggondoltam, hogy mit is legyen a mai menü. Nem igazán jutott eszembe semmi főétel, ezért felhívtam a párom, és megkértem, hogy mondja ki azt az ételt ami elsőre eszébe jut. Hát ő a krumplistésztát mondta, és tényleg nagyon régen ettünk már, így ezt a részét kikipáltuk. 
A leves az egyértelmű volt, mert sok volt a paradicsom a hűtőben. Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy paradicsomlevest főztem. 
A reggeli és a vacsora pedig tönkölyös zsemlécske volt házi tojáskrémmel.

Paradicsomleves

Recept: 

4 db paradicsom, 1 fej hagyma, 2 dl sűrített paradicsom, 1 dl víz, só, bors, 1 ek. bazsalikom, édesítő, 2 ek. liszt, 2 ek. olaj

Az olajból és a lisztből rántást készítünk, majd felöntjük a sűrített paradicsommal és a vízzel. A paradicsomot pürésítjük és szintén hozzáadjuk. A hagymát egészben a levesbe rakjuk majd sóval, borssal, bazsalikommal és ízlés szerint édesítővel ízesítjük. 
Összeforraljuk, és kb. 10 perc alatt készre főzzük. A végén a hagymát kivesszük belőle.

Tészta helyett sajttal tálaltam.


Krumplistészta

Recept:

50 dkg farfalle tészta, 50 dkg burgonya, 2 fej hagyma, 1 kk. pirospaprika, 2 ek. olaj, só, bors, tejföl

A krumplistésztát nagyon sokféle módon el lehet készíteni, én szerintem az egyik legegyszerűbb módját választottam. A burgonyát meghámozzuk, apróra kockákra vágjuk, és feltesszük főzni. Ha elkészült, leszűrjük és félretesszük. A hagymát lereszeljük és az olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a pirospaprikát, elkeverjük és lehúzzuk a tűzről. Hozzáadjuk a krumplit és jól összetörjük. A tésztát jó olajos vízben kifőzzük, hideg víz alatt leöblítjük és hozzákeverjük a krumplihoz.


Mi már jó ideje tejfölt eszünk hozzá, próbáljátok ki, szerintem nagyon finom.


Sajtos-tojáskrém és tönkölyös zsemlécske

Recept: 


25 dkg sajtkrém, 3 tojás, 2 ek. majonéz, 1 ek. mustár, só, bors


Egyszerű, de nagyszerű. A tojást keményre főzzük, összetörjük, egy tubus kinyomós sajtot hozzákeverünk, majd a majonézt és a mustárt is, és sóval borssal ízesítjük.



Mind hagyományos, könnyen elkészíthető ételek és nagyon finomak!

2011. november 21., hétfő

Poharas desszert

A hétvégén a nagy sürgés-forgás mellett arra gondoltam, hogy valami olyan desszertet kellene készíteni, amit nem kell sütni, és mégis nagy sikert arathatunk vele.
A kamra tele van almával, így az egyértelmű volt, hogy felhasználom, volt még itthon kakaós keksz, túró és tejszín. Mivel a hozzávalók elég színesek, úgy gondoltam, hogy legyen egy kis poharas desszert. A rétegek tökéletesen elkülönülnek, és egy kanál segítségével mégis könnyedén vegyíthetjük az ízeket az elfogyasztása során.
Nagyon vonzó látvány és különleges ízélmény. Ropogós, krémes, lágy, fűszeres és gyümölcsös. 

Poharas desszert
Recept: (6 főre)

Almakrém: 70 dkg alma, fahéj, 1 ek. citromlé, 1 ek. rumaroma, 4 cs. vaníliás cukor, 1 cs. tejszín ízű pudingpor, kevés víz

Túrókrém: 50 dkg túró, 4 ek tejföl, 4 ek. vaníliás cukor, 1 ek. citromlé, 2 citrom héja, 1 dl tejszín

Kakaós keksz, valamint müzli

Az almakrémhez az almákat apró kockákra vágjuk, majd egy edényben összekeverjük az összes hozzávalót kivéve a pudingport és vízet. Kicsit összeforraljuk, majd felöntjük kb. 1,5 dl vízzel.
Kb. 10 percig fedő alatt pároljuk, majd amikor megpuhult az alma, hozzáadagoljuk a pudingport, majd csomómentesre keverjük. 

A túrókrémhez a tejszínt felverjük, a túrót a többi hozzávalóval összekeverjük és a legvégén belekeverjük a tejszínt.

Az összeállításhoz előkészítjük a poharakat, majd a kakaós kekszet egy zacskóban apróra törjük, és beletöltjük a poharakba. 
Erre kerül a túrókrém, majd az almakrém, és a tetejére pedig díszítésként egy kis müzli. 

A müzlit saját készítésű müzliszeletből morzsoltam rá. A receptet legközelebb bemutatom Nektek. 

Ahhoz szerintem kétség sem férhet, hogy nagyon mutatós, és hát az íze...

