2012. július 4., szerda

A legfinomabb meggyes piskóta

Ismét visszatértem egy hét kihagyás után, ami hát ismét nem önszántamból történt. Az oka mindösszesen annyi volt, hogy a múltkori kórház nem volt elegendő...:) Amikor már azt hittem minden rendben újra be kellett vinnie a Páromnak és ismét bent fogtak. A szerencse annyi az egészben, hogy végre kiderült, hogy mi okozta a bajt, és az első nagy ijedtség után kissé megnyugodtam, hogy azért kisebb a baj mint gondoltuk. Ma végre kiengedtek, és most már tényleg jó ideig nem is szeretnék kórházban lenni, mert borzasztó a kaja....:)
Végre itthon, és nagyon jó érzés, hogy ma végre a saját ágyamban pihenhettem, és itthon tölthettem a délutánt a Párommal...:)

Szóval még múlt héten a bekerülés előtt jó pár étel kimaradt a megosztásból, most igyekszem pótolni ezeket. A kórházi napok miatt lemaradtam a Blogkóstolós játék 3. fordulójáról is, amit nagyon bánok, de persze a kiválasztott sütit elkészítettem, és holnap végre valahára fel is fog kerülni a recept képekkel és beszámolóval együtt.

Először azonban egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészülő finomságot hoztam, amit szerintem még ebben a nagy melegben is meg lehet sütni, mert a tészta összekeverése öt perc, utána csak várni kell amíg megsül...:)


Hozzávalók:
20 dkg liszt, 20 dkg cukor, 4 tojás, 4 ek. víz, 2 vaníliás cukor, 1/2 cs. sütőpor, 2 marék meggy
 
 
 
Elkészítés:
A piskótához a tojás sárgákat kikeverjük a vízzel és a cukorral.   A fehérjéket felverjük egy csipet sóval, majd felesben a liszttel felváltva a cukros tojáshoz adagoljuk. Majd a kimagozott, lecsöpögtetett meggyel megszórjuk.
180 fokos sütőben, légkeveréses üzemmódban 30 perc alatt készre sütjük.

30 megjegyzés:

  1. Örülök,hogy újra itt vagy! és remélem már nem kell újra kórházba kerülnöd! A süti nagyon guszta lett:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én is remélem, hogy most jó darabig nem kell bent feküdnöm...:)

      Törlés
  2. Én is örülök, hogy nincs komoly baj!!! A sütid pont fogamra való!! Mostanság ezek mennek nálam is, no meg a piték! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Barbi...:) Nekem is ezek a gyümis sütik a kedvenceim...:)

      Törlés
  3. Jó , hogy újra itt vagy! Már aggódtam megint... Ez a süti meg nagyon finom lehet, pehelykönnyű finomság:)

    VálaszTörlés
  4. Észre is vettem hogy hiányoztál! Sajnálom hogy már megint ilyen kellemetlen helyre kellett menned! Remélem hogy már most minden ok. Nagyon guszta a sütid ! Szeretem az ilyen könnyű puha gyümölcsös süteményeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, most már minden ok, és remélem az is marad...:)

      Törlés
  5. A süti szuper, én is nagyon szeretek mindenféle gyümölcsös sütit. A lényeg, hogy jól vagy és nincs komoly baj. Most csak pihenj és vigyázz magadra:)

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy minden rendben, és nincs olyan nagy baj! A többi nem számít! :-) Jó pihenést ma az ágyikódban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, azóta jobban alszok mióta nem a kórházban kell álomra hajtani a fejem...:)

      Törlés
  7. Fincsi! Remélem már teljesen jól vagy! Jó pihit!

    VálaszTörlés
  8. Süti nagyon guszta!
    Vigyázz magadra ebben a nagy melegben!!

    VálaszTörlés
  9. Vigyázz magadra, bármi is legyen a baj, fő az óvatosság! A sütid nagyon falnivaló, én is hasonlót sütöttem a hétvégén, addig ettem, amíg el nem fogyott:))

    VálaszTörlés
  10. Nagyon guszta és olyan jó kis könnyű tésztája van úgy látom :)

    VálaszTörlés
  11. Jó pihenést, és főleg jó egészséget kívánok, na meg persze, hogy jó messze kerüld el a kórházat. Azért az igazán jó hír, hogy nincs komolyabb bajod. Nagyon finom, könnyűnek néz ki a a süteményedet, most jó is lenne egy-két szelet.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gizi, most lesz időm kipihenni magam...:)

      Törlés
  12. Lilla, nagyon fincsi sütit sütöttél!
    Remélem, ezúttal minden rendben lesz veletek! Jó pihenést, végre otthon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gerdi, én is remélem, hogy most egy pár hónapig tuti nem kell kórházban lennem...:)

      Törlés
  13. Végre, itt vagy:) Remélem minden rendben lesz mostantól! Pihenj sokat otthon a sok finomságoddal:) Imádom a meggyes piskótákat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm...:) Én is remélem, mert ez a kórházi kaja szörnyű...:)

      Törlés
  14. Nagyon hiányoltalak, már írni akartam a fb-okra, hogy megkérdezzem, mi újság veled, de gondoltam, inkább nem tolakodom... Remélem most már minden rendben lesz!!
    Imádjuk a meggyes piskótát, főleg a férjem! Épp vasárnap mondta, hogy miért nem sütöttem az idén nyáron ilyet, mert eddig minden nyáron megsütöttem többször is. Az idén kimaradt, mert nem jó emlékeim fűződnek hozzá - pont 1 éve sütöttem utoljára a Nagymamám temetése utáni kis összejövetelre...

    Nagyon szép lett a Te piskótád is, szép magas, és könnyű tésztájúnak néz ki. Fincsi. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan érdeklődhettél volna, nem vettem volna tolakodásnak. Csak sajnos egyáltalán nem voltam netközelben...:(

      Törlés
  15. Nem szoktam sütni, de ha a "legfinomabb" jelző van a receptre aggatva akkor azért mégis úgy gondoltam, egy próbát megér. Elkészítettem egy tepsivel, ki se hűlt már elfogyott, úgy, hogy ketten jártunk rá. Elképesztően jó!!! Köszi szépen! :) Tudom hogy még 1000x el fogom készíteni. :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ízlett, nekem is nagy kedvencem :)

      Törlés
  16. Kedves Lilla!
    A kedvenc piskótatésztám a fenti bár én teszek még bele vizet :)
    Fergeteges!
    Köszi a receptet!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...