2011. november 10., csütörtök

Palacsintacsoda

Ma annyira vágytam valami édességre, hogy egész nap azon gondolkodtam, hogy milyen finomságot fogok készíteni vacsorára. 
A párom ma nagyon betegeskedett, ezért valami olyat szerettem volna, amitől legalább egy picit felvidul majd. 
Így esett a választásom a joghurtos mini palacsintára, ami egy nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető mutatós finom étel.

Szeretem a palacsintát, de nem igazán szoktam készíteni, mert hát ami azt illeti nekem a dobálás nem nagyon megy, így jobb szeretem ha más készíti el. Ezt a palacsintát viszont pillanatok alatt készre lehet sütni, és mivel mini, elég hozzá egy lapát, amivel megforgatjuk.

A párom azt mondta, hogy "nagyon jó hatással volt a bioritmusára", és ez nagyon jót jelent!

Joghurtos mini palacsinta

Recept (2 főre):

30 dkg joghurt, 16,5 dkg rétesliszt, 1 tk. sütőpor, 1 ek. cukor, 1 ek. vaníliaaroma
áfonyalekvár, porcukor

A hozzávalókat összekeverjük, majd egy kevés olajon palacsintasütőben kisütjük őket. Minden úgy működik mint a hagyományos palacsintánál, csak az első adag sütése előtt használunk olajat. 
Egy evőkanál segítségével mérjük ki az adagokat, és a teflonban egy kicsit eloszlatjuk a kanál segítségével a tésztát, hogy ne legyen túl vastag.
Amikor elkészül áfonyalekvárt csurgatunk rá és meszórjuk porcukorral. 

Jó étvágyat kívánok hozzá!

4 megjegyzés:

  1. "Nagyon jó hatással volt a bioritmusomra":)

    VálaszTörlés
  2. Én is felvidultam volna, ha kapok belőle.

    VálaszTörlés
  3. Vivi kikeverte, én megsütöttem, Misi ájuldozott! Ez egy tuti palacsinta! :)Ezt mindenkinek meg kell kóstolnia! Nálunk kedvenc lesz! :) R.

    VálaszTörlés
  4. Nálunk is van hetente egyszer legalább. Tökéletes vacsora...:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...