2014. január 19., vasárnap

Gránátalma örvényes "túró"torta

Rájöttem, hogy szeretem a gránátalmát :) Nem volt nehéz, szeretem a kellemesen fanyar, citrusos, mégis kicsit édeskés ízét. A levét pedig szeretem meginni, gumicukorba rejteni, vagy éppen ebbe a tortába. 

Annyit elárulok, hogy működik mindez sima túróval is, az arányok is maradhatnak, a piskótát pedig hagyományosra, vagy mandulásra cserélhetitek benne. 

Szerintem érdemes kipróbálni, igazán friss, üdítő finomság ebben a fránya, ködös időben. 


Hozzávalók:

Alaphoz: 2 ek. lenmagliszt, 2 ek. kókuszliszt, 2 tojás, 2 ek. kókuszsír, 2 ek. eritrit, 1 mk. szódabikarbóna, kevés víz (kb. fél-1 dl)

Totus réteghez: 35 dkg totu, 1/2 dl cocomas, 2 cs. zselatin, 4 ek. eritrit, 1 citrom leve, 1 gránátalma leve, és magjai



Elkészítés:


A nedves és a száraz hozzávalókat külön kikeverjük, majd jól összedolgozzuk, és annyi vizet engedünk hozzá, hogy jó sűrű palacsinta tészta állagó legyen. Beleöntjük egy sütőpapírral kibélelt 20 centis tortafomába, majd sütőben 180 fokon kb. 10-15 perc  alatt készre sütjük - tűpróba!. Ha kihült kivesszük alól a sütőpapírt, és utána visszacsatoljuk a formába.
Az előre elkészített totut a kókuszkrémmel a citrom levével, és az édesítővel jól összedolgozzuk egy botmixerrel. A zselatint egy kevés vízzel - max fél dl - felfőzzük, és hozzáöntjük a totus masszához. A masszát a tortalap tetejére öntjük. A gránátalmát kettévágjuk, kinyomjuk belőle a levét, majd örvényszerűen a masszába csorgatjuk. Kicsit segítsünk egy kanállal, vagy egy villával az örvények kialakítását :)
Ha kész, hűtőben hagyjuk dermedni. Tálaláskor a gránátalma magjaival díszítjük.


A gránátalma jótékony hatásairól itt olvashattok:




3 megjegyzés:

  1. Én is szeretem, csak pucolni nem..... :-DD Tavaly még curd-ot is készítettem belőle, isteni volt! :)

    VálaszTörlés
  2. De nagyon guszta lett a tortád, első ránézésre nem is gondoltam, hogy paleo! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép torta! Teljesen úgy néz ki, mintha túróból lenne!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...