2013. szeptember 29., vasárnap

Paleo csoki újra

Csak azért hozom újra ezt az ötletet, mert most ajándékba készültek a csokik, és szerintem még szebbek lettek, mint az első változat. A recept ugyanaz, csak háromszoros mennyiséggel készítettem, és így három tábla csoki lett belőle. A tetejére pedig aszalt áfonya, aszalt barack és dió került. 


Receptet pedig itt találtok hozzá:





2013. szeptember 28., szombat

Mákos-körtés süti - paleo

Vendégségbe vagyunk hivatalosak, és hát, hogy el ne csábuljak, és ne is csalódjanak bennem - ugyanis mindig viszek valami paleos különlegességet - készítettem egy adag finom, szaftos sütit.


Hozzávalók:

100 gr mákliszt, 100 gr darált mandula, 5 tojás, 1 ek. folyékony édesítő, kb. 1 dl kókusztej, 1 kk. almaecet, 1 kk. citromlé, 3 tk. útifűmaghéj, 2 tk. szódabikarbóna, 2 nagyobb körte


Elkészítés:

A száraz hozzávalókat kimérjük egy edénybe, hozzáadjuk a tojásokat, a citromlevet, és az almaecetet, majd annyi kókusztejjel higítjuk, hogy sűrű masszát kapjunk - ez kb. 1-1 1/2 dl. A masszát sütőpapíros tepsibe öntjük, a tetejét nagyobb szeletekre vágott körtével kirakjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt - tűpróbával ellenőrzünk - készre sütjük. 


Tipp: A tésztába igény szerint szórhatunk még apróra vágott étcsokit, vagy aszalt gyümölcsöket. 

2013. szeptember 24., kedd

Mandulás-kókuszos keksz

Ez az önkínzás magasfoka. Mármint, hogy most, hogy lassan 24 órája semmit nem ettem - na, nem önszántamból -  és mégis megosztom Veletek ezt a finomságot. Holnap délelőtt megszűnik a szenvedésem, és végre jól belakhatok a megmaradt sütikéből én is, aztán délután pedig beszámolok már tényleg az emúlt hetekről. Talán még a holnap délelőttről is, ha lesz hozzá lelki erőm :)

Na, de most akkor jöjjön a recept és a képek ezerrel :)


Hozzávalók:

100 gr darált mandula, 90 gr kókuszreszelék, 3 ek. kakaó, 50 gr eritrit, 40 gr kókuszolaj, 1 banán, 1 tojás, 1 tk. szódabikarbóna




Elkészítés:

A hozzávalókat külön a szárazakat, és külön a nedveseket összekeverjük, majd az egészet egy tálban jól összegyúrjuk. Én nem tettem hűtőbe, hanem formáztam, és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütöttem. Meg kell várni amíg kihül a tepsiben, és csak aztán bekapkodni őket, mert amíg nem hűl ki, nagyon törik. 



Igazán jó kis délutáni nasi, és könnyen csomagolható. Én holnap ezt viszem magammal a kórházba, hogy gyorsan magamba tudjak párat tolni, amint lehet :)



Forrás: Gyémánt konyha

2013. szeptember 23., hétfő

Serpenyős karaj római köménnyel ízesített sült céklasalátával

A reggeli után jöjjön az ebéd is, mert ugye enni azt kell...:) 
Gyűjtöm az energiát holnapra és szerdára, így ma készült még egy piros turmix, és egy adag kókuszos-mandulás keksz. Ha túl leszek a szerda délelőttön majd pár szóban írok az elmúlt hetek fejleményeiről.


