2015. július 30., csütörtök

Diétás citromos kókusztekercs

Gyermekkorom kedvence készült el, egészségesebb formában <3 
Egyszerűen, ebből bármennyit képes lennék megenni...

Ebből a verzióból ehetünk azért egy szeletnél többet is, mert lényegesebb kevesebb szénhidrátot tartalmaz, mint a hagyományosan készülő.

Hozzávalók:

Barna tészta:

1 ek. kakaópor,
60 g cukormentes házi baracklekvár,
50 g kókusztej

Fehér tészta:

80 g Szafi fitt Szafi fitt süteményliszt,
80 ml víz,
30 ml citromlé (frissen facsart)



Elkészítés:

A barna tészta hozzávalóit összedolgozzuk, pihentetjük a hűtőben, amíg elkészítjük a tölteléknek valót. A töltelékhez a vízet felforraljuk, majd a citromlevet, és a lisztet hozzáadagoljuk. 
A barna tésztát két sütőpapír között téglalap alakúra nyújtjuk, majd lehúzzuk a felső lapot, és rákenjük a fehér tésztát. Feltekerjük az alsó sütőpapír segítségével, majd hűtőben hagyjuk megdermedni.
Tálaláskor, kissé ferdén szeleteljük. 

A barna tészta receptje Tögyi Julianna ötlete alapján van, ő osztotta meg a facebookon, itt is ezer hála érte.



Fokhagymás-magos kenyér

Egy gyorsan elkészíthető, nagyon finom, ropogós héjú, belül puha (de nem nedves) kenyér recept. 

Hozzávalók: 

4 db tojás , 
1 dl víz,
1 ek. olvasztott zsír,
1 csipet fokhagymapor,


Elkészítés:

A folyadékokat, és a tojásokat alaposan összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a lisztkeveréket, és a fokhagymaport. Kb. 10 perc alatt besűrüsödik a massza, és beleadagoljuk egy szilikon kenyérformába, megszórjuk magokkal, majd légkeveréses üzemmódban 10 percig 210 fokon, és további 30 percig 190 fokon sütjük a kenyerünket.

A kenyérlisztben az alábbi hozzávalók vannak:
szezámliszt, tápióka keményítő,  hántolt földi mandulaliszt, lenmagpehely, gluténmentes sütőpor, útifűmaghéj, himalája só, aszkorbinsav

100 g késztermék szénhidrát tartalma kb. 11 g. 


Paleolit termékek nagyon jó áron, és további tippeket és recepteket is találtok: http://paleolitwebshop.hu/

2015. július 26., vasárnap

Túrós süti - bogyós gyümölccsel

Végtelenül egyszerű, 5 perc alatt összeállítható sütit hoztam mára, amiben az a jó, hogy pár hozzávalóból készíthetünk egy mennyei sütit, de ha valaki annyira szereti az édességet, mint én, akkor tartalmas tízóraira, uzsonnára s tökéletesen megállja a helyét.

Hozzávalók: 

1 tojás,
150 gr totu,(esetleg túró - nem paleó)
1 ek. kókuszkrém,
70 gr Szafi süteményliszt,
 1 rúd vanília magja,
1 tk. citromlé,
1 nagy marék bogyós gyümölcs
 
 
 
Elkészítés: 
 
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, úgy hogy a gyümölcsöt csak a legvégén adjuk hozzá, majd szilikon formákban 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük őket. (Ha muffin formát használunk, lehet rövidebb idő alatt is elkészül, de hagyni kell mindenképpen a formában a sütés után még egy rövid ideig, nehogy szétessen.) Hidegen tökéletesen szelhető. 
 
Hozzávalókat egy helyen itt tudjátok beszerezni: http://paleolitwebshop.hu/

2015. július 18., szombat

Körtés-banános pite

Egy újabb igen sokoldalúan felhasználható lisztkeverékre találtam. Eredetileg azt gondoltam, hogy amolyan hagyományos almás pitét sütök belőle, de aztán meggondoltam magam, és milyen jól tettem :)

Próbáljátok ki, ez az ízkombináció fergeteges.


