2012. november 11., vasárnap

Kicsi angyalunk: Patrícia

Biztos észrevettétek, hogy a múlt hétvége óta nem került fel új bejegyzés a blogra. Ennek az oka pedig, hogy november 5-én hajnalban megérkezett hozzánk a mi kis angyalunk Patrícia, aki most apa és anya idejét szinte teljesen leköti...:)
Amit persze nem is bánunk, hiszen betelni sem tudunk a mi kis szépségünkkel. 

Igaz még lett volna egy kis ideje bent a pocakban, de már nagyon ki szeretett volna jönni közénk, érezte, hogy mennyire nagyon várjuk. 

Most már nem csak hiszem, hanem tudom is, hogy a világ legszebb és legjobb dolga édesanyának, szülőnek lenni. 


Ígérem, hogy hozok ezután is finomságokat, bár egy kis ideig biztos ritkábban mint eddig, de azért amikor van egy kis időnk apával biztos készülnek majd finom sütik és ételek amik felkerülnek ide a blogra. A játék sem fog elmaradni, csak kicsit kénytelen vagyok csúsztatni, így december 1-én fogom meghirdetni, addig pedig kitartást, és gyertek böngésszetek a régi és új receptek közül.

Végül pedig pár kép apuci és anyuci angyalkájáról:








35 megjegyzés:

  1. Szívből gratulálok Nektek! Angyalka!!!:-)

    VálaszTörlés
  2. Lilla, gratulálok! Gyönyörű a kis Angyalkátok! Kívánok nektek jó babázást! A recepteket nélkülözzük, helyette időnként egy-két képet mutathatnál nekünk Patríciáról:-)

    VálaszTörlés
  3. Én is szeretettel gratulálok Nektek a gyönyörű BABÁHOZ!! Nagyon vártam már a nagy hírt. Mióta unokáim vannak, minden kisbabának úgy örülök, mintha csak az én unokám lenne :). Ezt a babahírt is könnyek között olvastam. Most a pici a legfontosabb, úgyhogy ne izgulj a blog miatt, csak VELE foglalkozz!!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok sok szeretettel, gyönyörű a kislányotok! :) Nagyon jó egészséget a babának és a mamának! :)

    VálaszTörlés
  5. Szeretettel gratulálok Nektek Lilla!Gyönyörű kisbaba!Felneveléséhez erőt, egészséget kívánok Nektek! <3

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok itt is Nektek, nagyon szépek vagytok és a móka most kezdődik el :-) Élvezd minden percét, a legszebb időszak ez!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Lilla, gondoltam, hogy ez lehet a hiányzás háta mögött:) Nagy gratula nektek a kis Patríciához, nőjjön nagyra:)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok! Jó egészséget, jó babázást nektek :)

    VálaszTörlés
  9. Szívből gratulálok és sok boldogságot kívánok Nektek! És picit irigy vagyok a lakásotokat átjáró, finom baba-illat miatt...:) Jó babázást Nektek!!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok, GYÖNYÖRŰ kislány! Minden jót kívánok nektek!

    VálaszTörlés
  11. Tündérhercegnő!!! Gratulálok :) Örüljetek és szeressétek egymást, mi pedig türelmesen várunk amíg visszatérsz úgy igazából! Hamarosan már Ő mondja meg mit is süss :)

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű pici pufók Angyal! Szívből gratulálok hozzá!!!:)

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok ehhez a kicsi Tündérkéhez! Tegnapi napon mennyit gondoltam rád, örülök hogy már így együtt vagytok nagyon sok örömet és boldogságot kívánok sok szeretettel! Nagyon szép család vagytok így együtt ! Vigyázzatok magatokra !

    VálaszTörlés
  14. Szívből gratulálok. Gyönyörű kislány. Erőt, egészséget, sok boldogságot kívánok!

