2012. június 3., vasárnap

Piskóta sárgapürével és csokival töltve Zila formában

Ismét itt vagyok, pár nap kihagyás után...:) Pénteken végre letudtam a legrettegettebb vizsgámat, a polgári peres eljárás szigorlatot, így most már sokkal nyugodtabban nézek az összes többi vizsga elé ami hátra van még. Kicsit merész voltam mert a szigorlat mellé még bevállaltam egy másik szintén nem túl könnyű vizsgát arra a napra, de szerencsére a tanulás meghozta eredményét és mindkét vizsgám sikeres lett...:)

Így mára hoztam egy kis különlegességet, amit ugyan nem most készítettem, hanem már egy-két héttel ezelőtt a barátaink kertipartijára, de most végre itt van...:) Akinek van Zila formája szerintem próbálja ki, mert nálunk hatalmas sikert aratott a társaságban...:) Csak egy baj van vele, hogy mindig kevés...


Bár a fotózásra nem volt túl sok időnk, mert el kellett indulnunk, hogy ne késsünk el, de szerintem lesz még ismétlés belőle, akkor majd teszek fel jobban díszített képeket is...:)

Hozzávalók:
Piskótához: 6 tojás, 15 dkg cukor, 20 dkg liszt, 1,5 dl tejszín, 5 dkg vaj, 4 ek. kakaó
Püréhez: 1 banán, 1 mangó
10 dkg csokoládé, 1 dl tejszín



Elkészítés:
A piskótához a tojásokat kikeverjük az olvasztott vajjal, majd a cukorral, aztán mehet bele a liszt és a kakaó is. A tejszínt habbá verjük és végül azt is hozzákeverjük óvatosan a többi hozzávalóhoz. A formánkat - ez esetben 25-ös kocka - kiolajozzuk, majd mehet bele a massza és 180 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük.
A mangót és a banánt pürésítjük, a tejszínt és a csokit pedig gőz fölött felolvasztjuk.
A kockákat először csokival töltjük, majd a tetejére mehet a püré, végül mindegyiket egy szem ribizlivel díszítjük...

Mindenkinek csodás vasárnapot kívánok!


27 megjegyzés:

  1. Guszta nagyon! Ezért a Zila formáért nagyon oda vagyok,csak nagyon borsos az ára sajnos!:)

    VálaszTörlés
  2. Szuper, nekem is nagyon tetszik ez a forma, klassz dolgokat lehet vele készíteni:) Érdekes ez a piskóta recept is. Nektek is szép vasárnapot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és tényleg nagyon változatos módon lehet alkalmazni...:)

      Törlés
  3. Gratulálok a vizsgáidhoz! Tetszik a süti, már csak a Zila forma hiányzik.:)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a vizsgáidhoz, nagyon ügyes vagy! Ez a süti meg mennyei! Olyan jó beleharapós:) És ahogy nézem a méretét, egyszerre elég is lenne egy kocka belőle:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Emi, nehogy azt hidd...:) Nálunk nagyon kevés volt az egy szem...:)

      Törlés
  5. Nekem tetszik a süti így is, nincs ezzel semmi probléma szerintem. Szívesen megkóstoltam volna... Fincsi. :P

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok a sikeres vizsgáidhoz, külön a "jól" hangzó polgári peres eljárás szigorlathoz!
    A süti igencsak csábító, bár nekem nincs Zila formám.

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok a vizsgádhoz és a piskótádhoz egyaránt.

    VálaszTörlés
  8. Én is szeretnék gratulálni a vizsgádhoz.
    Nekem is be kellene szereznem már egy Zila formát,de annyi formám van már,hogy nem férek tőle a konyhámba.
    De a sütit olyan guszta,hogy lehet veszek egyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm...:) Egy ilyen formára szerintem érdemes benevezni, bár tényleg nem túl olcsó, mi is a Jézuskától kaptuk...:)

      Törlés
  9. Gratulálok a vizsgádhoz!!!!!!
    A süti fincsi lehet nagyon,de nekem nincs Zila formám,és azt sem tudom mi az?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A www.zilaforma.hu oldalon meg tudod nézni, vagy nekem is van olyan posztom amiben már bemutattam a tortaformáját.

      Törlés
  10. Gratulálok a sikeres vizsgáidhoz!!! Nagyon guszta kis sütemény, csak sajnos forma híján nem tudom kipróbálni.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mi ajándékba kaptuk, de egyre tutira beneveznék, mert tényleg nagyon sokoldalú!

      Törlés
  11. Én is csatlakozom a gratulálók sorához! A sütid is csodásra sikerült :)

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok a vizsgádhoz:) Ez a Zila forma már nagyon mozgatja a fantáziám, már csak a süti miatt is:)

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm szépen, nagyon örülök neki!

    VálaszTörlés
  14. Szívből gratulálok a Pp-hez! A sütid pedig csodás. Könnyedén betolnék pár kockát :D

    VálaszTörlés
  15. Különlegesen hangzik, szívesen megkóstolnám ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...