2014. március 31., hétfő

Szedres fehérje nasi

Na szóval, beadtam a derekam. Nem csak a bolti totut próbáltam ki, hanem rendeltem egy-egy tojásrudat. Méghozzá egy fehérjerudat és egy tojássárgája rudat. 

Tegnap este a tonhalsalátámhoz már kipróbáltam a fehérje rudat. Sós ételbe, tojás helyett jól vizsgázott.
Ma estére Szafi és Anita ötletét próbáltam ki. Fehérjedús pudingot készítettem. Szederből, fincsi volt, és nem utolsó sorban meglehetősen laktató. 


Hozzávalók:

120 gr tojásfehérje rúd
0,5 dl víz
1 nagy bögre szeder (Mirelit, vagy használható bármilyen gyümölcs. Szerintem minél fanyarabb annál jobb.)
1 ek. eritrit,
1 citrom leve (lehet akár több is)


Elkészítés:

Mindent a turmixba helyezünk, és krémesre turmixoljuk a hozzávalókat. Szívószállal elkortyoljuk.


Tipp: Tökéletesen helyettesít egy étkezést, így a vacsorát, vagy reggelit nyugodtan kiválthatjuk vele.

Forrásért köszönet: PanitaSzafi


2014. március 30., vasárnap

Édesburgonya tócsni, medvehagymás "túrós" mártogatóssal

Azt kell, hogy mondjam, nem biztos, hogy túl sokat fogok itthon kísérletezni a totuval a későbbiekben. A bolti valami isteni finom, és ami a legjobb, hogy munka sincs vele ;) 
Persze az itthoni olcsóbban jön ki, és ha összegyűlik a tojásfehérje a hűtőben, akkor bizony erre fogom elhasználni, de azért néha napján olyan jól jön ez a gyors verzió. 

Ez az étel igazán egyszerű, és laktató, szóval aki szereti a különlegességeket próbálja ki. Persze működik hagyományos tehéntúróval, és sima burgonyatócsnival is, de az édesburgonya garantáltan pikánsá teszi. 



Hozzávalók (2 főre):

Tócsnihoz:

3 nagyobb édesburgonya,
3 ek. tápióka keményítő (nem paleo: sima liszt)
3 tojás, 
50 gr házi sonka,
1/2 fej lilahagyma,
1 szál újhagyma,
1 tk. himalája só,
1 kevés frissen őrölt bors



Túrós mártogatóshoz:

100 gr totu (nem paleo: túró)
1 tk. mandula/zab/kókusztejszín(nem paleo tejföl)
2 szál medvehagyma
1 tk. himalája só

Elkészítés:

A tócsnihoz az édesburgonyákat megpucoljuk, kb. 5-8 perc alatt félkeményre főzzük, majd a tojásokkal és a liszttel összetörjük. A hagymákat és a sonkát apróra vágjuk, hozzákeverjük a burgonyás keverékhez, megfűszerezzük, majd olívaolajjal vékonyan kikent serpenyőben evőkanálnyi adagokat sütünk. 

A mártogatóshoz a medvehagymát apróra vágjuk, majd a többi hozzávalóval kikeverjük, és tálaláskor a tócsnihoz kínáljuk.



Jó reggelt smoothie!

Egy újabb finom, igazi napindító smoothie, amit most hozok nektek.

Grapefruit, alma, feketeszeder...

Hozzávalók:

1 grapefruit,
6 ek. almakompót levével, 
1 nagy marék szeder,
1 dl kókuszkrém vagy nem paleózoknak görög joghurt



Elkészítés:

A grapefruitot megpucoljuk, és minden mehet a turmixba, egy-két perc alatt krémesre tudmixoljuk, majd elkortyoljuk.




Nálunk a Patinak is nagyon ízlett ;)

2014. március 29., szombat

Brownie torta szilvakrémmel

Ez egy igazán különleges ízvilágú torta lett. Meglepő összetevőkkel. :)
A browniet igazából külön is meg lehetne sütni, de nekem volt a hűtőben egy jó nagy adag fagyaszott szilva kiengedve, így gondoltam nem lehet rossz kombináció. 

