2013. április 6., szombat

Sajttekercs

Ez az az étel, amitől világ életemben tartottam, pedig nagy kedvencem. Mindig csak édesanyámat szoktuk megkérni a tesómmal, hogy legyen egy kis sajttekercs, mert az olyan finom...:)

Aztán most elhatároztam, hogy egye fene kipróbálom. Mindösszesen 3 dolog kell hozzá, és kb. negyed óra, amiből kb. 5 perc a munkaidő...:) Nem is értem, miért vártam vele eddig?



Hozzávalók:

15 dkg trappista sajt, 10 dkg gépsonka, 1 tömlős sajtkrém


Elkészítés:

Felteszünk vizet forrni a tűzhelyre, annyit amennyi ellepi a sajtot majd. Ha felforrt, takarékra tesszük és belerakjuk a sajtot. 2 perc után a lángot elzárjuk, és ahány deka a sajtunk annyi percig hagyjuk a lábosban a sajtot. Majd egy fogóval alányúlunk a sajtnak, és kitesszük egy deszkára amin tetszőleges méretűre - téglalap formára - nyújtjuk. Rákenjük a sajtkrémet, majd rápakoljuk a sonkát és mint egy rétest, feltekerjük. Az egészet szorosan folpackba csomagoljuk, majd hűtőbe tesszük. Ha jól kihűlt, nagyon könnyű felszeletelni.

Tipp: nyugodtan rakhatunk bele akár lilahagymát, bármilyen ízesített sajtkrémet, akár körözöttet, vagy más fél felvágottat, szalámit, de akár lapka sajtot is a felvágott helyett, azoknak akik nem esznek húst. Kiváló hidegtálra való étek...:)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta ! Így felgöngyölve még nem is láttam enni meg pláne nem ettem pedig finom lehet és jól mutat! Szívesen csere-beréltem volna veled ami az én konyhámban van azzal!:))

    VálaszTörlés
  2. Én se ettem még és nem is hallottam róla. Jó kis recept! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól hangzik, de én sem ettem még ilyet:)

    VálaszTörlés
  4. Ó igen, mi is nagyon szeretjük! :) Gyerekkoromban anyukám készítette mindig, ma már én is, és ehhez direkt téglalap alakúra "szabott" sajtdarabot szoktunk használni, azzal sokkal könnyebb dolgozni! :)

    VálaszTörlés
  5. Sosem mertem neki állni, mert mindenhol 1/2 sajttal kellett dolgozni. Féltem, hogy elrontom és akkor oda a sok sajt. Ezzel a 15 dekás darabbal, most meghoztad a kedvem. Ki fogom próbálni. Guszta a kis tál!

    VálaszTörlés
  6. De jópofán tálaltad! Néhányszor készítettem, de előfordult, hogy nem sikerült kinyújtani a sajtot. Ezért az utóbbi időben hanyagolom.

    VálaszTörlés
  7. Krisz, hidd el ebből a 15 dkg-ből is lesz elegendő, Te nyugodtan állj neki, mert a kis ujjadból "kirázod".

    Örülök, hogy azért néhányotoknak újdonság volt. Próbáljátok ki, nálunk nagy kedvernc.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...