2012. április 19., csütörtök

Az első töltött káposzta...:)

Ahogy már tegnap írtam, ma az ebédünk töltött káposzta volt, amit most készítettem életemben először. Azt gondolom így elsőre nem is lett olyan rossz, sőt....:)
Igazából történt egy kis hiba, amit nem is biztos, hogy hibának neveznék...nem volt otthon káposztalevél, szóval a gombócok most nem lettek csomagolva, talán majd legközelebb...:)

A húsvéti megmaradt tarja újabb hasznosítása is egyben...:) Azt hiszem holnap kombinálom a tegnapival, és sajtmártásos-cukkinis-tarjás rakott palacsintát készítek...:)

A frissen készült töltött káposztát annyira megkívántam tegnap este a Párommal együtt, hogy nem bírtuk ki, hogy ne kóstoljuk meg még melegen este...:-) Hát volt is forgolódás az éjszaka, de nem bánom....:)


Hozzávalók:
80 dkg savanyú káposzta, 1 marék kockára vágott füstőlt főtt tarja, 1 nagy fej hagyma, 1 tk. pirospaprika, só, bors, 25 dkg darált hús, fél cs. rizs, 1 tojás, 1 kis doboz tejföl

Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát a tarjával jól összepirítjuk egy ek. olajon és egy kanál fokhagymakrémet keverünk hozzá, majd egy kanállal félreteszünk belőle. Amíg a gombócokat elkészítjük, lehuzzúk a tűzről. A félre tett hagymás keverékünkből a darált húsból, a rizsből és a tojásból gombócokat gyúrunk - persze, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és befejezzük a kaposztánkat. A hagymára és a tarjára egy tk. pirospaprikát rakunk, jól elkeverjük, majd mehet bele a káposzta. Jól összeforgatjuk, majd sózzuk, borsozzuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy épphogy ellepje a káposztánkat.
A gombócokat a káposzta tetejére helyezzük, majd lefedjük, és lassú tűzön kb. 40 perc alatt készre főzzük.
Ha megfőttek a gombócok, leszedjük őket, és a kis doboz tejfölünket belekeverjük a káposztánkba.
Mehetnek vissza gombócok, és már tálalásra kész állapotban is vagyunk...:)



A tálaláskor még egy jó kanál tejföllel nyakon öntjük, és akinek így nem elég, friss házi kenyeret szelünk hozzá, és jó gyorsan bekanalazzuk...:)

Mára mindenkinek ezzel kívánok jó éjszakát és szép álmokat...:) Holnap pedig hozom végre a hidegtálat...:)

37 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Biztos finom lett...így kóstolás nélkül is megállapíthatom????

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon nagy:))) Csomagolás nélküli töltött káposzta! De látszik rajta, hogy nagyon finom! Szívesen bekanalaznék belőle egy tányérkával tejföllel, friss házi kenyérrel együtt. Mondjuk inkább holnap ebédre, hogy ne legyen forgolódás:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én bármikor akár reggelire is, még a forgolódás is belefér...:)

      Törlés
  3. Nekem is egyik kedvencem, Nagyon ügyes vagy, hogy elsőre ilyen jól sikerült. Még én sem csináltam eddig, pedig a férjem már rágja a fülem, mert otthon evett és imádta!:) Fel van adva a lecke:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, próbál ki, mert nagyon egyszeű, és nagyon finom!

      Törlés
  4. Nagyon guszta:) Aranyember is nagyon szereti:) Nálunk mindig készülnek sima gombócok is, mert nem mindenki szereti a csomagoltat.Ügyes vagy, én is megkóstoltam volna még este:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem ezentúl is maradok a csomagolatlan verziónál...:)

      Törlés
  5. Nagyon csábító lett a káposztád!! Én csak ritkán csomagolom be a tölteléket, mert így jobban szeretjük. Ugye hogy nem volt nagy ördöngösség megfőzni.:)

    VálaszTörlés
  6. Lilla!
    Mi sem csomagoljuk,és jó tejfölösen,ha jól emlékszem a múlt hét előtt volt nálunk,nagyon sokat ettem belőle,jól bedúsítva tejföllel.
    Nagyon jól néz ki,gratulálok az első töltött káposztádhoz!Szuper lett!

