2012. április 15., vasárnap

Kinder Bueno

Tegnap vendégeink voltak, és elég sok mindennel készültünk a Párommal, így már nem volt időm feltölteni a kéepeket a vendégek megérkezése előtt, így majd szépen lassan minden felkerül ide a blogra...:)
A délután egyébként nagyon jól sikerült, remélem a vendégek is így gondolják...:)

A desszert kinder bueno volt, amit egyébként egy játékra is neveznék. Ugyanis ma van a határideje, Nyamm játékának, aminél a feladat az volt, hogy végig kellett gondolni, hogy kinek mi az első igazi büszkesége az ételek terén. Nagyon nem kellett gondolkodnom, mert Flóránál megláttam a kinder bueno receptjét, és annyira megkívántam, hogy gyorsan előkerestem a régi receptemet, hogy elkészítsem. Korábban voltak már próbálkozásaim, és szerintem annak ellenére, hogy költségigényes, és elég sokáig tart míg fogyasztható állapotba kerül, nekem ő a NAGY kedvenc. Amikor először elolvastam a receptet, kissé megijedtem tőle, de aztán rájöttem, hogy nagyon egyszerű elkészíteni, csak idő kell hozzá...:)
Szóval elég sokáig nem tudtam honnan származik a recept, amit én kinyomtatva kaptam meg, de aztán megtaláltam Andinál az én receptforrásomat. Azóat kissé változtattam rajta, de a lényeg persze megmaradt. Szóval akkor jöjjön először a mostani fotó és a recept:


Tipikusan a ronda, de nagyon finom sütemények közé sorolnám. Nekem még normálisan lefényképezni sosem sikerült, talán ez lett róla most is a legjobb fotó...:) Attól viszont, hogy nem túl fotogén, tényleg érdemes kipróbálni, mert eszméletlenül finom.

Hozzávalók:
Tésztához: 6 tojásfehérje, 6 ek. cukor, 1 ek. olaj, 2 ek. liszt, 1 ek. zsemlemorzsa, 1 cs. sütőpor
Krémhez: 6 tojássárgája, 25 dkg cukor, 1/2 l tej, 1 cs. vaníliás puding, 3 ek. liszt, 3 ek. kakaópor, 3 dkg vaj
Kell még: 1 cs. háztartási keksz, mogyorókrém, kevés tej, 2 dl tejszín

Elkészítés:
A tésztához a fehérjét felverjük a cukorral, majd óvatosan belekeverjük a sütőporral elkevert lisztet, a zsemlemorzsát és az olajat. Egy kivajazott tepsibe öntjük a masszát - én 32x24-es tepsti használtam - és 180 fokra előmelegített  sütőben 15 percig sütjük.
Ha megsült kivesszük, és még melegen megkenjük mogyorókrémmel. Majd elkészítjük a krémet.
A sárgáját, a cukorral a tejjel, a pudinggal és a liszttel lassú tűzön főzzük amíg krémmé nem sűrüsödik. Levesszük a tűzről majd a vajat is belekeverjük, és a krém felével megkenjük a tésztánkat. A másik felébe pedig belekeverünk 3 ek. kakaót.
A krémre a tejbe kissé megáztatott kekszet rakunk, majd erre jöhet a kakaós krém. Ha kissé kihült a krémünk akkor pedig 2 dl tejszínt felverünk és a csokis massza tetejét ezzel vonjuk be.
Legalább két-három órára hűtőbe rakjuk, hogy megpuhuljon a keksz, és összeérjenek az ízek.

És akkor jöjjön egy régebbi kép is...:)

14 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet! Jól néz ki nincs ezzel semmi baj!Biztos hamar elfogyott!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, tényleg nagyon hamar elfogyott...:)

      Törlés
  2. Mi nagyon jól éreztük magunkat, és szerintem a többiek is. Minden nagyon finom volt, várom a többi képet is. A kinder bueno pedig a kedvenc sütik közé fog tartozni. Főleg ha nem nekem kell elkészíteni. Köszönjük a szép délutánt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, tényleg jó kis délután volt...:)

      Törlés
  3. Guszta nagyon! Legközelebb én is kipróbálom:)

    VálaszTörlés
  4. Szépek lettek a képek! Egyébként én is sokat szenvedtem vele, hogy egy normális képet legyártsak, főleg, hogy annyira nem tükrözi a süti kinézete, hogy milyen finom.:D (Bár így, hogy már ettem, csak rá kell néznem a képre és érzem a számban az ízét.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is így voltam a Tiéddel azért készült el...:)

      Törlés
  5. Nincs semmi probléma a fotóval szerintem. Mivel én ma nem sütöttem édes süteményt, így szívesen megenném a tányérkádról... ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Küldenék, de ami azt illeti pillanatok alatt elfogyott..:)

      Törlés
  6. Nagyon jól néz ki és a képeiddel nincs semmi probléma:) Nálunk is mindenki szereti, de csak ritkán készítem, mert annyira finom, nehéz abbahagyni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az biztos, meg hát tényleg nem túl költségkímélő édesség...:)

      Törlés
  7. Nem is a kép a lényeg, ha finom akkor nem kell fotogénnek lennie :) Bár mindkét képed jó lett ám!

    VálaszTörlés
  8. Tök jó, nem is tudtam hogy ebből ilyen süti is létezik!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...