2014. március 30., vasárnap

Édesburgonya tócsni, medvehagymás "túrós" mártogatóssal

Azt kell, hogy mondjam, nem biztos, hogy túl sokat fogok itthon kísérletezni a totuval a későbbiekben. A bolti valami isteni finom, és ami a legjobb, hogy munka sincs vele ;) 
Persze az itthoni olcsóbban jön ki, és ha összegyűlik a tojásfehérje a hűtőben, akkor bizony erre fogom elhasználni, de azért néha napján olyan jól jön ez a gyors verzió. 

Ez az étel igazán egyszerű, és laktató, szóval aki szereti a különlegességeket próbálja ki. Persze működik hagyományos tehéntúróval, és sima burgonyatócsnival is, de az édesburgonya garantáltan pikánsá teszi. 



Hozzávalók (2 főre):

Tócsnihoz:

3 nagyobb édesburgonya,
3 ek. tápióka keményítő (nem paleo: sima liszt)
3 tojás, 
50 gr házi sonka,
1/2 fej lilahagyma,
1 szál újhagyma,
1 tk. himalája só,
1 kevés frissen őrölt bors



Túrós mártogatóshoz:

100 gr totu (nem paleo: túró)
1 tk. mandula/zab/kókusztejszín(nem paleo tejföl)
2 szál medvehagyma
1 tk. himalája só

Elkészítés:

A tócsnihoz az édesburgonyákat megpucoljuk, kb. 5-8 perc alatt félkeményre főzzük, majd a tojásokkal és a liszttel összetörjük. A hagymákat és a sonkát apróra vágjuk, hozzákeverjük a burgonyás keverékhez, megfűszerezzük, majd olívaolajjal vékonyan kikent serpenyőben evőkanálnyi adagokat sütünk. 

A mártogatóshoz a medvehagymát apróra vágjuk, majd a többi hozzávalóval kikeverjük, és tálaláskor a tócsnihoz kínáljuk.



3 megjegyzés:

  1. Nagyon összehoztad ezt a finom falatkákat! Édesburgonyát nem ismerem de hagyományos krumplival elkészített tócsnit nagyon szeretjük!

    VálaszTörlés
  2. Édesburgonyával még én sem ette, de finom lehet! Ügyesen elkészítetted, nagyon guszta lett! Látom a kertben tálaltad, szabadban enni mi is nagyon szeretünk, szeretnénk :-)

    VálaszTörlés
  3. Látom nagyon szép idő van felétek :) még sosem ettem édesburit, de ez nagyon guszta :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...