Hozzávalók:

2 főre: 4 szelet karaj, só, bors, 1 nagy ek. zsír
céklasalátához: 1 nagy cékla, 1 nagy fej lilahagyma, 1 ek. méz, 1 ek. balzsamecet, 1 tk. só, kevés olívaolaj, bors, 1 mk. római kömény, szőlő


Elkészítés:

A salátához a céklát jól megmossuk, majd sózzuk, és olívaolajjal meglocsoljuk. Alufóliába tekerjük és bő egy óra alatt megsütjük 200 fokos sütőben. Amíg megsül, és kicsit visszahül a cékla, addig a húsokat kiklopfoljuk, majd egy serpenyőben zsírt hevítünk, és belerakjuk őket. A tetejét sózzuk, borsozzuk, majd pár perc múlva megfordítjuk, és a másik oldalt is befűszerezzük. Kb. 5-5 perc elegendő a két oldalnak, hogy átsüljön. 

A salátához a lilahagymát apróra kockázzuk, majd egy kanál zsíron megsütjük. Hozzádjuk a mézet, kissé karamelizáljuk a hagymát, majd az apróra kockázott céklát. Jól összeforgatjuk, és meglocsoljuk a balzsamecettel, sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk a mozsárban összetört római köménnyel.  

Tálaláskor egy fürt szőlővel díszítem. Ez az ízkombináció szerintem igen nyerő. Próbáljátok ki.




Szalonnás-lilahagymás omlett chiliszósszal

A mai reggeli röviden: Laktató, és nagyon finom :)
A fahéjas kókusztejes kávéval, pedig csodákra képes...


Hozzávalók:

1 személyre: 1 tojás, 1 ek. víz, 1/2 fej kisebb lilahagyma, 1 csík szalonna, ízlés szerint só, és chiliszósz



Elkészítés:

A tojás a sóval és a vízzel alaposan felverjük, majd egy palacsintasütőben kevés olívaolajat/zsírt hevítünk, és ha már kellően forró a tojásos masszában beleöntjük és kisütjük, mint egy palacsintát. Majd a szalonnát kockázzuk, a hagymát vékonyra szeljük, megpirítjuk őket, és megtöltjük vele a kisült tojást. Ha elég vékony a palacsintánk, nem kell megfordítani a serpenyőben. A végén ízlés szerinti chiliszósszal meglocsoljuk, és feltekerjük, vagy ahogy a képen is látszik, én most csak ráhalmoztam a feltétet. 

A kávét kókusztejjel és egy kevés fahéjjal ízesítettem. 



2013. szeptember 22., vasárnap

Brokkolis-spenót főzelék fokhagymás sült tarjával

Ez egy nagyon-nagyon finom főzelék...:)
És milyen meglepő, laktóz-, és gluténmentes.


Hozzávalók:

főzelékhez:1 marék spenót, 200 gr. brokkoli, 1/2 dl kókusztej, kevés víz, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis fej vörödhagyma, 1 kk. zsír
húshoz: 2 szelet tarja, só, bors, kevés zsír, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma


Elkészítés:

A húst egy kisebb tepsibe helyezzük, sózzuk, borsozzuk, majd a tetejére a fokhagymát fokhagymanyomón keresztül ráadagoljuk, és vöröshagymát vékonyra szeljük, majd azt is rátesszük. Kevés olvasztott zsírral meglocsoljuk. 200 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütjük alufólia alatt, majd levesszük és további negyed óra alatt készre pirítjuk. 


A főzelékhez a hagymákat kevés zsíron megpirítjuk, beledobáljuk a spenótot és a brokkolit, sózzuk, borsozzuk. Majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Ha megpuhult a brokkoli, botmixerrel pürésítjük, és a kókusztejet óvatosan folyamatos kevergetés mellett beleadagoljuk. Összeforraljuk, majd az elkészült hússal tálaljuk.

Kávé fahéjas-banános kókusztejjel


Egy igazán frissítő reggeli turmix. Ha éppen nem kívánok semmit reggelire, akkor fogok egy banánt egy deci kókusztejjel, egy jó adag fahéjjal összeturmicolom, és egy nagy adag presszókávéra öntöm. Imádom :)




Laktóz, - glutén, és cukormentes frissítő.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...