A brownie receptet a napokban láttam ezen (Paleoleap) az oldalon, és nagyon megtetszett, gondoltam kipróbálom. 

A torta recept pedig nálam a következő lett:


Hozzávalók:

Browniehoz:

1 kisebb cukkini héj nélkül lereszelve
1 cs. (kb 2 dl-es) mandulavaj (mandula krémesre darálva)
120 gr étcsokoládé,
2 ek. méz
3 ek. kakaópor,
1 nagy méretű tojás
5 ek. almakompót leturmixolva
2 tk. vanília kivonat (vodkában érlelt vanília rudakból)



Szilvakrémhez:
kb. 500 gr szilva (ahogy kienged a hűtőben) 
3 ek. útifűmaghéj




Elkészítés:

A brownie hozzávalóit botmixerrel pürésítjük, majd egy kizsírozott 20 cm-es kapcsos tortaformában kb. 40 perc alatt légkeveréses üzemmódban 165 fokon megsütjük. (alul-felül sütős esetén: 180 fok)
Ha a torta megsült kicsit hűlni hagyjuk. Addig a szilvát turmixoljuk, majd hozzákeverjük az útifűmaghéjat, és ráöntjük a tortára. Hűtőben hagyjuk megdermedni, majd szépen szeletelhető finom csokis tortát fogunk kapni.

2014. március 25., kedd

Pikáns, csípős paradicsom-spenót smoothie

Újabb zöld smoothie.
Annyira jól sikerült, hogy még magam is meglepődtem.


Hozzávalók:

1 dl natúr paradicsompüré,
1 marék (mirelit) spenót,
2 dl víz,
1 tk. chiliszósz,
1/2 citrom leve
2 tk. eritrit,


Elkészítés:

Minden mehet a turmixba, egyneművé dolgozzuk, majd felhajtjuk. :)





2014. március 23., vasárnap

Mogyoróhabos linzer

Igaz nem most készült, de ma újra megsütöm, mert annyira finom ez a sütemény, hogy igazán helye van a vasárnap délutáni asztalon.

Hozzávalók:

100 gr darált mandula,
7 gr darált törökmogyoró,
 20 gr kókuszliszt,
  1 mk. szódabikarbóna
20 gr kókuszolaj,
4 ek. eritrit,
4 tojás sárgája
 200 ml kókustej,(hígított)
 A tetejére: cukormentes ribizli lekvár

Habhoz:
4 tojásfehérje
pici só
4 ek. poreritrit
 125 gr darált törökmogyoró



Elkészítés:

A mogyorót, mandulát és a kókuszlisztet elkeverjük a szódabikarbónával., majd hozzáadjuk a tojások sárgáját, az eritritet és a kókusztejet, majd jól összedolgozzuk a tésztát.
Kb. 25 x 15 méretű tepsibe nyomkodjuk a tésztát, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 12 percig sütjük.

Kivesszük, hűlni hagyjuk, addig a tojásfehérjéket pici sóval és a cukorral felverjük, és a legvégén, hozzákeverjük a darált mogyorót.
A kissé kihűlt tésztát megkenjük lekvárral, rákenjük a habot és visszatesszük a sütőbe még kb. 20 percre, amíg a teteje aranysárgára nem sül.

2014. március 21., péntek

Narancsos szelet

Ritkán használok kókuszlisztet, mert szerintem a vele készült ételek sokszor szárazak, és törékenyek lesznek. 
Ez a kombináció viszont, könnyű, szaftos, igazi tavaszi frisseséget sugárzó desszert. 

