2013. szeptember 23., hétfő

Serpenyős karaj római köménnyel ízesített sült céklasalátával

A reggeli után jöjjön az ebéd is, mert ugye enni azt kell...:) 
Gyűjtöm az energiát holnapra és szerdára, így ma készült még egy piros turmix, és egy adag kókuszos-mandulás keksz. Ha túl leszek a szerda délelőttön majd pár szóban írok az elmúlt hetek fejleményeiről.


Hozzávalók:

2 főre: 4 szelet karaj, só, bors, 1 nagy ek. zsír
céklasalátához: 1 nagy cékla, 1 nagy fej lilahagyma, 1 ek. méz, 1 ek. balzsamecet, 1 tk. só, kevés olívaolaj, bors, 1 mk. római kömény, szőlő


Elkészítés:

A salátához a céklát jól megmossuk, majd sózzuk, és olívaolajjal meglocsoljuk. Alufóliába tekerjük és bő egy óra alatt megsütjük 200 fokos sütőben. Amíg megsül, és kicsit visszahül a cékla, addig a húsokat kiklopfoljuk, majd egy serpenyőben zsírt hevítünk, és belerakjuk őket. A tetejét sózzuk, borsozzuk, majd pár perc múlva megfordítjuk, és a másik oldalt is befűszerezzük. Kb. 5-5 perc elegendő a két oldalnak, hogy átsüljön. 

A salátához a lilahagymát apróra kockázzuk, majd egy kanál zsíron megsütjük. Hozzádjuk a mézet, kissé karamelizáljuk a hagymát, majd az apróra kockázott céklát. Jól összeforgatjuk, és meglocsoljuk a balzsamecettel, sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk a mozsárban összetört római köménnyel.  

Tálaláskor egy fürt szőlővel díszítem. Ez az ízkombináció szerintem igen nyerő. Próbáljátok ki.




3 megjegyzés:

  1. Hogy ez milyen ínycsiklandóan szép:) Rögtön megkívántam.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta! Szerinted a saláta másnap is finom ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én langyosan ettem, a barátnőmnek vittem ő másnap evett belőle, és azt mondta, hogy nagyon finom volt :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...