2012. április 26., csütörtök

Rakott cukkini palacsinta sajtmártással

A mai napom nem volt túl fényes, mivel délutánra bedurrant az egyik fogam így délután fél négykor a fogorvosomnál kötöttem ki, aki persze még épphogy dolgozott, így hatalmas szerencsém volt, hogy még a hosszú hétvége előtt fogadni tudott. Persze mivel húzni kellett, és ráadásul egy már letörött fogat, így megszenvedtem vele rendesen, ami ugye akkor nem is fájt, mert kaptam egy jó nagy adag érzéstelenítőt, de most, hogy múlik a hatása, hát, nem kívánom senkinek.
Szóval sóvárogva néztem a finomabbnál finomabb ételeket amiket készítettetek, és közben arra gondoltam, talán holnap már tudok enni valamicskét...:(



Nálunk még pár nappal ezelőtt készült ez a finomság, ami annyira jól sikerült, hogy a Párom, aki nem szereti a cukkinit, azt mondta, hogy nagyon finom volt...:)


Hozzávalók:
2 kisebb cukkini, 28 dkg liszt, 2 tojás, 6 dl víz, fél cs. sütőpor, só
egy doboz tejföl, 1 marék füstölt tarja, egy kinyomós sajt, 10 dkg trapista sajt

Elkészítés:
A cukkinit meghámozzuk és lereszeljük, majd a tojásból, a lisztből és a vízből palacsintatésztát keverünk, amihez hozzáadjuk a cukkinit, a sütőport és a sót.
A tésztából jó vastag palacsintákat sütünk. A kinyomós sajtot kikeverjük a tejföllel, majd belerakjuk a marék csíkokra vágott tarját.
Egy jénait kikenünk vajjal, majd belehelyezünk egy palacsintát. Majd megkenjük a szóssszal, és ismét jöhet egy palacsinta. Erre egy újabb réteg szósz, megint palacsinta, egészen addig amíg el nem fogy. A tetejére palacsinta kerüljön. Majd az utolsó palacsinta tetejét megszórjuk reszelt sajttal, tetőt rakunk az edényre, kb. 20 percre - amíg a sajt kissé megpirul - mehet be a sötőbe 200 fokon, alul-felül sütős üzemmódban.



Remélem elnyeri a tetszéseteket, és kipróbáljátok. Ha a cukkinit szeretitek nem fogtok csalódni...:)

20 megjegyzés:

  1. Akkor ez nem a Te napod volt! Sajnállak hogy szenvedtél és még most is, nagyon kellemetlen tud lenni a fogfájás! A cukkinid nagyon guszta, el is hiszem hogy finom. Így még nem kóstoltam, de majd kipróbálom.

    VálaszTörlés
  2. Ó, remélem hamar begyógyul a fog vagy helye...:( Én is utálok fogorvoshoz járni. Viszont ez a cukkinis palacsintahegy nagyon csábító. Én sem vagyok nagy cukkini fan valami miatt, de ezt szívesen megkóstolnám! Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még mindig fáj, egy hét elteltével is...:( Küldenék, csak nagyon messze vagy...:)

      Törlés
  3. Olyan mint egy torta! Finom, mutatós és laktatós!
    Gyógyulást!

    VálaszTörlés
  4. Én nem szeretem a cukkinit, de a leves után lehet ez is ízlene, úgyhogy elmentem.:)
    Jobbulást kívánok! Nekem négy bölcsességfogamat műtötték ki, tudom milyen szörnyű az az arczsibbadás, meg persze a fájdalom...:S

    VálaszTörlés
  5. Hú, ez csúcs! Én is a minap cukkinis finomságot készítettem vacsira, de ha legközelebb lesz itthon, megpróbálkozom valami hasonlóval :) Ami a fogadat illeti kitartást :( Sajnos ezen csak az idő segít, én is voltam már így. Egy haszna volt, hogy fogytam egy kicsit, de te a képek alapján szép vékony vagy, így még erre sem szorulsz rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, remélem hamar rendbe jön...:) Hát én fogyózni nem igazán akartam, még ha rám is férne azért, de hát enni azt elég nehezen tudok még most is...:(

      Törlés
  6. Jobbulást, és fájdalommentes éjszakát kívánok!!!!
    Nagyon guszta, és finom!!!! Nekem bizony elnyerte a tetszésemet ez a recept, mivel fanatikus cukkini rajongó vagyok. A magokat már elvetettem, most kivárok, és ez lesz az első finomság amit elfogok készíteni a saját cukkinimből.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gizi! Én majd talán jövőre vetek belőle...

      Törlés
  7. Jaj te szegény! Remélem holnap már jobb lesz! Mennyeien néz ki ez a rakott palacsinta! Nagyon fűlik rá a fogam:))

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást neked:) Rettegek a fogorvostól. Szuper a palacsintád, nagyon szeretjük a cukkinit is, mindenben:)

    VálaszTörlés
  9. Csöppet sem irigyellek a fogad miatt! Nagyon rossz érzés tud lenni! Jobbulást kívánok!!!
    A cukkinis palacsinta tortád nagyon jól hangzik! elmentem! Látszik is rajta, hogy csak finom lehet!!!:)

    VálaszTörlés
  10. Kicsi Lilla együtt érzek!! Jobbulást! A rakott palacsintád nagyon jól néz ki, szeretem én is a palacsintás kajákat! :)

    VálaszTörlés
  11. A fogfájásról én is tudnék mesélni...sajnos. Különben ami nyaktól felfelé fáj az minden borzalmas. A palacsinta kiváló, máris mentem a receptjét, nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, mert mindenem fáj tőle...:( Próbáld ki, mert nagyon fincsi...:)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...