2016. december 21., szerda

Zserbó ízű bejgli - paleo

Már napok óta készültem rá, hogy elkészítem ezt a bejglit, de valahogy eddig nem került rá sor. Bár így talán jobb is, mert akkor nem biztos, hogy maradna karácsonyig belőle.
igazi zserbó ízvilág: dió, baracklekvár, csoki.
Ebből a lisztkeverékből két rúd jön ki, nálam csak az egyik lett ilyen ízű. A másikat délután hozom.


Hozzávalók:

4 nagyobb tojás,
30 ml citromlé,
40 ml víz,
60 g kókuszolaj

Töltelék (1 rúdhoz):

150 g darált dió,
3 ek lekvár,
reszelt csoki



Elkészítés:

A tészta hozzávalóit a liszten kívül összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztkeveréket is, és alaposan összedolgozzuk. Negyed órát hűtőben pihentetjük, majd szilikon sütőlapon kb. 5 mm vastagságú téglalapra nyújtjuk.
A töltelékhez a diót összedolgozzuk a lekvárral (nálam egy éjszakát pihent a hűtőben) és ha túl lágy vagy túl masszív lett az állaga akkor egy kis diót, vagy egy kis lekvárt adjunk még hozzá.
Megkenjük a tésztát, majd reszelt csokival megszórjuk, és a sütőlap segítségével feltekerjük, úgy, hogy a két szélét kicsit visszahajtjuk.
A tetejét előbb tojássárgájával, majd fehérjével lekenjük és 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük.


A Paleolit Éléskamra lisztkeverékeiből könnyen és gyorsan süthetsz sós vagy édes finomságot a megadott receptúra szerint. A termékek megvásárolhatók a bioboltokban, paleo üzletekben, webshopokban. A gyártó teljes kínálatát ide kattintva érheted el.
Ha szeretnéd, hogy a kedvenc üzletedben kaphatók legyenek a keverékek, a gyártó oldalán ajánlhatod azt





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...