Nálam ma reggeli volt, egy nagy pohár zöld teával, de akár torta is készülhet belőle ;)


Hozzávalók:

12 dkg kókuszliszt,
2 narancs gerezdekre vágva, 
1 citrom gerezdekre vágva, 
1 rúd vanília magjai,
4 tojás,
4 ek. sűrű kókusztej (nálam Real Thai),
10 dkg eritrit



Elkészítés:

A narancs és a citrom ebben az esetben legyen kezeletlen, mert egészben kerül a sütibe...

Szóval egyszerű a menet. Minden megy a turmixba, és egyneművé dolgozzuk a hozzávalókat. Nem lesz folyós massza, de ebben az esetben nem is kell, hogy az legyen. 
Bármilyen szilikonos formába töltjük a masszát, és kb. 20 perc alatt 180 fokon készre süjük a tésztát. 
Én szívecskés formát használtam, de nyugodtan lehet muffin formában, vagy ez a tészta elegendő egy kisebb (kb. 20 cm-es) tortaformához is.








2014. március 20., csütörtök

Kefíres pogácsa

Nagyon régen készült pogácsa nálunk, talán mióta paleózom nem is sütöttem. A Páromnak és Patinak készült ez most, és a sütési idő tovább tart, mind összeállítani a tésztát.

Nagyon könnyen kezelhető tészta és bátran variálható különböző ízekkel.

A receptet Max oldalán találtam, és tényleg érdemes kipróbálni, mert nagyon szuper állaga lesz, és finom is ;)


Hozzávalók:

450 gr finomliszt,
400 ml kefír,
1 ek. metélőhagyma,
1 tk. só,
1 mk. szódabikarbóna,
1 fej lilahagyma apróra vágva (eredeti receptben nincsen)



Elkészítés:

A lisztet a szódabikarbónával a lilahagymával, metélőhagymával, és a sóval összekeverjük, majd hozzáadjuk a kefírt is, és összedolgozzuk a masszát.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük, alul-felül sütős üzemmódban.
A tésztát kinyújtjuk ujjnyi vastagra, majd kis pohárral kiszaggatjuk, a tetejüket felvert tojássárgájával megkenjük és megszórjuk szezámmaggal(eredeti receptben sajttal).
20-25 perc alatt készre sütjük.



Tipp: Legközelebb metélőhagyma helyett bacon szalonnát fogok beletenni, és szerintem a lilahagymával igazán ütős párost fognak alkotni.






2014. március 16., vasárnap

Epres-kókuszos "túrógolyó"

Nagyon szeretem, hogy a paleolit étkezésben annyit lehet kísérletezgetni. A tojásfehérje túró nagy kedvencem, és mivel a sárgáját sem kell sosem kidobnom, így ha megfelelő mennyiségű fehérje összegyűlik a fagyasztómban, mindig készítek egy adag totut, amit teljesen úgy lehet használni, mint a hagyományos tehéntúrót. 

A készítését megtaláljátok nálam is, ezen a linken: http://megfozlek.blogspot.hu/2013/10/totu-paleo-turo.html

Éviék pedig nagyon szépen szemléltetve mutatják meg Nektek az alábbi linken: http://www.paleorszag.hu/index.php?option=com_zoo&task=item&item_id=937&Itemid=286

A tojássárgájának felhasználására pedig itt találtok egy kis útmutatót: http://megfozlek.blogspot.hu/2014/01/tejes-kave-kicsit-maskent-laktoz-es.html

Na de akkor jöjjön az a bizonyos golyó :)

Ma ebből reggeliztem 5 szemet, és megittam egy nagy bögre kókusztejes kávét, és nagyon jól esett...:)


Hozzávalók:

20 dkg totu,
1 marék fagyasztott eper,
4 tk. kókuszliszt,
1 tk. vanília kivonat (vagy fél rúd vanília magja),
3 tk. eritrit,
a forgatáshoz: kókuszreszelék



Elkészítés:

Az epret kiolvasztjuk, lecsöpögtetjük, majd a többi hozzávalóval együtt botmixerrel püsrésítjük. 
Hűtőben pihentetjük egy picit a masszát, és kb. fél óra múlva golyókat formázunk belőlük, és kókuszreszelékbe forgatjuk.



