2012. április 7., szombat

Élménybeszámoló és húsvéti ajánló

Először is szeretnék minden kedves olvasómnak nagyon kellemes hétvégét kívánni, és remélem, hogy nálatok is legalább olyan jól telik majd el ez a pár nap, mint ahogyan nálunk. Mára meg volt a munka, innentől csak a pihenés....:)

Dexter már egész megszokta a környezetet, szóval eléggé kezdi feltalálni magát. Bár még az egyedüllétet annyira nem szereti, de már kevesebbet sír éjszakánként is. Az első éjszaka nagyon vicces volt, mert bezártuk a fészerbe, direkt az ajtó elé pakoltunk még két téglát is, hogy ne tudja kinyitni, mert féltünk, hogy nehogy valahol kiszökjön a kertből. Egészen hajnali fél kettőig nyugalom volt, majd égtelen vonyításba kezdett. Kicsit fucsáltam, hogy túl közelről jön a hang, mivel a ház és a fészer között azért van pár méter. Így kimentem a nappaliba, és láttam, hogy a mozgásérzékelő lámpa fel van kapcsolva. Kinyitottam a bejárati ajtót, hát mit láttam, a Dexter ott ült az ajtó előtt...:)
A kis drága kimászott az ablakon keresztül...:) Hát, nem leleményes?
Persze itt az éjszaka nem ért véget, ugyanis visszavittük a helyére, és becsuktuk az ablakot, meg elvettük a kerti széket az ablak elől, hogy ne tudjon felmászni az ablakhoz.
Eltelt egy óra, ismét vonyítás, ismét világító lámpa, Dexter ismét kint...:) Addig-addig ügyeskedett, míg ki nem nyitotta az ablakot...:)
Így egy megoldás maradt, egy deszkát raktunk fel az ablakra, hogy ne tudjon meglógni a kis rosszcsont.
Azóta minden este alszik mint a bunda, csak reggelente ébred meg, olyan fél hat körül. Lassan azt hiszem az ajtót sem fogjuk becsukni, mert minden óvintézkedést megtettünk, hogy Dexter ne tudjon elmenni. Reméljük, hogy nem is szeretne elmenni tőlünk, de hát azért még kölyök, sok helyen kifér...:)

Elaludt játék közben...:)

A mai étel amit hoztam, ismét egy töltött hús, mert ugyebár rajongunk érte...:)

Sajttal töltött tarja héjában sült burgonyával, tejfölös mártogatóssal:

Hozzávalók:
4 szelet tarja, 10 dkg trappista sajt, só, bors, 4 db nagyobb méretű burgonya, tejföl, metélőhagyma



Elkészítés:
A húsokat kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, megtöltjük őket egyenként fél marok sajttal, majd szorosan feltekerjük, és egy kiolajozott sütésálló edénybe szorosan egymás mellé pakoljuk őket.
A burgonyákat jól megmossuk, majd megtöröljük, és egy tepsibe helyezzük őket.
A húsokat letakarjuk fóliával, és mehet be a sütőbe mind két tepsink. Kb. 1 órán keresztül sütjük, majd a húsról levesszük a fóliát, és további 10 percig sütjük már fólia nélkül.
A burgonyát ha elkészült felvágjuk, egy-egy ek. tejfölt teszünk mindegyik belsejébe és friss metélőhagymát vágunk rá.


Elég kevés hozzávaló elegendő hozzá, és igazán tartalmas étel, szóval próbáljátok ki!

Még egyszer nagyon kellemes hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak...:)

13 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta az étel, nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon édes Dexter, jó hogy írtál róla. Nagyon sok vicces örömteli pillanatot kívánok Nektek és lesz is, ismerem Őket. Az enyém Buksi.

    VálaszTörlés
  3. Édes a kutyi, finom az étel. Boldog ünnepet kívánok nektek! :)

    VálaszTörlés
  4. A kutyus nagyon jófej:) A töltött húsod is szuper lett, Boldog Húsvétot:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon aranyos a kutyus, ahogy ott alszik. Még régen nekünk a macskák szöktek ki mindig valahogy a sufniból.:))
    Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Flóra, a macskák néha még ravaszabbak mint a kutyák...:)

      Törlés
  6. Kedves Lilla!
    Kellemes Ünnepeket és sok finomságot kívánok!!!!
    Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bea, és így utólag, remélem, hogy Nektek is jó kis hétvégétek volt!

      Törlés
  7. Nagyon helyes kis kutyuskátok van!!
    Legyen Kellemes a Ti hétvégétek is, és Boldog a Húsvétotok!!

    VálaszTörlés
  8. Így megkésve, már csak annyit írok, hogy remélem kellenesen telt a Húsvétotok!

    Csak nem szökik már el ez a kis rosszcsont :D Olyan édes ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nem akar szökni...:) Köszi, jól telt a hétvégénk, remélem a tiétek is!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...