2011. november 20., vasárnap

Vendégváró falatok

Tegnap megírtam, hogy vendégeket vártunk, méghozzá a szüleim látogattak meg minket. Úgy döntöttünk a párommal, hogy hidegtált készítünk. Tavaly karácsony előtt a Prima Konyha decemberi számában volt egy nagyon bőséges tál, amin tényleg minden volt mi szem-szájnak ingere. Már több alkalommal készítettük el különböző változtatásokkal, de mindig nagy sikert aratott mindenkinél. 
A tálon ez alkalommal volt orosz hússaláta, svédgombasaláta, töltött tojás, sonkás sajttorta. 

Hidegtál

Orosz hússaláta

Terülj, terülj asztalkám!

Receptek:

Orosz hússaláta:

40 dkg pulykahús, 3 burgonya, 2 tojás, 2 alma, 2 savanyú uborka, 12 ek. majonéz, 1 ek. mustár, édesítő, 1 mk. bors, só, 1 fél citrom leve.

A húst, a burgonyát, az almát, az uborkát és a tojást apró csíkokra vágjuk. A majonézt, a mustárt, az édesítőt, a borsot, a sót és a citromlevet összekeverjük és ráöntjük a többi hozzávalóra.

Svédgombasaláta:

500 kg gomba, 2 fej vöröshagyma, 1 kk. só, 1 mk. bors, 1 babérlevél, 500 gr. paradicsompüré, 1 ek. citromlé, 1 kk. rozmaring, édesítő

A hagymát kevés olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát és megfűszerezzük a sóval, borrsal, és a babérlevéllel, a fedő alatt pár percig fedő alatt pároljuk. 
Végül pedig belekeverjük a paradicsompürét, a citromlevet, az édesítőt és a rozmaringot.

(A hagymát mindenképpen olajat használjuk, mivel a vajat kicsapja és nem lesz túl mutatós az ételünk)

Töltött tojás:

8 db tojás, majonéz, mustár, só, bors, citromlé, édesítő

Megfőzzük a tojásokat, majd kettévágjuk őket kikaparjuk a sárgáját. A mustárral, majonézzel sóval, citromlével, borssal és édesítővel összedolgozzuk a sárgáját és visszatöltjük a tojásokba. A tetejét lehet ketchuppal, vagy akár pisor arannyal, friss petrezselyemmel díszíteni ízlés szerint. 

Sonkás sajttorta:

20 dkg sűrű krémsajt, 7,5 dkg vaj, 1 kk. piros arany, 1 ek. fokhagymakrém, 25 dkg túró, 1,5 ek. tejföl, 8 dkg kolbász, 14 szelet trappista sajt, 4 szelet gépsonka

A vajat a sajtkrémmel a fokhagymakrémmel és a piros arannyal kikeverjük. Majd a túrót apróra vágott kolbásszal, tejföllel, elkeverjük. 

Egy vágódeszkára folpackot teszünk, arra kerül két szelet trappista sajt, majd két szelet sonka. erre kerül a kolbászos krém 1/3-a, majd ismét két sajt, erre a sajtkrém 1/3-a, majd tovább folytatjuk a rétegezést egészen addig, hogy a végén a tetejére a toronynak a két szelet sonka és két szelet sajt kerül. 
A folpackkal betakarjuk és egy vágódeszkával lenyomjuk egy kicsit a tetejét.
Hűtőbe rakjuk tálalásig. 

Ha valaki vendéget vár - akár szilveszterre - szerintem bőven tud ötletet meríteni a fenti választékból. Próbáljátok ki, biztos siker! 

2011. november 19., szombat

Kicsi a zsemle de finom

Ma vendégeket vártunk estére, és úgy döntöttünk, hogy hidegtálat készítünk, amihez kerestük a megfelelő  pékárut. Ugye a kenyér adott volt, mivel nagyon gyorsan elkészül és nem lehet benne csalódni. Azonban nagyon szerettem volna valami finom és egyszerűen elkészíthető zsemlécskét, olyat ami egészséges, tökéletes szendvicsekhez, vagy akár húsokhoz is, és nincsen benne egy deka élesztő sem.

Ez a recept szerintem pont ilyen, bio teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel készül, és ahogy már írtam nincsen benne élesztő, ami táplálhatná a bennünk élő élesztőgombákat.
Persze ami legalább ilyen fontos, hogy nagyon finom, és tényleg percek alatt elkészül. 

Ez lesz az új kedvencem, és még az is lehet, hogy rá fogok szokni a reggelizésre, mert akkora adagokat is lehet belőle készíteni, amiket két-három harapásra meg lehet enni. 

Tönkölyös zsemlécskék

Recept: (18 zsemlécskéhez)

50 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 1 cs. sütőpor, 2 kk. só, 2 tojás, 3 dl tej, 2 ek. vaj, szezámmag, lenmag

A hozzávalókat egy nagy edényben összekeverjük, jól átdagasztjuk kézzel. 
Előkészítünk egy nagy tepsit - nálam ez a gáztepsi volt - amire sütőpapírt teszünk, és belisztezett kézzel gombócokat gyurmázunk, és elhelyezzük őket egymástól ujjnyi távolságra a tepsin. 
A tetejüket megszórjuk a magokkal. 

