2013. november 3., vasárnap

Sült csirkemell az ősz színeivel

Mivel kettős üzemmódú konyhát viszek (paleo, és nem paleo) :), ezért néha napján az igazán nagyon jól sikerült, és/vagy a könnyen paleosítható ételeket is meg fogom osztani Veletek.

Ezt az ebédet a Párom készítette el, és nagyon-nagyon finomra sikerült. Itt is köszönet a finomságért :)

Igazán jó kis ötlet a sütőtököt így elkészíteni, mert én aki egyébként a paleo előtt nem rajongott érte, most bármikor megtudnám így enni :)

Hozzávalók:

1 kisebb méretű sütőtök, 2-3 szem burgonya, 4 db téli körte, 4 szelet csirkemell, só, bors, kevés zsír


Elkészítés:

A burgonyát és a sütőtököt megpucoljuk, és felkockázzuk, majd külön-külön edényben zsírban megsütjük egészen addig amíg nem karamellizálódnak. A végén sózzuk, borsozzuk őket. A csirkemellet sózzuk, borsozzuk és kevés zsíron megpirítjuk. A tálaláskor a körtét apróra vágjuk, és már fogyaszthatjuk is. 




Paleo változat: Hagyd el a sült burgonyát, vagy készítsd el helyette édesburgonyával. (Én kihagytam a krumplit, és így is tökéletesen jól laktam vele.)



4 megjegyzés:

  1. Nagyon finomat főzött a párod! :) Sütőtököt így még nem készítettem, de tetszik ez a készítési mód, meg az egész étel, így, ahogy van! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ügyes a Párod! Finomat készített, valóban szép színes, őszies :)

    VálaszTörlés
  3. De finomat készített a párod! Így még nem sütöttem sütőtököt, de olyan szépre sült, tesztelni kell!

    VálaszTörlés
  4. Ezt én is szívesen falnám! Mehetek ebédre, mikor főz a Párod legközelebb? ;-))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...