2014. augusztus 31., vasárnap

Kecskesajtos-chilis keksz, dióval és aszalt paradicsommal

Már hetek óta az motoszkál a fejemben, hogy a finom házi kecskesajtot bele kellene csempészni valami jó kis kekszbe.
Aztán mikor benéztem a hűtőbe, rájöttem, hogy a nemrégiben aszalt házi paradicsomunk, és a az udvarban lévő jó öreg diófáról leszedett dió, igencsak jó kombináció lennének egy kekszben.

Így egy teljesen alapreceptet alkalmazva, a mennyiséget a hozzávalókhoz igazítva született meg, ez a pikáns, igazi különleges finomság.

Hozzávalók:

250 gr vaj! (nem margarin, hanem igazi vaj!),
250 gr zabpehelyliszt,
250 gr (házi) kecskesajt,
70 gr dió, 
1 marék aszalt paradicsom,
1 tk. só,
1 ek. chilipehely,
ízlés szerint színes bors, és fokhagymagranulátum



Elkészítés:

A lisztet a puha vajjal elmorzsoljuk, a diót, és az aszalt paradicsomot megdaráljuk, majd összevegyítjük a lisztes masszával. A sajtot belemorzsoljuk, és hozzáadjuk a fűszereket is. 
Henger alakúra gyúrjuk, folpackba csomagoljuk, majd egy rövid időre, amíg visszakeményedik a vaj, hűtőbe rakjuk.
Majd felszeleteljük a rudat, és kissé kilapogatva a szilikonos sütőlapos tepsibe helyezzük őket, és légkeveréses üzemmódban 165 fokon (alul-felül, 180 fok) 10-15 perc alatt készre sütjük a kekszeket.

2014. augusztus 25., hétfő

Lepénykenyér

Tudom az élesztő megosztó, és inkább nem paleó, mint paleó, de aki ennek ellenére fogyaszt néha, annak ezt mindenképpen javaslom kipróbálásra. Esküszöm ilyen jót még nem ettem ;)
Aki meg nem paleózik, de valami finom gluténmentes lepénykenyérre vágyik, az feltétlen tegyen egy próbát.

Én húscsíkokkal, sok-sok zöldséggel és karfiolkrémmel ettem.

Ja, és fél óra alatt úgy megkelt a tészta, hogy azt hittem kifut az edényből...
Aki eszik ilyesmit, annak is mértékkel javaslom (hiszen méz és tápióka kompromisszum!), és ebből az adagból egy sereg jól lakik :)

Úgy cselekedtem, ahogyan az az eredeti receptben le van írva, annyi különbséggel, hogy 250 ml lisztet tettem mindkét fajtából. 



Hozzávalók:

1 bögre szezámliszt,
1 bögre tápiókaliszt,
1 ek. méz,
2 ek. útifűmaghéj,
1 cs. (7 gr) élesztő,
100 ml meleg víz,
200 ml hideg víz,
2 ek. kókuszolaj,
2 tojás,
1 tk. só



Elkészítés:

A meleg vízben elkeverjük a mézet és az élesztőt, és 10 percre félrerakjuk.
A hideg vízhez hozzáadjuk az útifűmaghéjat, és hagyjuk szintén 10 percig, hogy megszívja magát, és bezselésedjen.
A liszteket a sóval kikeverjük.
A tojásokat, és a kókuszolajat hozzáadjuk a zselés masszához, és hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt is. 
A két folyékony keveréket a lisztekhez adjuk, és jól elkeverjük benne.
Sütőben, vagy meleg helyen duplájára kelesztjük. Nekem sütőben, 50 fokon alig fél óra alatt megkelt. 

Lisztezett felületen cipót gyúrunk, majd ketté osztjuk, és kinyújtjuk a kenyérkéinket. 
Sütőpapíros tepsiben a sütő legmagasabb hőfokán - nálam 250 fok - 10-15 perc alatt megsütjük.

Forrás: Spooon



Chilis sült répa

Ha valaki esetleg unná a jól megszokott köreteket, annak kiváló opció lehet egy adag chilis sült sárgarépa. Én imádom, szerintem sokkal finomabb, mint a sült burgonya, ízletesebb.
Nem utolsó sorban pedig nassolni is egészségesebb, mint a sült krumplit.

Hozzávalók:

sárgarépa, 
kevés zsír, 
só, 
színes bors,
chilipehely


Elkészítés:

A sárgarépát megpucoljuk, hasábokra vágjuk. Majd egy tepsibe öntjük, kevés olvasztott zsírral és a fent írt fűszerekkel összeforgatjuk - mennyiséget nem írok, én mindenből tettem rá tisztességesen - majd 15 perc alatt forró sütőben készre sütjük.