    VálaszTörlés
  7. Én is csak csupasz gombócokat gyártok, nagy ritkán csomagolok. A káposzta elég nehéz étel, nem csodálom, hogy nem aludtál. Mi is nagyon szeretjük, a párom hidegen is eszi a hűtőből...:o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidegen hűtőből reggelire...:) Úgy az igazi...:)

      Törlés
  8. Nagyon jó néz ki, biztosan nagyon finom is lett:) Ma nálunk is cukkinis-sajtmártásos rakott palacsinta készül pedig össze sem beszéltünk, és lesz a hétvégén káposzta is, igaz csak sima húsos káposzta, mert megkívántuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem a Tiéd is olyan fincsi lesz mint a miénk...:) Telepátia..:)

      Törlés
  9. Guszta lett! Én is csak csupasz gombócokat szoktam késziteni,úgy szeretjük:)Gratula az első töltött kápidhoz!

    VálaszTörlés
  10. Felénk pirosabb a töltött káposzta, ezért először kicsit meglepődtem. De nagyon finom lehetett. Én is főztem már csomagolás nélkül, és nálunk is nagy sikere volt úgy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem szeretem túl paprikásan, nálunk inkább ilyen jó tejfölös...:)

      Törlés
  11. Gratulálok az első töltött káposztádhoz! Én direkt örülni szoktam, amikor akad egy-két becsomagolatlan gombóc, valahogy az szerintem mindig finomabb, ráadásul a másikat még plusszban ki kell bontanom hogy félretehessem a káposztalevelet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, igazad van, én al evelet sosem eszem meg...:)

      Törlés
  12. Káposztalevél nélkül is biztosan nagyon finom volt! Csak így tovább :))

    VálaszTörlés
  13. Ugye hogy sikerült és finom volt. Ügyes "konyhatündér" vagy tudtam mindíg. A töltött káposztát én általában mindíg csak gombóccal készítem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, tényleg így a legjobb gombócokkal...:)

      Törlés
  14. Ügyes vagy, gratulálok! :) Furcsa így "csomagolás" nélkül, de szerintem nem a káposzta a lényeg (még akkor sem, ha ez az étel neve, hogy töltött "káposzta":), hanem a töltelék. Az meg tuti finom! :D

    VálaszTörlés
  15. Imádom a töltött káposztát! Önállóan még én sem készítettem, csak segítséggel idén disznóvágáskor :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki, annyira egyszerű, és nagyon-nagyon finom...:)

      Törlés
  16. Ügyes vagy, nálunk gombócos káposztának hívják,mivel nincs betöltve káposzta levélbe:))

    VálaszTörlés
  17. Én mindig becsomagolom, mert imádjuk a "burkot" megenni.
    De biztos finom volt a tiéd pucéran is, gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  18. Elszállt az első bejegyzésem, ezért újra írok :) Az oroszok régóta készítik így a "töltött" káposztát, lusta jelzővel illetik, én is készítek néha, mert megtetszett. Gyorsabban készen van és nagyon finom tud lenni! A füstölt tarjával mennyei lehetett!!!

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok , azt hiszem ezt azonnal a csúcson kezdted . Én kb 15 évig füstölt dolgok nélkül készítettem , de amikor rátértem a fütölt csülökre , akkor jött meg az íze igazán . Hogy tekered-e levélbe vagy sem , már csak részletkérdés , így is nagyon gusztusos .Még szerencse , hogy pont ma készítettem , mert állhatnék is neki azonnal .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a szüleim mindig így készítették, ezért indítottam így kapásból, de tényleg így a legjobb...:)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...