HOZZÁVALÓK:
 
Pitetészta:
1 csomag Paleolit Éléskamra pitetészta,
3 db tojás, 
1 dl víz, 
1 ek. kókuszzsír

TÖLTELÉK:
1 db apróra vágott banán, 
2 db apróra vágott körte,
1/2 citrom leve,
1 mk. fahéj, 
1 ek. por xilit

ELKÉSZÍTÉS:
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, és fél órára hűtőbe tesszük, hogy nyújtható legyen. Addig a töltelék hozzávalóit villával alaposan összenyomkodjuk, és összekeverjük. 
Ha a fél óra eltelt, akkor két szilikon sütőpapír között vékony téglalap alakúra nyújtuk a tésztát, majd a felső lapot eltávolítjuk. Megtöltjük a banános-körtés keverékkel, és feltekerjük, mintha rétes lenne. Óvatosan kell vele dolgozni, de szerintem az eredmény még akkor is elég jó lesz, ha kicsit kiszakad itt, ott, mint nekem. 
Sütés:
Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 180 fok
Sütési mód: alul-felül
Tálalás:
Ha megsült, kihűtjük, és háromszögekre vágjuk, majd fahéjas porxilittel megszórjuk a tetejét. 

2015. július 12., vasárnap

Ananászos pizza - paleo

A héten vendégeink voltak, és arra gondoltam pizzát sütök, mert azt mindenki szereti, és kedvünkre tudjuk variálni. 
Mivel én nem szerettem volna hagyományos pizzát enni, nagyon jól jött, hogy volt itthon egy szuper lisztkeverékem, amivel két perc alatt tökéletes állagú tésztát kapunk.

Hozzávalók:

2 db tojás, 
5 ek. víz,
2 ek. kókuszolaj,
1 ek. natúr paradicsompüré, 
1 mk. oregano-bazsalikom-chilipaprika keverék,
sonka,
2 karika ananász, felkockázva,
ízlés szerint kemény sajt (akinek belefér) 



Elkészítés:

Egy edényben 2 db tojást, 5 ek. hideg vizet és 2 ek. olvadt kókuszzsírt jól összedolgozunk, majd belekeverjük a pizzalisztet. 10 percig pihentetjük, hogy besűrűsödjön, ezt követően két szilikonos sütőpapír között kinyújtjuk.

A paradicsompüréhez hozzákeverjük a fűszereket, majd rákenjük a tésztára, és hozzáadjuk az ízlés szerinti feltétet.

Sütési idő: 20 perc
Sütési hőfok: 200 fok
Sütési mód: légkeveréses

2015. július 6., hétfő

Áfonyás-túrós palacsinta

Amolyan igazi békebeli palacsinta ízzel, búzaliszt, és tejtermék nélkül <3

Újabb gyors, nagyon finom édesség. Egyúttal, ígérem legközelebb valami sósat hozok :)

HOZZÁVALÓK:

Palacsinta:
3 nagy méretű tojás,
3 ek. kókuszolaj
2,5 dl szénsavas víz

Töltelék:  
250 g totu/túró,
1 ek. porrá őrölt xilit,
1 tk. citromlé,
1 marék áfonya 



ELKÉSZÍTÉS:

A palacsintához a lisztkeveréken kívül minden hozzávalót összedolgozunk, majd hozzáadjuk a lisztet és csomómentesre keverjük. Félretesszük, ez idő alatt az áfonyán kívül a töltelék hozzávalóit összedolgozzuk. 
Egy palacsintasütőben kókuszzsírt hevítünk egy kkeveset, majd kb. egy-egy merőkanálnyi tésztából kisütjük a palacsintákat. (Az enyémek vastagabbak lettek, így kb. 9-10 palacsinta jön ki a lisztkeverékből.)

A töltelékkel megtöltjük a palacsintákat mindegyikre rakunk jó pár szem áfonyát, végül összehajtogatjuk.

Tipp: Ezt a palacsinta lisztkeveréket szerintem feltétlen próbáljátok ki, mivel eddig ez szerintem eddig az a palacsinta, ami teljesen olyan, mint a hagyományos.
 


2015. július 4., szombat

Csokis-málnás muffin

Egy újabb pár perc alatt összedobható édesség. Érdemes beszerezni hozzá ezt a lisztkeveréket, mert tényleg nagyon finom.

Hozzávalók:

4 közepes méretű tojás,
4 ek. víz, 
5 ek. kókuszolaj,
1 marék málna

Málnapüré: málna, édesítő, kevés citromlé


Elkészítés:

A tojásokat, a vízzel és a zsiradékkal alaposan összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a lisztkeveréket, és homogén masszává dolgozzuk. A végén a málnát is hozzáadjuk, és 8 normál méretű muffinformába helyezzük.

Sütés:

Sütési mód: alul-felül
Sütési idő: 30 perc
Hőfok: 180 C fok 

Málnapürével, és ízlés szerint egy gombóc vaníliafagyival mennyei édesség. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...