Tipp: egy főre legalább 3-4 sárgarépát számoljunk, ha köretnek készítjük. A chilivel ne spóroljunk, az a lényege ;)
 

2014. augusztus 24., vasárnap

Málnás-túrós muffin

Ezt a receptet Anginál találtam, és annyira megtetszett, hogy mindenképpen ki szerettem volna próbálni.
Bár Angi nem tett bele gyümölcsöt, de én a túrót imádom málnával párosítani, így egyértelmű volt, hogy kerül bele az is.

Hozzávalók:

1 tojás,
150 gr zsírszegény túró/totu,
1 ek joghurt/totukrém,
70 gr zabpehelyliszt,
1 mk. szódabikarbóna,
1 tk. folyékony édesítőszer/ 2 ek. eritrit,
vanília kivonat/ 1 rúd vanília magja,
1 tk. citromlé,
1 nagy marék málna 




Elkészítés:

Összedolgozzuk a hozzávalókat - málnát kivéve - turmixban, majd szilikonos muffinformába töltjük őket. Megszórjuk málnával, majd 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Fittkonyha





2014. augusztus 22., péntek

Hot dog

Már többször készítettem hasonló tésztát. Korábban Gabriella által megosztott receptet használtam, aztán amióta nem használok itthon szinte semmenyire hagyományos lisztet, azóta ezt a receptet kísérleteztem ki.Persze nem kell azt várni, hogy annyira nagyon lágy lesz a tészta, mintha hagyományos fehér liszttel készült volna, de szerintem így is nagyon finom. A családnak ízlett.

Hozzávalók:

150 gr szénhidrát csökkentett liszt,
150 gr tk. rozsliszt,
150-200 ml víz,
1 szárított élesztő,
1 tk. himalája só,
1 tojás
1 csipet cukor (elhagyható)

Töltelék: 
mustár,
ketchup,
3 db hosszabb virsli




Elkészítés:

A tészta hozzávalóit jól kidagasztjuk, majd meleg helyen - én sütőben 50 fokon fél órát - duplájára kelesztjük a tésztát.
3 részre szedjük, majd téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük vékonyan ketchuppal, és mustárral. Belerakjuk a virslit, és összetekerjük a tésztát. Kettévágjuk, és szilikonlapos tepsire helyezzük.
175 fokos légkeveréses (alul-felül: 190 fok) sütőben 20 perc alatt készre sütjük őket.

Tökéletes vendégváró falatok készülhetnek belőle. 




2014. augusztus 21., csütörtök

Nyers cukkinipuding szőlővel

Ezt az ötletet pár nappal ezelőtt Szafi oldalán találtam. M. Dia osztotta meg, és nekem már akkor elkezdte fúrni az oldalamat, hogy vajon milyen is lehet valójában ez az édesség, ami zöldségből készül. 
Két hatalmas cukkini vár feldolgozásra, így gondoltam itt az ideje kipróbálni. 



Hozzávalók:

400 gr cukkini,
3 ek. kakaópor,
édesítőszer (xilit, eritrit, folyékony bármelyik ízlés szerint)
pár szem szőlő

Elkészítés:
 A hozzávalókat a szőlőn kívül összeturmixoljuk, poharakba töltjük, majd szőlővel kínáljuk.

2014. augusztus 20., szerda

Szilvás pite

A két évvel ezelőtti joghurtos-szilvás pitém újragondolva. 

Hozzávalók:

250 gr teljes kiőrlésű rozsliszt,
250 gr zsírszegény joghurt,
3 tojás,
150 gr eritrit,
1 mk. sütőpor,
100 ml kókuszzsír,
1 mk. fahéj,
1 tk. vanília kivonat,
1 tk. citromlé
Tetejére: szilva, kókuszcukor 



Elkészítés:

A hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd egy 25x35 cm-es tepsit kivajazunk, kilisztezünk és beleöntjük a masszát. Elegyengetjük, majd a tetejét kirakjuk felezett szilvákkal. Kevés kókuszcukorral megszórjuk a szilvák tetejét, és légkeveréses üzemmódban 180 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.


2014. augusztus 14., csütörtök

Nutellás kókuszgolyó

Hogy miért nutellás? Talán azért, mert a mogyorótól és a csokitól pont olyan íze lesz ;)
A recept alapötletét Anitánál láttam, és nagyon megtetszett, így azóta már kétszer is elkészült, most már csak az a bajom, hogy elfogyott a mogyoró, így újabb adagot kell beszereznem amíg újra nem szeretném készíteni...