A sütő aljába egy vízzel teli tepsit helyezünk, majd 200 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. 

Gyönyörűek lesznek, és nagyon finomak.

Holnap hozom természetesen a hidegtálon található finomságok receptjeit is. Szerintem lehet belőle ötleteket meríteni.

2011. november 18., péntek

Fűszeres csirkecomb színes körettel

Valami egyszerű, de finom és mutatós ételt szerettem volna készíteni, így az egyik kedvenc köretem került sorra. A hús pedig adott volt, mivel hatalmas csirkecombok voltak még lent a mélyhűtőben. 
Szeretem amikor egy étel nemcsak finom, hanem igazán színes, vidám, és ha ránézek, akkor tudom, hogy ez biztosan csak jó lehet. 
Egy ideje a sült húsok elkészítéséhez sütőzacskót használok, mivel nem kell hozzá zsiradék, a végeredmény mégis elég szaftos lesz. 

A színességét és vidámságát az ételnek a hagymás-almás burgonya adta, ami tényleg az ízek hihetetlen kavalkádja és akár magában is tökéletes. Nagyon kevés zsiradékot igényel ez is, akárcsak a hús. Az almától és a hagymáktól mégis nagyon kellemes állaga lesz.

Hagymás-almás burgonya

A hús pedig azért tökéletes, mert egy csepp zsiradék nélkül a zacskóban annyi szaftot enged, hogy nem lesz, száraz, még akkor sem ha csirkemellből készítjük.

Fűszeres csirkecomb hagymás-almás burgonyával

Recept: 

2 nagyobb csirkecomb, Knorr sültcsirke fűszerkeverék, 6 db burgonya, 2 db piros alma, 3 fej lilahagyma, 2 fej vöröshagyma

A sütőzacskóba egy csomag Knorr sültcsirke fűszerkeveréket öntünk, majd a bőrös csirkecombokat is belerakjuk, és jól belenyomkodjuk a fűszert a húsba. 
A zacskó tetejét összekötjük és kicsit megszurkáljuk fogpiszkálóval, és belerakjuk egy tepsibe (vigyázni kell, mert a zacskó feltöltődik majd levegővel).

A körethez a hozzávalókat összevágjuk nagyobb darabokra, sózzuk, borsozzuk és egy minimálisan kiolajazott tepsibe borítjuk. Esetleg egy kevés vízet is önthetünk alá.

180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük a húst és a köretet is, majd a burgonyát kivesszük, a zacskót felvágjuk, és a húst tovább sütjük még 10 percig.

Vendégváráshoz nagyon jó választás!

2011. november 17., csütörtök

Tészta variációk

Én szeretem a spenótot, a párom annyira nem. A párom szereti a gombát, én kifejezetten nem. Így hát ha valamelyikünk megkívánja az általa kedvelt hozzávalót, akkor adott, hogy kétfélét kell főzni aznapra. 
Én a gombával úgy vagyok, hogy nagyon szívesen elkészítem, de nem tudna senki rávenni, hogy megegyem - talán majd egyszer.
Általában ezeket az alkalmakat kihasználom és a kedvenc tésztámat készítem el, ami pillanatok alatt megvan, és nagyon kevés hozzávaló szükséges hozzá.
A gombás verzió pedig ez alkalommal szintén tésztával készült. Így dupla adag tésztát főztem ki és csak a feltét lett különböző, és az is csak részben, mert mindkettő tejszínnel készült.

Tejszínes-gombás spagetti

Recept: 

1 fej vöröshagyma, 50 dkg gomba, 200 ml tejszín, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyem, só, bors, oregano, szerecsendió

A hagymát kevés olajon megpirítjuk, aztán pedig a fokhagymát is. Majd hozzáadjuk a gombát, és megfűszerezzük a sóval, borssal, oreganóval és a szerecsendióval. 
A szerecsendió és az oregano nagyon különleges ízt ad majd neki.
Felöntjük a tejszínnel és a tejföllel, és még egyszer felforraljuk. A legvégén petrezselymet is hozzáadjuk, és spagettivel tálaljuk.

Tejszínes-spenótos tészta

Recept: 

spenót, 4 gerezd fokhagyma, 1,5 dl tejszín, só, bors

Én általában mirelit spenótból készítetem ezt az ételt - kivéve ha éppen a piacon vagy boltban járva jut eszembe, hogy ilyet szeretnék enni. Így csak annyi a teendő, hogy kiolvasztjuk, majd edénybe öntjük, a fokhagymát belereszeljük, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a tejszínt is. 
Összeforraljuk, majd a spagetti tésztához adagoljuk. Ha van éppen otthon sajtot is reszelhetünk a tetejére. 

Tipp: Gnocchival is kiváló. Ha gnocchival készítem akkor fetasajtot adok hozzá a végén. Nagyon pikáns és finom.

Jó étvágyat kívánok mindkét ételhez!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...