2011. november 14., hétfő

Borzas tarja

Ma reggel kinyitottam a hűtőt és elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mit készítsek ebédre. Mivel volt megbontva egy tejföl, maradt a hétvégéről egy darab sajt, a kamrában volt még krumpli, a mélyhűtő pedig tele volt tarjával, így hamar megszületett az ötlet: borzas tarját fogok sütni. 

Az elképzelés azért fogant meg ilyen hamar, mert a nászútunkon szeptemberben egy egri kis vendéglőben ettünk a párommal Mátrai Borzast, és már ott elhatároztam, hogy itthon is el fogom készíteni a saját verziómat. 

Kicsit macerás az elkészítése, de megéri az egyszer biztos. 

Borzas tarja és kfc saláta

Recept: 

4 szelet csontozott tarja, 4 közepes burgonya, 2 ek. liszt, 1 tojás, fokhagymakrém, só, bors

A tarja szeleteket kikloppfoljuk, és lisztbe forgatjuk. 
A burgonyát meghámozzuk, majd lereszeljük, besózzuk, és hagyjuk, hogy levet eresszen. 
Összekeverjük a 2 ek. lisztet a tojással, a fokhagymakrémmel és a borssal, valamint a kinyomkodott reszelt burgonyával.
A liszt után ebbe a keverékbe forgatjuk a húsokat, és bő olajban kisütjük. Kb. 15 perc alatt teljesen átsülnek a vastagabb szeletek is. 

A Kfc saláta nekem az egyik kedvencem. Akár magába, akár köretnek, akár salátának is tökéletes.
Reszelt répából, reszelt hagymából és reszelt káposztából áll. Az öntet hozzá pedig majonéz, tejföl, fokhagyma, só, bors, és édesítő keveréke. 


A tarja nagyon laktató, így akár köret nélkül egy kis salátával vagy savanyúsággal is teljes értékű ebéd lehet. 


Jó étvágyat hozzá!

2 megjegyzés:

  1. Ezer eve nem sutottem meg ezt a husit, jo otletet adtal mara, koszi:)
    Vicuska

    VálaszTörlés
  2. Örülök neki, szívesen. Remélem, hogy még jó sok ötleted adok.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...