Hozzávalók:

100 gr darált törökmogyoró,
70 gr olvasztott étcsokoládé,
80 gr kókuszzsír,
20 gr vaj,
100 gr totukrém/light joghurtos vajkrém (készítettem mindkettővel, tökéletes lett így is, úgy is),
70 gr eritrit,
1 tk. vanília kivonat/ vagy 1 rúd vanília magjai
50 gr kókuszliszt (zsírtalanított), 
kókuszreszelék a forgatáshoz



Elkészítés:

Mindent összekeverünk, rövid időre hűtőbe tesszük, majd golyókat formálunk, és kókuszreszelékbe forgatjuk. 
Egy-két órát tartsuk hűtőben fogyasztás előtt, úgy lesz az igazi.

Tipp:
A kókuszliszt helyett rakhattok bele 100 gr kókuszreszeléket is, ahogyan az eredeti receptben szerepel.

Forrás: TücsökBogár

Gyors pizza diétásan

Tegnap újra sütöttem a Páromnak a régi jól bevált pizzatésztámat, kicsit más köntösben. Szénhidrátcsökkentett verzióban ;)

Itt a többi pizzatészta recept is: http://megfozlek.blogspot.hu/search/label/pizza

A Párom tegnap azt mondta, hogy ezt nagyon eltaláltam. Szóval akkor legyen belőle egy gyors bejegyzés.

Hozzávalók:

150 gr zabliszt,
3 ek. olívaolaj,
150 ml víz (ez kb. lehet, hogy kevesebbet vesz fel, a tésztának formázhatónak kell maradnia),
1 cs. porélesztő,
1 tk. só


Elkészítés:

A tészta összes hozzávalóját egy tálba öntjük, majd pár perc alatt kidagasztjuk - akár kézzel, vagy géppel.  
A tésztát egy olívaolajjal kikent pizzasütő formába, vagy gáztepsibe egyengetjük - nem nyújtjuk, csak kézzel igazítjuk formára, és kellő vastagságúra, majd Megkenjük a paradicsomszósszal, és a kívánt feltéttel megpakoljuk. Végül magas hőfokon 200-220 fokon légkeveréses üzemmódban (ha nincs megfelel az alsó-felső is) 15-20 perc alatt készre sütjük.


Tipp:
Ha nagyon sok a feltét akkor a tésztát elő lehet sütni pár percig, majd utána rápakolni a többi hozzávalót.

2014. augusztus 12., kedd

Zabos buci 2.

Az előző buci recepten kicsit változtattam, mert még mindig sok volt benne a szénhidrát. Így átalakítottam a hozzávalókat, és ez sült ki belőle. Nagyon finom, szóval próbáljátok ki ;)

Az előző receptet itt találjátok: http://megfozlek.blogspot.hu/2014/02/zabos-bucik.html

Hozzávalók:

200 gr zabliszt,
100 gr tk. tönkölybúzaliszt,
1 cs. szárított élesztő,
2 tk. ,
450 ml langyos víz



Elkészítés:

A hozzávalókat egy nagyobb edényben kikeverjük, majd ha van 50 fok a sütőnkön, akkor beállítjuk rajta hőfokot és betesszük fél órára a tésztát, hogy megkeljen. Ha ilyen funkció nincs, akkor 1 órára melegebb helyen kelesztjük, letakarva.
Aztán egy tepsire sütőpapírt - én szilikon sütőlapot használok - helyezünk, majd a masszából bucikat formálunk, és elhelyezzük őket a lapon. Tetejüket lekenjük vízzel, és megszórjuk ízlés szerinti magokkal. 
A sütő aljába egy tepsibe vizet rakunk ( a gőz miatt kell), majd légkeveréses üzemmódban 200 fokon, alul-felül sütős üzemmódban pedig 220 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük őket. 

 

 



Zöldborsófőzelék

Ez a történet szinte szó szerint megegyezik a korábbi:  a lecsó és Lilla kapcsolatának történetével...
Aki olvas régebb óta tudja, hogy egyáltalán nem szeretem a borsót, sőt mondhatni egyik hüvelyest sem. De tényleg, nagyon nem. 

A történet ott kezdődik, hogy volt egy hatalmas adag zsenge zöldborsó a fagyasztóban, amit még tavasszal kaptunk a Párom szüleitől. Hát eddig nem igazán nyúltam hozzá, mert amit én nem igazán szeretek, azt főzni sem nagyon szeretem, ez a zöldborsóra még inkább igaz, mint bármi másra.
Már hetek óta azonban az motoszkált a fejemben, hogy csak ki kellene próbálni, nem lehet az annyira szörnyű...:)

Jelentem kipróbáltam, meggyőzött. Többször fog az asztalra kerülni, az már biztos.
Persze kellett egy tökéletes kiinduló recept, én Móniét választottam.