Tipp: A nem paleozók próbálják ki túróval, és őrölt kókuszreszelékkel, mert tényleg érdemes :)

Ihlet: Szafi receptjéből indultam ki, akinek köszönet érte:Epres kókuszgolyó



2014. március 15., szombat

Meggy-alma smoothie

A reggeli smoothie pedig nem maradhat el...

Ezúttal meggy és alma került bele. Nekem házi cukormentes befőttből, de nyugodtan lehet nyers, nem főtt gyümölcsből készíteni.

Hozzávalók:

1 marék meggy (vagy 3 ek. meggybefőtt)
1 nagy alma (vagy 3 ek. almakompót)
1 dl kókusztej (Real thai 85%)
1 dl víz 
1 tk. lenmagliszt/ vagy őrölt lenmag


Elkészítés:

A hozzávalókat turmixgépben vagy botmixerrel pürésítjük.


Narancsmázas csirke brokkolival, és sült édesburgonyával

Egy gyorsan elkészülő ebédre volt tegnap szükségem, mivel a többieké már kész volt, és nem akartam ebben a gyönyörű időben a konyhában tölteni a fél napot. 
Így döntöttem a csirke mellett, és a két kedvencem, az édesburgonya és a brokkoli mellett. 
Narancs maradt a múltkori smoothieból, így gondoltam tökéletes ebéd lesz a narancsos csirke :)



Hozzávalók (2 főre):

Húshoz:400 gr csirkemellfilé, só, bors, kevés citromlé
Mázhoz: 1 narancs leve, 1/2 dl víz, só, 1 tk. méz, 1 mk. tápióka keményítő
Körethez: 400 gr brokkoli, 2 nagyobb édesburgonya, só, kevés olívaolaj a sütéshez.


Elkészítés:

A csirkemellet fűszerezzük és egy tk. kókuszzsíron pirosra sütjük. 
A mázhoz a hozzávalókat egy edényben jól kikeverjük, majd sűrű mártássá összefőzzük, alacsony lángon. 
A körethez a brokkolit sós vízben puhára főzzük, majd villával áttörjük. Az édesburgonyákat pedig jól megmossuk, és nagyobb gerezdekre vágjuk. Egy tepsibe helyezzük, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, majd megsózzuk, és kb. 20 perc alatt készre sütjük.




2014. március 14., péntek

Epres-narancsos kókusztej smoothie

Egyre csak gyűlnek a finomabbnál finomabb smoothie receptek a tarsolyomban. Ma reggel epres-narancsos készült méghozzá egy nagy adag selymes kókusztejjel. 
Ezzel biztosan kitartasz ebédig.

Hozzávalók:

100 gr eper
2 narancs leve
2 dl kókusztej (Real Thai 85%)
1 dl víz
1 tk. lenamgliszt


Elkészítés:

A narancsot kifacsarjuk, majd minden mehet a turmixba, és egy perc alatt selymesen krémessé turmixoljuk.
Vagy ha nincs turmixod egyszerűen egy botmixerrel pürésítsd.


Tipp:

A lenmag segíti az emésztést, így a fogyokúra hasznos része, használjátok bátran. 
Ha nincs liszted, őrölt lenmagot is tehetsz bele. 
Dúsítja a smoothiet, tovább tart a jól lakottság érzésed.

A Paleország weboldalon pedig olvashatod a narancs-szilva-répa smoothie receptemet is :)





2014. március 11., kedd

Brokkoli pizza

A hétvégén vendégeink voltak, és előre megbeszétlük a Párommal, hogy pizzát készítünk, de hát ugye én olyat nem igazán eszek. Akkor most mi legyen? 


Hát találkoztam már karfiol, csirke, és brokkoli alapú pizzával is. Gondoltam teszek egy kísérletet. 
Nekem annyira ízlett, hogy másnap is azt ebédeltem. 


