2014. május 11., vasárnap

Erdei gyümölcsös túrógombóc torta

Nézegettem a régi torta receptjeimet, és belefutottam az áfonyás túrógombóc torta receptembe, ami már korábban is elég kevés lisztet tartalmazott, így igen könnyen alakíthattam át paleolit édességgé. 



Hát meg kell mondjam, valami csúcs finom lett. 
Kértétek, hogy reggel legyen recept, így már hozom is :)


Hozzávalók:

Túrógombóchoz:
2 tojássárgája,
200 gr totu/nem paleó: zsírszegény túró
4 ek. kókuszliszt, 
2 ek. tápióka keményítő, 
3 ek. eritrit

Piskótához:
2 tojás,
2 tojásfehérje,
2 ek. kókuszliszt,
2 ek. tápióka keményítő,
3 ek. kakaó,
4 ek. eritrit,
1 késhegynyi szódabikarbóna

Csokiöntethez: 
100 ml kókusztejszín/ nem paleó: tejszín,
70 gr cukormentes étcsokoládé,
3 ek. eritrit,
1 marék erdei gyümölcs mix 

Elkészítés:

Túrógombóc: A hozzávalókat jól összekeverjük, és amíg a piskótát elklészítjük, hűtőben pihentetjük.

Piskóta: A hozzávalókat a fehérje nélkül kikeverjük, majd a fehérjéket felverjük egy csipet sóval, és beleforgatjuk a tésztába.

Csokiszósz: A legvégén sütés követően készítjük el. A tejszínt az eritrittel felmelegítjük, majd beletördeljük a csokit, és a zsírt is hozzáadjuk, és addig keverjük amíg el nem olvad benne a csoki és a zsír.

Összeállítás: Egy kb. 20 cm-es tortaformát kizsírozunk, és megszórunk kókuszliszttel, majd kb diónyi gombócokat formálunk a túrós masszából és kirakjuk a forma alját, ahogy tetszik. A piskóta masszáját a gombócokra öntjük, úgy, hogy mindenhová jusson. 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. A csokiszószt a kész tortára öntjük, a tetejét kirakjuk az erdei gyümölcsökkel, majd mehet a hűtőbe a csoki dermedéséig. 

Alapanyagokat pedig itt tudsz jó áron, egy helyről, kényelmesen beszerezni:
ahol egész májusban KEDVEZMÉNY jár a blogra látogatóknak az alábbi kuponkóddal: DÉWMEGFOZLEK -5%



15 megjegyzés:

  1. Szia, az imént próbáltam elkészíteni a sütit, de katasztrófa lett. A túrógombóc egy por állagú anyag lett, amit csak úgy tudtam összegyúrni gombóccá, hogy öntöttem hozzá cocomast. A piskóta sem lett folyékony, így nem lehetett táönteni a gombócokra. Az arányokra figyeltem, mindenből annyit tettem, amennyit a recept ír. Mi lehet a gond? Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kati, nem tudom mi lehetett a gond, mert már többen írták, hogy elkészítették, és jól sikerült nekik, és finom lett. Sőt képet is küldtek többen, ahol ugyanolyan szép lett, mint itt a képen.A gombócnál a folyadék mennyiség attól is függ mennyire száraz a totu, mivel én házilag állítottam elő - ezt bele is írom a receptbe, mert ez lehet, hogy számít, és neked azért lett esetleg száraz, mert boltival dolgoztál. A piskóta sűrű massza volt nekem, a hagyományos piskótánál valamivel sűrűbb. A tésztánál esetleg úgy kellene megpróbálni, hogy kevesebb keményítőt hozzáadni. Sajnálom, hogy nem sikerült, mert tényleg egy nagyon finom receptről van szó.

      Törlés
    2. És esetleg a piskótát több tojásból is készítheted, mert akkor biztosan elég lesz a massza, és befedi teljesen.

      Törlés
  2. Gyönyörűséges. Bár én a nem paleo változatot próbálnám ki, de biztosan így is nagyon finom. Látszik rajta.

    VálaszTörlés
  3. Bitang jól néz ki, nekem mindkét változat jöhet! <3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki a tortád! Hmmm, de fincsi lehet:-)

    VálaszTörlés
  5. Jaj Lilla ez valami csodásan néz ki!!!! Szerintem a tojások mérete is nagyban befolyásolja a piskóta sűrűségét. Nagyon ügyes vagy!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok! Mi az a totu és az eritrit???? Lehetne-e a nem válogatósoknak a normál anyagokkal is mellé írni, mint a zsirszegény túróval tetted??
    Persze paleosan sem lehet rossz, de ha fogalmam sincs a hozzávalókról ugye, .......... :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, eritrit helyett cukrot használhatsz, de arra figyelj, hogy a cukor jóval édesebb, mint az eritrit. A totu pedig tojásfehérjéből készült túrót jelent, amit ha nem vagy tejérzékeny, nyugodtan használj helyette túrót. A bejegyzésben szereplő linken egyébként teljesen nem paleó receptet is találsz erre a tortára. Remélem tudtam segíteni.

      Törlés
  7. Kedves Lilla!
    Ezeket a túrógombócokat ugyanúgy el is lehet készíteni (mármint megfőzni), mint a hagyományosat?
    Ágnes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, még nem próbáltam, de nem vagyok biztos benne, hogy így sikerülne, a kókuszliszttől meglehetősen nehezen kezelhető alaphelyzetben ez a gombóc. Majd megpróbálok valamit kikísérletezni rá :)

      Törlés
  8. Köszi, szuper lenne! :)

    VálaszTörlés
  9. Szia! tápióka keményítő helyett mit lehetne használni? akár nem paloes, de fogyókúrás alapanyag is szóba jöhet:) kösz!!

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    A jobboldali kép,melyik recept?

    köszi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...