2012. július 9., hétfő

Meggyes-citromos panna cotta

Már annyira régen készítettem panna cottát, hogy szinte meg is feledkeztem róla. Pedig ilyen időben pont egy ilyen gyorsan elkészülő, hideg finomságra vágyik szerintem a többségünk...:)
Készült már jó pár verzió, amiket itt a blogon is megtaláltok a panna cotta címkék alatt, de szerintem a mostani verzió a legnyáriasabb az összes közül.

Már a kórházi hetek előtt szerettem volna elkészíteni, de hát így csak a hétvége előtt adódott rá lehetőségem. Még boltba sem kellett mennem, mert minden volt itthon...:) Aki több főre készíti annak annyit mondanék, hogy ez két kb. 2 dl-es pohárra elegendő mennyiség.


Hozzávalók:
házi meggylekvár, 2 dl tejszín, 2 dl tej, 2 lap zselatin, 1 citrom leve, kevés édesítőszer

Elkészítés:
Az előkészített poharakba 2-3 ek lekvárt teszünk, vagy ha nincsen akkor kevés fahéjjal ízesített meggyet. A tejszínt és a tejet feltesszük főni, és ez idő alatt 2 lap zselatint hideg vízbe áztatunk. 5 perc múlva kivesszük a vízből a zselatint, kinyomkodjuk, majd hozzá keverjük a tejszínhez. Ha elolvadt benne a zselatin levesszük a tűzről, majd édesítővel és a citromlével ízesítjük. Ha kissé kihült a meggylekvárra kanalazzuk, és a hűtőbe helyezzük kb. fél napra.
Fogyasztás előtt egy-egy kanálnyi lekvárt teszünk a tetejére...:)


Tényleg egy igazán hűsítő nyári desszert, mindenkinek javaslom a kipróbálását, tutira nem fog csalódni....:)




7 megjegyzés:

  1. De jó, éppen nekem is van itthon minden hozzá! A héten meg ketten vagyunk Leányzómmal, az adag is megfelel. Már csak el kell készíteni:-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki a meggyel. Eddig én egyszer készítettem panna cottát, akkor annyira nem nyűgözött le, talán még egy próbát kéne tennem:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta, még nekem is lecsúszna délután egy ilyen pohárkával!

    VálaszTörlés
  4. Ebben a melegben szívesen elkanalaztam volna. Mostanában én is rákattantam a panna cottára, igaz nincs meggylekvárom, de majd pótolom málnával.

    VálaszTörlés
  5. Jajj, nagyon szeretem, milyen jó, hogy eszembe juttattad:)

    VálaszTörlés
  6. Már a blogkóstoló alatt is szerettem volna egy panna cottát is készíteni tőled, de tényleg muszáj lesz annyira guszta és finom lehet!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...