    VálaszTörlés
  15. Szivből gratulálok! Tündéri Angyalka!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon-nagyon sok örömöt, boldogságot és egészséget kívánok Nektek! A pici baba gyönyörű és csodálatos! Szépek vagytok! Irigyellek, nagyon visszasírom ezt az időszakot én is... Babázz sokat, hisz olyan gyorsan felnő... Egy "fejbúb" puszit adj helyettem is a csöppségnek! :o)

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörű ez a kis angyalka, nagyon sok boldogságot, erőt és egészséget kívánok hozzá!! Szeressétek és támogassátok egymást! Használj ki minden pillanatot mert gyorsan elrepülnek ezek az évek! Öröm rátok nézni! Sok puszi Nektek! :)

    VálaszTörlés
  18. Gratula! Aranyos kislányotok van. Erőt, egészséget kívánunk Nektek, hogy tudjátok felnevelni!:-)

    VálaszTörlés
  19. Itt is megcsodáltam! Két gyerekes anyukaként tapasztalatból mondom, hogy élvezz ki minden percet, mert -minden nehézséggel együtt- ez a legcsodálatosabb élmény a világon!
    Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  20. Gratulálok a kis Angyalkátokhoz! Valóban a világ legszebb dolga édesanyának, szülőnek lenni. Élvezd ki minden percét. Mindnyájatoknak jó egészséget kívánok, szeretettel.

    VálaszTörlés
  21. Tiszta szívből gratulálok nektek, a csepp Patríciához. Patríciának pedig a csodás családjához!Szeretettel: Edi

    VálaszTörlés
  22. Gratulálok, nagyon szép kislány Patrícia! Sok boldogságot kívánok nektek!

    VálaszTörlés
  23. Gratulálok! Gyönyörű a kislányotok, sok-sok boldogságot kívánok nektek:))

    VálaszTörlés
  24. Egyem a csöpp szívét, épp akkor született mint én, csak hatvan évvel később.
    Vigyázzatok magatokra, rá, szeretettel neveljétek!
    Puszi nektek!

    VálaszTörlés
  25. Sok szeretettel gratulálok, sok örömet és jó egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
  26. Gratulálok!!! Patrícia egy tünemény!!! Bevallom, már többször végignéztem a képeit a facebookon és egyszerűen nem tudok betelni velük. Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok.

    VálaszTörlés
  27. Tegnap este siettem az írással, és a lényeg lemaradt. Patrícia nagyon aranyos, főleg abban a rózsaszín kis bugyiban :) és a lábacskái, fantasztikus az a kép... :)

    VálaszTörlés
  28. Gratulálok, nagyon szép baba! Sok boldogságot, jó egészséget!

    VálaszTörlés
  29. Gratulálok! Szépek vagytok így együtt! Neveljétek boldogságban, egészségben!

    VálaszTörlés
  30. Gratulálok!!!! Nagyon sok-sok boldogságot, erőt, egészséget kivánok,Patriciának, Anyának,Apának!!
    Nagyon gyönyörű kis tündérke.A talpacskák csukik!

    VálaszTörlés
  31. Gratulálok a gyönyörű Patríciához!!! Nagyon sok örömteli pillanatot és sok egészséget a Tündérlányhoz!!!

    VálaszTörlés
  32. Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, mi sem tudunk betelni a Kis Angyalkával, alig várom, hogy már egyre többet ismerjen meg a világból. Minden mozdulatát imádom!

    VálaszTörlés
  33. Mindig megnézegetem a fb-on a babaképeidet, gyönyörű babátok született, igazi kis angyal. Gratulálok Nektek szívből, és nagyon sok boldogságot, egészséget kívánok!! :)
    A napok, hetek, hónapok, évek nagyon gyorsan telnek egy ilyen kincs mellett (tapasztalatból írom:)), használj ki minden időt a kis Patríciával.
    Puszi Nektek, jó babázást! :)

    VálaszTörlés
  34. Nagy nagy gratula! Szeretettel köszöntelek most már a másik táborban. Élvezzétek ezeket a napokat, mert még fel sem ocsúdtok és már iskolás lesz a Kicsilány! :-))

    VálaszTörlés
  35. Lilla,most értem ide, sok boldogságot a gyönyörűséges kis Patriciához!!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...