2012. november 3., szombat

Moszkauer

Még Flóránál szúrtam ki magamnak ezt a könnyen elkészíthető finomságot, és elhatároztam, hogy ő kerül a kekszes dobozba keksz helyett. 
Ezzel nem is lett volna gond, de a dobozra már nem volt szükség, mivel pillanatok alatt elfogyott az összes egytől-egyig...:)

Nekem nem volt itthon cukrozott narancshéjam, de a Párom nem is rajong érte, így ez a hozzávaló most kimaradt, de szerintem az értékéből mit sem vesztett...:)

A süti első fényképével szeretnék Nyammm játékára is jelentkezni, bár az alapanyag nálam 4+1 hozzávalóból áll, de díszítésként ott szerepel a négyes...:)


Hozzávalók: 

1 dl tejszín, 10 dkg cukor, 10 dkg darált dió, 3 dkg liszt és a talpakhoz étcsoki


Elkészítés:

A tejszínt felmelegítjük, majd a csokin kívül a többi hozzávalót hozzáadjuk, összekeverjük. Kis adagokat sütőpapíros tepsire helyezünk, majd 180 fokon kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. Ha kihűltek csokit olvasztunk és mindegyik alját megkenjük, majd dermedésig hűtőbe helyezzük...:)


Remélem Nektek is elnyeri a tetszéseteket ez a finomság, már karácsonyra is gondolkodhatunk előre, hiszen percek alatt összeállítható, kevés hozzávalóval és előre elkészíthetjük, hiszen lezárva hosszabb ideig eláll. Aki szereti a narancsot ki ne hagyja belőle a cukrozott narancshéjat, így teljes lesz  karácsonyi hangulat.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Én csináltam már aszalt gyümölcsökkel, amikor nem volt itthon cukrozott narancshéj, úgyhogy azzal is ki lehet próbálni.:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ,nagyon, szeretem:)) Daubner cukiban szoktam néha venni,de horror áron adják!:))

    VálaszTörlés
  3. Hmmm... ezt én is tervezem egy ideje. Guszták lettek Lilla!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta,és szépek a fotók.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finomak lehetnek, etethetik magukat :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó kis keksz , biztos ízlene!:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon fincsi, el is mentettem a receptet, s hamarosan ki fogom próbálni! Keksz imádók vagyunk ! :)

    VálaszTörlés
  8. Drága Lilla!
    Kislányod születéséhez szeretettel gratulálok Nektek!Felneveléséhez erőt, egészséget kívánok!Puszillak

    VálaszTörlés
  9. Nagyon guszták, finom lehet, és a terítőd is nagyon szép!
    Már megszületett a kislányod? Ezek szerint lemaradtam valamiről? :)
    Tetszik az új háttered is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hétfőn hajnalban megszületett a pici lány. Lilla és Patrícia is nagyon-nagyon jól érzi magát.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ, nagyon örülök a jó hírnek, és mindkettőjüknek jó egészséget és a legjobbakat kívánom!

      Törlés
  10. Gratulálok a "Kishercegnőhöz"! Sok örömet és boldogságot a továbbiakhoz!

    (Ja, és ma kipróbáltam ezt a sütit, isteni finom és gyors! Köszi!)

    VálaszTörlés
  11. Mindenkinek nagyon köszönöm! Julcsi örülök, hogy kipróbáltad, és ízlett!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...