2013. november 24., vasárnap

Mákos-"túrós" szelet meggyöntettel

Karácsonyra kísérletezgetek, de azért még nem mindig karácsonyi köntösben.
Ez a süti - tortaformában készítettem - szerintem nagyon szuper ötlet volt, mert így fel tudtam használni a totuból kimaradt tojássárgáját. 

Laktóz,- és gluténmentes. 


Hozzávalók:

Alaphoz: 6 tojássárgája, 2 ek. olívaolaj, 2 ek. eritrit, 2 ek. méz, 10 dkg darált dió, 10 dkg mákliszt

Totus réteghez: 20 dkg házi totu, 2 dl kókuszkrém, 6 lap zselatin, 2 ek. eritrit, 1 nagy citrom leve, 1/2 dl víz

Meggyöntet: 2 nagy marék meggy, 2 lap zselatin, kevés víz, 1 ek. eritrit, 1 mk. citromlé



Elkészítés: 

Az alap hozzávalóit kikeverjük, majd egy 20 cm-es tortaforma aljára kanalazzuk, és lelapítjuk benne (nem folyós lesz az állaga). 160 fokon 10 percig sütjük. 

A totus réteghez a totut elkészítjük a fenti link alapján - használhattok hozzá boltit is - majd a zselatint a vízben megpuhítjuk, és a tűzhelyen felmelegítjük addig amíg teljesen feloldódik. Majd minden hozzávalóval együtt, botmixerrel összdolgozzuk az egészet és a tortaalapra öntjük.

A meggyöntethez a meggyet minimális vízzel feltesszük a tűzre, majd édesítjük, citromlevet adunk hozzá, és amikor felmelegedett hozzáadjuk az előre beáztatott zselatinlapokat. Ha felolvadt benne a zselatin, levesszük a tűzről. Hűtőben kihűtjük.

Hűtőbe rakjuk dermedésig. Tálaláskor meggyöntetet kínálunk hozzá :)







5 megjegyzés:

  1. Csoda guszta, a meggyöntettel nagyon-nagyon fincsi lehet! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta. Igazán ügyes vagy.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta és igen finom lehet! Mák, meggy mindkettő nyerő nálam.

    VálaszTörlés
  4. Csak annyit írok, hogy nagyon nyálcsorgató... :P

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...