Hozzávalók:

Alap: 500 gr brokkoli, 3 ek. szezámliszt, 1 ek. útifűmaghéj/ 1 ek. lenmagliszt (sűrítéshez), 2 nagy méretű tojás, 1 tk. só 
Szósz: natúr paradicsompüré, oregano, só, bors, 1 mk. eritrit
Feltét: 1 kisebb fej lilahagyma, házi kolbász, házi angol szalonna (kemény sajt, ha valaki szeretne rá)


Elkészítés:

A brokkolit megfőzzük, majd leszürjük, hozzáadjuk az összes hozzávalót, és alaposan összedolgozzuk botmixerrel, vagy egyszerűen csak villával.
Egy szilikonlapra helyezzük a masszát, elegyengetjük amilyen formára szeretnénk, majd megkenjük a szósszal, rászórjuk a feltétet, és 200 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük.

2014. március 7., péntek

Eper-szilva-kókusz smoothie

Azt hiszem ez eddig a legeslegfinomabb - igen így egybe ;) - smoothie, amit kóstoltam. 

Szofika játékára is ezzel nevezek, mert azt gondolom, hogy az eddigi legextrább, és legselymesebb ízvilágú az összes általam készített turmix közül. 

Szofikánál szebbnél szebb, és finomabbnál finomabb smoothiekat láthattok, én is gyakran merítek tőle ötletet, mert ezek az italok tényleg feldobják az ember napját már kora reggel is :)

A játékot itt olvashatjátok: 

Na és akkor jöjjön az a híres smoothie :)


Hozzávalók:

1 nagy marék eper - nálam fagyasztott, de lassan jön a szezon :)
 2 dl krémesebb kókusztej,
6-7 szem  aszalt szilva - nálam házi, 
1 ek. kókuszchips (vagy reszelék, ha nincs chips),
1/4 citrom leve,
1 mk. méz


Elkészítés:

Az epret félig kiolvasztottam, majd a többi hozzávalóval együtt egy mély edénybe tettem, és botmixerrel összeturmixoltam, majd pohárba töltöttem, és felhörpintettem...:)

Egészségetekre, próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni. 


Tipp: Ez a kókusztej nagyon krémes, jó állagú, 85 % kókusz, és a maradék pedig víz, semmilyen egyéb összetevője nincs. Nagyon finom!



Narancssárga saláta hidegtálra

A héten kedves vendégeink voltak, ugyanis a Párom névnapját ünnepeltük, és a szüleinknek egy színes, igazi tavaszt idéző svéd asztalt készítettünk.

Került rá minden féle finomság, különböző kencék, saláta, parti húsgolyók, és még aszalt gyümölcsök bacon bundába csavarva.



Az első egy nagyon egyszerű saláta amit hozok nektek, a nevét természetesen a hozzávalók miatt kapta ;)

Hozzávalók:

2 nagyobb méretű sárgarépa reszelve, 1/4 fej (kisebb méretű) kelkáposzta apróra szelve, 1 narancs felkockázva, és annak leve, 1 marék dió



Elkészítés:

A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, és a végén a narancs levével meglocsoljuk :)

Ennyire egyszerű, és tényleg nagyon finom. 

Nyers is, paleó is, és finom is. 

A következőkben hozom a többi hidegtálra való ötletet is, ami kicsit eltér az eddig megszokottól. 


Tepertőkrém is készült, annak a receptjét a linkre kattintva olvashatjátok a Paleországon:



2014. március 3., hétfő

Kávés-vanília smoothie

Egy újabb ital, újabb smoothie. 
Mondhatni egyben kávé és reggeli is. 

Tökéletes kombináció a gyors reggelekre.



Hozzávalók:

1 banán, 3 dl zsírtej/tehéntej/kókusztej, 1 tk. instant zöld kávé, 1 rúd vanília magjai, 1 tk. eritrit.



Elkészítés:

A hozzávalókat turmixgépben habosra turmixoljuk (vagy esetemben botmixerrel). 




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...