2012. január 27., péntek

Variációk egy témára

Az elmúlt egy-két napban nem írtam a blogra, mert nagyon készültem az utolsó vizsganapomra, ami hát nem kicsit volt hosszú, de ma ismét végeztem egy félévvel, így nagyon boldog vagyok! Szóval visszatértem...:-)
Itt vagyok és végre úgy, hogy most egy rövid ideig nem kell gondolnom a tanulásra. 

A mai étel amit hoztam már egy-két nappal ezelőtt készült, de eddig ugye időm nem volt feltölteni...
Nagyon szeretjük a töltött húsokat, így most is készült két variáció, az egyik a párom kedvére: gombás-sajtos-lilahagymás, a másik pedig barackos-lilahagymás tarja volt. A köret pedig kukoricás rizs volt hozzá.

Töltött tarja több variációban

Recept:

2 főre: 4 szelet csontnélküli tarja, só, bors, 4 ek. tejföl, fél üveg csiperke gomba, 2 fej lilahagyma, 10 dkg trappista sajt, 1/2 barack
2 csomag rizs. 1/2 doboz kukorica konzerv, 3 ek. vaj, petrezselyem

A húsokat kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Kettőt apróra vágott lilahagyma felével, gombával és az apróra vágott sajt felével megtöltjük, és a korábban mutatott módon feltekerjük a szeleteket.





A másik két szelettel hasonlóan járunk el, annyi különbséggel, hogy a gomba helyett kukorica kerül bele.




A felgöngyölt húsokat egy tűzálló edénybe felsorakoztatjuk a húsokat, majd 200 fokra előmelegítjük a sütőt (gázsütő 4-es fokozat). A húsok tetejét megkenjük a tejföllel, és ha maradt gomba azt is a húsok tetejére rakjuk. Az edény tetejére alufóliát rakunk, és az előmelegített sütőben 30 percig sütjük, majd levesszük a fóliát és tovább sütjük még 10 percig. 

A rizs ezúttal zacskós volt, amit egy fej vöröshagymával és 1 húsleves kockával főzünk készre, majd a 3 ek. vajjal kikeverjük, hozzáadjuk a kukoricát és petrezselyemmel megszórjuk.

Próbáljátok ki, mert igazán izgalmas ízeket kaptok majd...:)





Mindenkinek nagyon kellemes hétvégét kívánok!


11 megjegyzés:

  1. Látom ti is szeretitek a finom húsokat, minden jóval megpakolva, és még a kukoricás rizst is!! :))) Menten éhen halok! Különben ma elkészült a clafoutis meggyes változatban!!! Fantasztikus, most egymás után többször is meg fogom sütni! Köszi a recit! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki, hogy ízlett. Holnap azt hiszem én is kipróbálom a meggyes verziót...:) A kukoricás rizs nagy kedvenc, a töltött húsokat pedig mindenféle verzióban...:)

      Törlés
  2. Nagyon finomat főztél a vizsgaidőszak végére:) Csoda jól néz ki így tálalva:) Most fellélegezhetsz, vizsgák vége, még emlékszem milyen stresszes ez az időszak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hát igen elég stresszes, de tudom, hogy miért csinálom, és sokan mellettem vannak ezekben a nehéz hónapokban is...:) Szóval így azért könnyebb...:)

      Törlés
  3. Gratulálok a sikeres félévhez!:) És a husi is nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  4. Most már fellélegezhetsz a vizsgáid után. Fantasztikusan finomat főztél és gusztán van tálalva. Kukkants be hozzám, meglepetés vár, egy díj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, most kicsit félretehetem a könyveket...:) Köszönöm szépen a díjat, jól esik, hogy gondoltál rám!

      Törlés
  5. Gratulálok a sikeres félévhez!
    Mindkét töltelék tetszik, isteni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nem volt egyszerű, de legalább ismét egy félévvel kevesebb! Én a gombának még csak a gondolatával barátkozok, de előbb-utóbb talán meg is kóstolom...:)

      Törlés
  6. Gratula a félévhez! :) Finomat husikat készítettél! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...