Hozzávalók:

500 gr zöldborsó (nálam fagyasztott),
2 ek. zsír,
300 ml tej (nálunk házi, de akár kókusztejjel is készíthető, vagy zabtejszínnel),
300 ml víz,
3 ek. szénhidrát csökkentett liszt/ vagy 2 ek. tápióka keményítő (működik mindkettővel),
1 ek. petrezselyem (nálam a fagyasztóban jégkockatartóban tárolt - 1 kocka),
1 ek. natúr ételízesítő/lestyán,
1 tk. só,

Elkészítés:

A zsírt felolvasszuk, majd rádobjuk a zöldborsót, és 10-12 perc alatt (zsenge borsót!) puhára pároljuk. Ezt követően mehet rá a liszt, amivel jól elkeverjük, majd felöntjük a tejes-vizes keverékkel, és csomómentesre keverjük ( a folyadék ne legyen meleg!). Ezt követően ízesítjük a fűszerekkel, és az édesítővel. Egyet forr, és elzárjuk.

Nálunk most pörkölt került rá feltétnek, de fasírttal is tökéletes.

Tipp:

Pörköltből mindig akkora adagot készítek, hogy legalább egy kisebb adagot elteszek a fagyasztóba, arra a célra, hogy ha főzelék készül, ne kelljen a feltéttel bajlódni.

U.i.: Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elkészül. Kb. 20 percet vett igénybe. A hozzákészült zsemle, pedig egy óra alatt megkelt, és megsült ;)




2014. augusztus 4., hétfő

Cukkinis fasírt édesburgonyapürével

Tegnap valami gyorsan elkészülő ételre vágytam, és adott volt, hogy ismét előkerül valami tökféle, na meg a megunhatatlan fasírt. Így készült ez a finomság.

Hozzávalók:

150 gr reszelt cukkini,
150 gr darált sertés lapocka, 
1 tk. paradicsompüré,
1 tk. dijoni mustár,
1 mk. só,
kevés bors,
1 tojás.,
1 tk. útifűmaghéj

Püré:
2 nagyobb édesburgonya,
1 mk. só,
kevés kókuszzsír


Elkészítés:

A fasírthoz a hozzávalókat összedolgozzuk, majd szilikonos formákba adagolva sütőben 200 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük. 
Az édesburgonyát megpucoljuk, feltesszük főzni, majd ha megfőtt, akkor kevés kókuszzsírral és sóval ízesítjük, és összetörjük.



2014. augusztus 3., vasárnap

Almás-csokis zabmuffin

Újabb kísérlet a tök és alma párosítására ;)
Szerintem nagyon-nagyon jól sikerült, finom szaftos, puha muffin lesz belőle.

Hozzávalók:

200 gr zabliszt,
100 gr eritrit,
400 gr alma-tök vegyesen reszelve, párolva (citrommal, fahéjjal, édesítővel),
100 gr apróra vágott étcsokoládé,
1 késhegynyi szódabikarbóna,
3 tojás




Elkészítés:

Minden hozzávalót összekeverünk egy nagy edényben, szilikonos muffin formákba adagoljuk a tésztát és 190 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. 12 nagy méretű muffin lett belőle nekem.

Cukkinis-almás rétes (gyors változat)

Az elmúlt héten a lekvár főzést követően, most rengeteg savanyúságot, uborkasalátának valót, tököt, cukkinit, almabefőttet készítettünk télire a Párommal.
Már sokszor olvastam, hogy ha a tökféléket almával vegyítjük, egyrészt a fruktóztartalma is csökken az ételnek, másrészt pedig egy kis zöldséget csempészhetünk gyermekeink ételébe. 
(Na, nem mintha nálunk a Pati nem enné előszeretettel a paradicsomot, uborkát, borsót, répát, stb. zöldséget...)

Szóval jött az ötlet, hogy Lajos Mari féle rétestésztát, amit Gabriellánál olvastam, ki kellene próbálni, nem tűnik túl bonyolultnak, főként nem időigényesnek, és így a roskadó almafát, újabb tehertől szabadíthatnánk meg - ugyanis még a java ma vár ránk ;) - és a még felhasználatlan cukkini sem vész kárba.


Hozzávalók:

Tészta: 
360 gr liszt,
2 ek. olívaolaj, 
2 kk. citromlé, 
2 tojás,
1 cs. só,
100 ml víz

Kenéshez: 1 tojás, kevés tej kikeverve

Töltelék:
kb. 1,5 kg alma-cukkini lereszelve,
eritrit, 
fahéj,
citromlé


Elkészítés:

A tésztát összegyúrjuk, majd fél órát pihentetjük hűtőben. Ez idő alatt a töltelék hozzávalóit lassú tűzön megpároljuk, majd a levet kinyomkodjuk belőle - a Pati nálunk imádja, vízzel higítva - majd elővesszük a tésztát. Kettévesszük, és két kb. 30 cm hosszú tégalalapot nyújtunk belőle. Megtöltjük a töltelékkel, majd feltekerjük a hosszabb oldalánál fogva, és megkenjük a tetejét a tojásos-tejjel. 180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütjük.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...