2012. március 30., péntek

Burgonya krémleves

Még múlt hétvégén Gizinél láttam meg ezt a receptet, és azt mondtam, hogy azonnal el kell készíteni, mert nagyon tetszett.
Nem kívántunk semmi nehéz ételt, és egyébként is, tudtam, hogy délutánra kész lesz a friss kalács, ezért csak ezt a finom tartalmas levest főztem meg, és igazából jól is laktunk vele, kitartott a délutáni kalácsig.
Eddig elég kevés leves volt fent a blogon, annak ellenére, hogy a krémleveseket imádom. A nagy kedvencem mindig is a brokkoli krémleves marad, de nem sokkal marad le tőle ez a most készült finomság sem...:)


Hozzávalók:
1/2 kg burgonya, 1 leveskocka, 2 dl főzőtejszín, só, bors, 1 fej hagyma, víz, sonka, trappista sajt

Elkészítés:
A burgonyát megmossuk, felkockázzuk, majd egy edényben egy ek. olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, és hozzáadjuk a burgonyát is. Annyi vízzel felengedjük, hogy kétszer ellepje, majd ízesítjük a sóval, borssal és a leveskockával. A sonkát egy másik edényben közben megpirítjuk, a sajtot pedig felkockázzuk.
Amikor a burgonya megfőtt, akkor leturmixoljuk, és visszarakjuk a tűzre, és felöntjük a tejszínnel és egyszer felforraljuk.


Aki szereti a krémleveseket, mindenképpen próbálja ki.

MÁS:

A gasztro.blog.hu gasztoblog gyűjtőoldal, ami eddig a legnépszerűbb volt, sajnos megszűnt, de helyette a GASZTROBLOGOK oldal már át is vette a helyét, nézzétek meg!

23 megjegyzés:

  1. Guszta lett a levesed és tetszik a fotó koncepciója is. Szép a sárga terítő és szuper a tányér, amin a sonka és a sajt van :)

    VálaszTörlés
  2. Én is szertem a leveseket, a krémleveseket van is néhány fenn.
    Szép a tányérod.

    VálaszTörlés
  3. Guszta és nagyon finom lehet ez a leves! Igaz eddig sok krémlevest nem csináltam, de majd ezután!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki, az új botmixerrel, tuti percek alatt finomságokat készítesz!

      Törlés
  4. Nagyon guszta, és örülök hogy Neked is ízlett. Én sokszor készítek krémlevest, nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés
  5. Én is kedvelem ezt a levest. Ha szereted a póréhagymát azzal is megér egy próbát. Kevés vajon felkarikázott pórét dinsztelsz és arra jön a krumpli meg a többi cucc:)

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon finom lehet, szeretem a krémleveseket. :)

    VálaszTörlés
  7. Mi is nagy krémleves rajongók vagyunk:) Negyon klassz recept ez is:)

    VálaszTörlés
  8. Hasonlóan készítettem én is :) Krémleveseket amúgy én is imádom, na meg nálam is a brokkoli a kedvenc :)

    VálaszTörlés
  9. Jó megoldás! Én is imádom a krémleveseket, általában burgonyával szoktam sűríteni.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszik ez a leves! Már csak azért is, mert Én is krémleves rajongó vagyok... Fincsi lehet, ki kell próbálnom. :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon fincsi! Nekem ez a kedvenc krémlevesem!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szeretem a krémleveseket!Viszem a receptet!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...